A mezőhegyesi ménesbirtok – új nevén a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. – és az ott folyó szakmai munka etalonnak számít a lótartás világában.

A lótartás központi eleme a takarmányozás. A lovak legelőn tartása mellett kiemelt jelentőségű a legelő melletti kiegészítés, illetve az istállózó tartás esetén követendő ellátás. Tudni kell, hogy az állatok étrendjét is az életkor, az évszakok és az igénybevétel határozza meg.

A takarmány mellett fontos, hogy az állatok megfelelő mennyiségű és minőségű vizet ihassanak (Fotó: Pixabay)

„A nyári időszakra jellemző egyre melegebb és csapadékszegényebb időjárás következtében csak legeléssel a lovak tápanyagigénye nem fedezhető, ezért széna-, illetve abrakkiegészítést is kapnak” – összegzi a mezőhegyesi tapasztalatokat Kistermelők Lapjának nyilatkozva Bardóczky Veronika lótenyésztési osztályvezető.

Kritikus csoportok a legelőn

Ez azért is fontos, mert a legelőn tartott lovaik szinte mind kritikus csoportba tartoznak takarmányozás szem­pontjából: vagy csikót nevelő kancákról, vagy fiatal, növekedésben lévő egyedekről van szó – írja a cikk nyomán a magyarmezogazdasag.hu.

A tápanyagszükségletüket maximálisan ki kell elégíteni, nem lehet ez fejlődést vagy éppen termékenyülést korlátozó tényező. 

A széna – nyári időszakban fűszéna, téli időszakban lucernaszéna is –, illetve az abrak (zab és árpa) etetésén felül nagyon fontos az ásványi anyagok folyamatos pótlása is, amit például nyalósók elhelyezésével biztosítanak.

A tenyészkancáknak általában a tenyészetekben évente egy csikót egészségesen világra kell hozniuk, és fel kell nevelniük, majd eközben már egy újabb vemhesség kezdődik, emiatt mindenképpen szükséges a kiegészítő takarmányozás. Ez Mezőhegyesen elsősorban korlátlan mennyiségű fűszéna (főleg a téli időszakban), másodsorban abraktakarmányként szemestakarmány vagy táp. Az évjárati csikóktól elvárják a növekedési potenciál maximális kihasználását, emiatt Mezőhegyesen is ezt az összeállítást etetik.

Fontos a korlátlan szénamennyiség

A téli időszakban sokkal fontosabb a korlátlan szénamennyiség, ilyenkor javasolt a sárgarépával való kiegészítés. Az abraktakarmány mennyiségét pedig elsősorban nem az évszakhoz, hanem az igénybevételhez vagy a tenyésztési időszakhoz kell kötni.

Fontos kérdés az is, hogy istállózzuk-e a lovat. Ha rideg tartásban vannak az állatok, akkor magasabb az energiaszükségletük, hiszen fűteniük kell magukat.

Kiegészítő energiával „felturbózva”

Amennyiben nem legelőn tartjuk az állatot, általában a napi kétszeri vagy háromszori fűszéna etetését javasolják a szakemberek, illetve szintén legalább kétszeri vagy háromszori abraktakarmány etetését speciális igénybevételhez szükséges kiegészítéssel: vagyis vitaminokkal, ásványi anyagokkal, kiegészítő energiával „felturbózva”.

A legalapvetőbb abraktakarmány a zab, de egyre többen helyezik előtérbe az árpa etetését a magasabb fehérjetartalom miatt, illetve a lovak nyugalmának elősegítése érdekében. Ezen kívül többen etetnek korpát és különböző tápkeverékeket, amelyek müzli vagy pellet formában kaphatók.

„Az alaptakarmány Magyarországon jellemzően szemestakarmány, zab vagy árpa, lehetőleg roppantott formában. A kukorica etetése lovakkal kis mennyiségben nagy gondot nem okozhat, de nem javasolt, mivel oszteokondrózis (OCD) alakulhat ki a magas keményítőtartalma miatt" – hangsúlyozzák a ménesbirtok szakemberei.

A takarmány mellett fontos, hogy az állatok megfelelő mennyiségű és minőségű vizet ihassanak.

A jó lovasember szemmel etet, nem kilóra, tehát látja a ló igényeit (Fotó: Pixabay)

A takarmányadagokat a ló fajtája, kora, hasznosítása határozza meg, de átlagosan egy felnőtt ló 3 kg szemestakarmányt fogyaszt el egy nap alatt, versenyző lovak ennél többet, könnyebb munkát végző lovak kevesebbet.

Azt szokták mondani, hogy a jó lovasember szemmel etet, nem kilóra, tehát látja a ló igényeit. A Nutritional Research Council (NRC) által kiadott táblázatok alapján azonban mindenki kiszámolhatja lovának igényét az egyes összetevők, makro- és mikroelemek, valamint aminosavak vonatkozásában.

Takarmányozás különböző életkorokban: a csikó

Születését követően a csikó az első néhány hónapban elsősorban az anyja tejét fogyasztja, és ismerkedik az anyja által felvett takarmányokkal – hangsúlyozza Bardóczky Veronika. Egyedi takarmányozásról, illetve napi szükségletről a 4. hónaptól van értelme beszélni.

A csikó méretének növekedésével összhangban kell az első takarmányozott hónapokban növelni a fejadagot. Nagyon fontos a választás időpontja, ami körülbelül 6 hónapos korban van, ezt követően már csak a takarmányozástól függ a csikó fejlődése.

Kiemelten fontos a választástól az 1 éves korig való takarmányozás, ekkor használhatjuk ki a lehető legjobban a növekedési potenciált.

Nagy általánosságban elmondható, hogy 1,5 és 3 éves kor között az abraktakarmány mennyisége a megfelelő beltartalom mellett csökkenthető, de ez minden esetben fajtától és egyedtől is függ. 3 éves kort követően pedig többnyire megkezdődik a kiképzés (kivéve a versenylovak esetében, ahol ez hamarabb indul), ezt követően a ló képzési intenzitásától függ a további takarmányozás.

Kiemelten fontos a választástól az 1 éves korig való takarmányozás, ekkor használhatjuk ki a lehető legjobban a növekedési potenciált (Fotó: Pixanay)

A tenyészkanca

A tenyésztési idény kezdetén egy általánosan jó kondícióban lévő, egészséges kanca nem igényel különleges takarmányozást a többi egyedhez képest.

A vemhesség első harmadában szintén nincs a lónak plusz energiaigénye a vehemépítéshez, a második trimeszter elejétől azonban javasolt a takarmányadag növelése, különösen figyelve a kálcium-foszfor és a réz-cink-mangán arányára.

A vemhesség utolsó hónapjában viszont érdemes enyhén csökkenteni a takarmányt, mivel a túlsúlyos kanca nehezebben ellik – figyelmeztetnek a szakemberek.

És a mének?

A fedezőmének esetén, a fedeztetési idényt megelőző két hónapban már növelni kell a takarmánymennyiséget. Így az elfogyasztott energia és a fehérje mennyiségét is – mondja a lótenyésztési osztályvezető. A fedeztetési idény megkezdésekor pedig további növelés szükséges a mén igénybevételétől függően.

Ilyenkor lucerna- és táp­kiegészítés javasolt, illetve a kancákhoz hasonlóan béta-karotint és E-vitamint lehet adni a fedeztetési idényben. Esetleg tojást és csíráztatott zabot, amelyek a fehérjetartalmuk miatt kiválóak ebben az időszakban.

Sportoló lovak

A sportolóknak, legyenek emberek vagy lovak, speciális étrenden kell élniük, amely igazodik a pihenő, felkészülési vagy versenyidőszakhoz.

„A sportoló lovak számára a versenyidőszak intenzívebb takarmányozást igényel" – hangsúlyozzák a mezőhegyesi szakemberek. A versenynaptár kialakításával az edzéstervet is összeállítják, ami meghatározza az időszak takarmányigényét is.

Általánosságban elmondható, hogy magas szinten versenyző lovak nemcsak szemestakarmányon és szénán élnek, hanem szükség van a lótápokra és termékkiegészítőkre is. Ezekből óriási termékkínálat érhető el a piacon. A ló igényeihez mérten kiválasztható, hogy kondicionáló vagy magas energiatartalmú, lassú felszívódású, esetleg magas rosttartalmú tápra van-e szüksége az állatnak.

A sportoló lovaknál különösen oda kell figyelni arra, hogy minél többször, kis adagban takarmányozzák őket (akár napi ötszöri etetés), és elegendő mennyiségű szénát kapjanak!

Ezeknél a magasabb igénybevételű egyedeknél ugyanis fennáll a gyomorfekély kialakulásának a veszélye. Szomorú, de a gyomorfekély a versenylovak 90%-át érinti életük során. Szerencsére ezt a betegséget rendszeres rostfogyasztással megelőzni, illetve gyomorvédő gyógyszerekkel és takarmány-kiegészítőkkel kezelni is lehet.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kamerafelismeréssel és mesterséges intelligenciával működik a sorközművelő kultivátor

2025.05.17.

A török Sevsan saját fejlesztésű kameratechnológiát és szoftvert használ. A vállalat új gépe kamerafelismerés alapján működik, amelyhez saját fejlesztésű optikai rendszert és szoftvert alkalmaz.

Hatalmas cserebogarak áraszthatják kertjeinket! Hogyan lehet kifogni rajtuk?

2025.05.17.

Már április végétől, de leginkább májustól sokak számára ismerős a kertek és parkok felett zümmögő, eléggé esetlen repülésű rovar, a májusi cserebogár (Melolontha melolontha). A kerttulajdonosok számára komoly fejfájást okozhat ez az állat, hiszen mind a kifejlett bogarak, mind a lárváik jelentős károkat okozhatnak.

Hogyan törte meg a drága vetőgépek csapdáját egy montanai gazda?

2025.05.17.

Miért lehet egy szabványos autonóm traktor gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált földművelő robot?

Hogyan vallhatja be a Helyi iparűzési adót az egyéni vállalkozó, aki a családi gazdaság tagja is?

2025.05.17.

A Helyi iparűzési adó témájában több fontos tudnivalót érdemes megismerni.

Varázslatos, rejtett zöld oázis – parányi helyen is épülhet a titkos kert

2025.05.17.

Ahogyan Mary is megtalálta a kulcsot a titkos kerthez Burnett klasszikusában, és ezzel egy új világ nyílt meg előtte, amely teljesen megváltoztatta őt, úgy ön is átélhet hasonló élményt, ha megtalálja a módját annak, hogyan hozzon létre egy titkos kertet még kis helyen is.

Több veszélyes növénykárosítót lehet behurcolni a nyaralásból, figyelni kell a védekezésre

2025.05.17.

Május 12-én volt a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, mely a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozta

Partnerhírek
Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás