Hirdetés
Ma a sívatagban érezhetjük magunkat, és nemcsak a hőség miatt
Csütörtökön túlnyomóan napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel, illetve kisebb koncentrációban szaharai por is lesz felettünk. Csapadék nem lesz. Az egyre nagyobb területen északira, északkeletire forduló szelet kísérik élénk, helyenként erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 36 fok között alakul, az északkeleti és északnyugati tájakon mérhetjük a 30 fok alatti értékeket. Késő estére 20 és 28 fok közé csökken a hőmérséklet.
Estétől jobbára fátyolfelhős lesz az ég, de a középső tájakon átmenetileg meg is vastagodhat a felhőzet. Csapadék nem lesz. A keleties szél helyenként élénk marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 22 fok között várható.
Pénteken általában sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel (helyenként akár vastagabb is lehet a fátyolfelhőzet). Csapadék nem valószínű. Időnként megélénkül a déli, délkeleti szél. A maximum-hőmérséklet 30 és 38 fok között alakul, délen lesz a magasabb csúcsérték - írta előrejelzésében a HungaroMet.
Hirdetés
Szombaton az erősebb gomolyképződés és a fátyolfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk. Szórványosan előfordul záporeső, zivatar. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul és megerősödik. A hajnali 16, 24 fokról délutánra 29 és 37 fok közé melegszik fel a levegő, délkeleten mérhetik a magasabb, északnyugaton az alacsonyabb értékeket.
Vasárnap sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Helyenként kialakulhat záporeső, zivatar. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északi, északkeleti szél. A minimum 14, 22, a maximum-hőmérséklet 28 és 35 fok között valószínű, délkeleten számíthatunk a magasabb értékekre.
Hétfőn jobbára napos időre számíthatunk gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Itt-ott kialakulhat zápor, zivatar. Sokfelé megélénkül, néhol megerősödik az északi, északkeleti szél. A hajnali 13, 21 fokról 27 és 34 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Délkeleten lesz a legmelegebb idő.
Kedden túlnyomóan napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, néhol záporral, zivatarral. Sok helyütt megélénkül az északi, északkeleti szél. Hajnalban 13, 21, a délutáni órákban 27, 34 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.
Szerdán sok napsütésre van kilátás gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Néhol előfordulhat záporeső, zivatar. Többfelé megélénkül az északkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 14, 22, a csúcsérték 28 és 34 fok között valószínű.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók
A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.
Szárbontás az AÖP tükrében
A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMultiva DiscMaster 400H+ tárcsa, félig függesztett, acéllemez hengerrel
10 675 000 HUF
Multiva DiscMaster 400+ tárcsa, függesztett, csőpálcás hengerrel
7 400 000 HUF
Több mint 700 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés