A gyümölcsfák és bokrok tél végi lemosó permetezését azoknak is célszerű elvégezniük, akik egyébként nem használnak növényvédőszereket az év során. A lemosó permetezés céljaira használt kén- és réztartalmú szerek nem szívódnak fel a növénybe, csak a kártevők és kórokozók ellen hatnak. Amelyek számát ha ilyenkor lecsökkentjük, akkor egész évben kevesebb növényvédelmi problémával fogunk szembesülni.

Ha nem permetezünk egyébként, most akkor is érdemes

A permetezés kiskertek esetén is sokaknál szitokszó, pedig a növényvédőszerek használata, sokszor (az ember szempontjából is) egészségesebb termést eredményez, mint a növényvédőszerek alkalmazásának a mellőzése.

A növényvédőszereknek ma már szigorú előírásoknak és teszteredményeknek kell megfelelniük, így, ha a kezelés megfelelő időben és dózissal történt, akkor az élelmezés-egészségügyi várakozási idő leteltével a növény és a termés már nem tartalmaz szermaradványt.

A lemosó permetezés mindenképpen fagymentes időben végzendő, és időzítésekor arra is próbáljunk odafigyelni, hogy az előrejelzések alapján az elkövetkező napokban se legyen fagy – ezek a tényezők a munkánk hatékonyságát növelik majd.  (Fotó: Pixabay)

Ha azonban nem használunk növényvédőszereket, akkor számos gombabetegség telepedhet meg a növényen, és a termést is fertőzik. Így gombatoxinokat is elfogyasztunk, és ez esélyes, hogy károsabb lesz az egészségünkre nézve, mint egy körültekintően elvégzett növényvédőszeres kezelés, betartva a kezelés és a gyümölcsszedés közötti szükséges időtávot.

A tavaszi lemosó permetezés előnye, hogy ekkor a növények még nincsenek vegetációban, a szer így nem szívódik fel a még meg nem jelent leveleken, hanem kontakt hatással van a növényen telelő kórokozókra (gombák, baktériumok) és kártevőkre (rovarok). Ezek a fákon várják a jó időt, hogy szaporodhassanak vagy fertőzhessenek. A lemosó permetezést azoknak is érdemes elvégezniük, akik egyébként az év többi részében nem szándékoznak növényvédőszereket használni, hiszen amikor ezzel a művelettel a kórokozók és kártevők számát lecsökkentjük, azzal az egész éves termesztésre pozitív hatással leszünk. Arról nem is beszélve, hogy a kén és a réz két alapvetően természetes anyag.

Lemosó permetezés: a tél lezárása

A lemosó permetezést tél végén célszerű akár több alkalommal is elvégezni a fákon és bokrokon akkor, amikor a rügyek még nem pattantak ki. Rügypattanás után már kockázatos ez a művelet, hiszen ezek a szerek a zsenge kis levélkezdeményeket, virágbimbókat megperzselhetik. 

A lemosó permetezést időzítsük a metszések utánra, vagy ha többször permetezünk, akkor az utolsót a metszést követően végezzük, mert ezzel a metszéskor okozott sebzéseket is fertőtleníthetjük. A lemosó permetezéseket általában réztartalmú és kéntartalmú szerekkel végezzük, mert ezek elpusztítják mind a gombás, mind a bakteriális betegségek kórokozóit, azoknak a fás részeken áttelelő szaporító alakjait.

Sokféle jól oldódó, sőt akár tapadásfokozóval ellátott készítmény kapható a gazdaboltokban erre a célra. Mint a munkafolyamat nevéből is adódik, jó bőven permetezzünk, nagy lémennyiséggel, hogy a fa minden részét átmossuk a szerrel.

A szerveszteségünk viszonylag nagy lesz, mert míg vegetációs időben permetezve a nagy lombfelület sok permetet felvesz, addig ilyenkor a fák ágainak, gallyainak felülete minimális, ami miatt a szer egy része elsodródik. A fa teljes koronáját és törzsét mégis érdemes teljesen átnedvesíteni, csak így tudjuk hatékonyan elpusztítani a kórokozók áttelelő alakjait.

Így számoljuk ki a permetlé mennyiségét!

A várhatóan szükséges permetlé mennyisége nagyjából kiszámítható: cserjék esetén egy méter magas és ugyanilyen széles kiterjedésű ágrendszer kezeléséhez egy liter permetlé szükséges. Négy méter magasságú és hasonlóan terebélyes fa esetén ez nagyjából 10 liter, ami azért gazdaságosabb, mert a vastagabb ágak és a törzs esetén viszonylag jól célozható a permet, a vékony vesszőknél lesz csak nagy a szerveszteség – hasonlóan az előbb említett cserjékhez. 

A lemosó permetezés mindenképpen fagymentes időben végzendő, és időzítésekor arra is próbáljunk odafigyelni, hogy az előrejelzések alapján az elkövetkező napokban se legyen fagy – ezek a tényezők a munkánk hatékonyságát növelik majd. A nagy lémennyiség ellenére vigyázzunk arra, hogy főleg fiatalabb gyümölcsfák esetében a permetlé ne folyjon a gyökerekhez. Ez a fák károsodásához vezethet, miután a tavaszi olvadást követen beszivárog a réztartalmú oldat a talajba. Az ilyenkor is zöld, leveles növényeket legjobb műanyag fóliával letakarni, hogy óvjuk a lombot a szer perzselő hatásától.

A nagyobb örökzöldeket (fenyőket, tujákat, borókákat) pedig úgy védhetjük meg a permet perzselő hatásától, ha szélcsendben permetezünk, vagy kis légmozgás esetén olyan irányból permetezünk, hogy a légmozgás ne a zölden áttelelő növények felé vigye a szert.

A jó időzítés növeli a hatékonyságot

A lemosó permetezést a téli, metszési munkák zárásaként alkalmazzuk, hiszen így a sebzési felületeket is fertőtlenítjük egyben. A lemosó permetezés időzítésével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, ám inkább korábban végezzük el, mint elkésve.

Az optimális időpontja ennek rügypattanás előtt van, nem pedig rügyfakadáskor. Amikor a rügyek kinyíltak és előtűnnek a rügypikkelyek közül a parányi levél- és virágkezdemények, akkor már többet árt a lemosó permetezés, mint amennyit használ. Ezeket ugyanis károsíthatják a réztartalmú szerek, visszavetve a fa fejlődését annyira, hogy szélsőséges esetben az elkövetkező pár évben akár 50 százalékkal is csökkenhet a termés mennyisége.

Bár a leperzselt levélkezdemények helyett hamar újakat hajt a fa, ám ez jócskán felemészti tartalékait. Ha tehát valamiért kicsúsztunk az időből, és kinyíltak a rügyek, akkor inkább hagyjuk ki a lemosó permetezést, mint hogy késve kárt okozzunk vele.

(Forrás: agrarszektor.hu

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Nő a hazai erdőterület, már 184 millió fa elültetésénél tart az Országfásítási Program

2025.03.17.

Megfelelő ütemben halad a 2019- ben indult Országfásítási Program megvalósítása, az elmúlt években 184 millió fát ültettek az erdőgazdaságok és a települések hazánkban.

Fejlesztés, innováció és alkalmazkodás kell a sikeres élelmiszertermeléshez a NAK osztályülése alapján

2025.03.17.

A kedvezőtlen gazdasági környezet és a klímaváltozás okozta kihívások ellenére sem mondtak le a beruházásokról a hazai gazdálkodók a NAK osztályülése szerint.

Viharos széllel és hózáporokkal indul a hét

2025.03.17.

Délutántól viharos széllökések várhatók főként északkeleten és nyugaton, estére azonban mérséklődik a szél, miközben a középső országrészben hózáporok alakulhatnak ki, helyenként vékony hóréteget hagyva maguk után.

Talajos programok lesznek március 21-én, több helyen is meg lehet tudni a talajszelvények titkait

2025.03.17.

A Magyar Talajtani Társaság (MTT) 2025. március 21-én országos figyelemfelkeltő kampánynapot szervez „TALAJ a talpad alatt” címmel

Egyetlen növény, amely minimális munkával is bőséges termést ad!

2025.03.16.

A spenót termesztése viszonylag egyszerű, mivel hidegtűrő növény, és akár kertben, balkonládában vagy magaságyásban is nevelhető. Magyarországon nagyüzemi és kisgazdasági termesztése is jelentős, a frisspiaci spenótot többnyire kézzel szedik, míg az ipari feldolgozásra géppel takarítják be.

Megfizethető robotokkal teszi hatékonyabbá a FarmRobo a kis gazdaságok munkáját

2025.03.16.

A Future Farming interjút készített Sreekanth Reddy Vajralával, a FarmRobo vezérigazgatójával, akinek iMog robotja elnyerte a rangos Az év mezőgazdasági robotja 2025 díjat. Az exkluzív beszélgetésben Vajrala betekintést nyújtott az inspirációba, a tervezés folyamatába és a mezőgazdaság számára forradalmi autonóm megoldás jövőjébe.

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 190 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás