A román belpolitika egyik központi témájává vált a mezőgazdasági területek öntözése. A nagy szárazság miatt a gazdák gyors állami beavatkozást követelnek. A Krónika azt járta körül, hogy a közel 6 ­ezer hektár termőföld öntözésére alkalmas egykori irrigációs rendszert miért nem lehet rövid idő alatt helyreállítani. Hogy Romániában miért nem működnek a Ceaușescu-korszakból öröklött öntözési rendszerek, azt egy terepszemlén lehet a legjobban megérteni.

Az erdélyi Krónika írta meg részletesen, hogy évről évre ismétlődő jelenség, hogy a nagy nyári szárazság beköszöntével a romániai politikusok vezértémájává válik a mezőgazdasági területek öntözése. A téma idén is előkerült, ezúttal Petre Daea mezőgazdasági miniszter szájából. Az egyik kormányülésen Nicolae Ciucă miniszterelnök személyesen kérte új mezőgazdasági miniszterét, hogy minél hamarabb lásson hozzá az országos irrigációs rendszer helyreállításának. Petre Daea miniszter szerint a következő időszakban az öntözés lesz a mezőgazdasági szaktárca elsődleges feladata, amihez törvényi háttér és pénz is rendelkezésre áll. 

Több körülmény és hátrány együttes hatására megakadt az öntözési program Romániában

A községé, de mégsem 

A bukaresti nyilatkozatok és a vidéki valóság között a lap cikke szerint azonban óriási szakadék tátong. Hogy Romániában miért nem működnek a Ceaușescu-korszakból öröklött öntözési rendszerek, azt legjobban terepszemlén tudjuk megérteni. Közép-Erdély legnagyobb öntözőrendszere 1968 és 1972 között épült ki az aranyosszéki falvakban. A Kolozs megyei Várfalva határából indul, ahol a négy villanymotorral működtetett szivattyúállomás az Aranyos folyóból juttat vizet a kibetonozott öntözési csatornába. Ez Várfalva, Aranyosrákos, Kövend, Bágyon, Tordaszentmihály, Torda, Harasztos és Aranyosgyéres határában összesen 5700 hektár szántóterület öntözését biztosította. Az öntözőcsatorna két oldalán alumíniumcsövekből álló fővezetékekkel juttatták el a vizet több kilométeres hálózatban a falvak határába. A hatalmas befektetésből mára alig maradt valami - írták.

A Krónika megpróbálta kideríteni, kinek a tulajdona az aranyosszéki öntözőcsatorna. Marginean János, Várfalva község polgármestere elmondta: a csatorna azoknak a községeknek a tulajdonát képezi, ahol áthalad. A Várfalva községi részt Bágyon keleti határáig a polgármesteri hivatal telekkönyveztette az elmúlt években, így jogilag a község tulajdonába került. A használatáról azonban az Országos Talajjavító Hatóság (ANIF) Kolozs megyei igazgatósága rendelkezik. A polgármester szerint a helyi önkormányzatnak nincs beleszólása abba, hogy az öntözőcsatornába mikor kerül víz, az a talajjavító hatóság döntésétől függ. 

„Annyit tudtam tenni, hogy polgármesterként tartom a kapcsolatot a kolozsvári igazgatósággal. Felajánlottam, hogy mindenben segítünk, ami rajtunk múlik. A polgármesteri hivatal kotrógépével kitakarítottuk a község területén a csatornát. Több helyen lekaszáltuk a füvet, most arra várunk, hogy állami támogatással víz folyjon az öntözőcsatornában” – fogalmazott Marginean János. 

Minden Bukaresttől függ 

Cornea Marius, az Országos Talajjavító Hatóság Kolozs megyei kirendeltségének igazgatója a lap megkeresésére összefoglalta az aranyosszéki öntözőrendszer működtetésének problémáit. 

Emberhiány is hátráltatta a működést

Erre a gondra a kétezres évek derekán rátevődött egy minisztériumi szintű átszervezés is: az akkori mezőgazdasági miniszter minimálisra csökkentette a megyei talajjavító igazgatóságok személyzetét. Ezzel megszüntette az öntözőrendszerek működtetésének lehetőségét. Cornea Marius szerint egész vidékek maradtak személyzet nélkül, senki nem felügyelte az öntözőcsatornákat és a szivattyúállomásokat, amelyek szabad prédává váltak. Legalább tíz évnyi ex lex állapot következett, amikor semmi nem mozdult jó irányba a romániai irrigációs rendszerek terén. A kétezres években lopták el az aranyosszéki falvakból is a korábban szépen kiépített csatorna betonlapjait. 

„Mostanában annyi forrást kaptunk Bukarestből, hogy rendbe hoztuk a várfalvi szivattyúállomást. Tavaly már öntöztek Bágyon határáig, de tovább nem folyik a víz, mert a csatorna talaja felissza. Ha pénzt kapunk, a következő két-három esztendőben a teljes öntözőcsatornát újra kibetonozzuk, így sikerül biztosítani teljes hosszában az öntözést” – magyarázta a lapnak a talajjavító vállalat Kolozs megyei igazgatója. 

Az Aranyos menti falvak nagyobb termelőinek összefogásával létrejött egy öntözési egyesület, de ez a gazdák szerint csak a nagyobb termelők érdekeit képviseli. A gazdaságok rendelkeznek nagy kapacitású szivattyúval, így a csatornából nagyobb területeket is öntözni tudnak. A kistermelőkhöz viszont a szükséges vezetékek hiánya miatt nem jut el a víz. Csak az tud öntözni, akinek a földje közvetlenül a csatorna mellett található. 

Cornea Marius szerint a következő években esély volna arra, hogy kiépítsék a csatorna menti vízelosztó rendszert is, de ez állami támogatás kérdése. „Jelenleg aprópénzt kapunk, ami csak toldozásra-foldozásra elegendő. Remélem, hogy Daea miniszter úrnak köszönhetően változni fog a helyzet. Korábban csak ígéreteket kaptunk, beruházásra pénz soha nem érkezett” – összegezte tapasztalatait az igazgató. 

Az államtitkár szerint új kezdet várható 

Megkérdezték a mezőgazdasági minisztérium magyar államtitkárát, Barabási Antal Szabolcsot is, lesz-e végre áttörés az öntözés terén. 

„Azt látom, hogy a mezőgazdasági területek öntözésének ügye jó kezekbe került, ez ma Petre Daea miniszter prioritása. Nicolae Ciucă miniszterelnöktől kezdve minden illetékessel egyeztetett. Jövőre meglesznek azok a pénzalapok a költségvetésben, hogy a meglévő öntözőrendszerek gyors rehabilitációjával jó eredményt lehessen elérni” – fogalmazott a Krónikának az államtitkár. 

Az idei nyárral kapcsolatban a mezőgazdasági szakember szkeptikusnak mutatkozott. Ahol eddig nem sikerült működtetni az öntözőrendszereket, ott nehéz lesz egyik napról a másikra gyors megoldásokat találni. Erre egy Kovászna megyei példát hozott fel, ahol az öntözési rendszer rehabilitációját vállaló főkivitelező nem kapta meg a munkálatok ellenértékét, ezért nem hajlandó a csapokat elindítani. 

„Sok helyen nem csak technikai, de pénzügyi problémák is vannak. Ahol rendelkezünk megfelelő infrastruktúrával, ott is valamilyen hiány van a rendszerben, amelynek orvoslása időbe telik” – mondta Barabási Antal Szabolcs államtitkár. Azt azonban hangsúlyozta, hogy a korábbi évekhez képest most végre van pénz és lehetőség az öntözési tervek megvalósítására.

Erdélyben mindössze 3000 hektár területet öntöznek 

Az Országos Talajjavító Hatóság friss adatai szerint Romániában 1,325 millió hektár mezőgazdasági területet lehetne öntözni, ebből jelenleg 805 ezer hektárra jut rendszeresen víz, ennyire kötött szerződést a hatóság a mezőgazdasági üzemekkel és öntözési egyesületekkel. Erdélyben a szakhatóságon keresztül, állami támogatással mindössze 2940 hektár területet öntöznek Temes megyében. Más erdélyi öntözőrendszer államilag finanszírozott irrigációs csatornahálózattal nem működik. Az Aranyos, a Szamos és a Maros völgyében az 1989-es rendszerváltás előtt kiépített öntözőrend­szerek helyreállítására az elmúlt 30 esztendőben sem politikai arat, sem pénz nem jutott. 

Arra a kérdésre, hogy azok a gazdák, akik a folyók és a bő vizű patakok mentén saját költségükre öntözőrendszert építenek ki szivattyúval, kaphatnak-e állami támogatást, Cornea Marius azt mondta, a termelőnek ezt kérvényeznie kell az igazgatóságon, és állami büdzséből megtérítik a villanyáram vagy az üzemanyag árának egy részét. Az igazgató szerint a Szamos- és Aranyos menti falvakban – ahol a mezőgazdasági területek nincsenek túl távol a vízfolyástól – sok gazda önerőből oldja meg az öntözést - írta a cikk.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Két front is csapadékot hoz, majd szárazabb idő és lehűlés várható

2024.10.09.

Szerdán nyugatról kelet felé frontális felhőzet és gyengülő csapadékzóna vonul, így a keleti harmadban is beborul az ég, miközben délelőttől délnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet. A legtöbb napsütés a Dél-Dunántúlon valószínű, de gomolyfelhők képződnek, amelyekből záporok előfordulhatnak, kis eséllyel az ég is megdörrenhet.

Tovább terjed a madárinfluenza, több ezer ludat kell megsemmisíteni

2024.10.09.

Békés vármegyét követően Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma.

Minden, amit a növénytársításról tudni akart

2024.10.08.

A növénytársítás egy ősi kertészeti technika, amely lehetővé teszi a növények természetes tulajdonságainak kihasználását a jobb termés érdekében. Ebben a cikkben választ adunk a növénytársítással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre, hogy segítsünk neked a kerted maximális kihasználásában!

Közös élelmiszermentő kampányt indított az Auchan és a Nébih

2024.10.08.

A kampányra a termékjelölések tisztázása miatt van szükség, számos termék ugyanis a minőségmegőrzési idő után is biztonsággal fogyasztható - írta az Auchan és a Nébih.

Csütörtök magasságában egy hurrikán hatásait Magyarországon is érezzük majd

2024.10.08.

Szerdán érheti el a Kirk nevű hurrikánból továbbfejlődött ciklon Franciaország partjait. A hidegfrontja ráadásul csütörtökről péntekre virradóra hazánkba is beköszönhet.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé

2024.10.03.

A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus AATK zúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus AATK zúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 105 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás