Sokszor hallhattunk, olvashattunk már arról, hogy - minden túlzás nélkül - Magyarország geotermikus nagyhatalom, de adottságát eddig nem használta ki, mert jelentős beruházást igényelne és korábban nem tűnt gazdaságosan kivitelezhetőnek. A mostani energiaválság azonban megmutatta, hogy az ország határain belül elérhető energiaforrás óriási előnyöket hordoz. Sőt, mára a technikai és üzleti lehetőségek is adottak, hogy ezt az energetikai potenciált ki lehessen használni, ráadásul ehhez az állam minden segítséget megad.

A Magyarországon rejlő olaj- és gázkészlet a teljes hazai földgázigény hozzávetőlegesen 14 százalékát fedezi, azonban záros határidőn belül 2 milliárd köbméterre emelhetjük a hazai földgázkitermelést, amely a jelenlegi hazai gázigény ötödét fedezné. A magyar stratégiai tartalék részét képezi továbbá a barnaszén és a lignit, amelyek hatékonyan képesek csökkenteni az importgáz árának kiszámíthatatlan alakulásából adódó nyomást. 

Fotó: Pixabay - illusztráció

A geotermia viszont környezetbarátabb alternatív energiát képes biztosítani a hagyományos tüzelőanyagok elégetése helyett, és az egyéb megújuló energiaforrásokkal (például nap- és szélenergiával) szemben az év teljes időszakában, éjjel-nappal hasznosítható az energiatermelésre, ráadásul hazánknak jelentős tartalékokai vannak.

Jó irány, hogy az utóbbi időben a fenntarthatóság hívószava mellett az önfenntartó Magyarország igénye is előtérbe került. Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de egy biztos, az önellátás megerősítése csak az ország előnyére válhat. A geotermikus energia minél szélesebb körű alkalmazásával pedig az évtized végére – a legkonzervatívabb becslések szerint is – akár évi 1-1,5 milliárd köbméter földgáz kiváltásával tudjuk csökkenteni az ország energiaimportból fakadó kitettségét.

Az olyan nem várt, gyors reagálást igénylő krízishelyzetek, mint napjaink energiaválsága, fokozatosan erősítik az igényt az új erőforrásokra és technológiákra. Az elszálló energiaárak mellett olyan paradigmák is megdőlni látszanak, mint hogy a geotermikus energia kinyerése nem lehet rentábilis, nem lehet versenyképes a többi energiaforrással szemben.

Mostanra elmondhatjuk, hogy a földtani és műszaki feltételeink is adottak, megvan a szakértelem, a tapasztalat, a lehetséges eszközök és nem utolsósorban a kellő elszántság ahhoz, hogy egy működő rendszer összeálljon.

A geotermia hazai fejlesztési lehetőségeinek felmérése, valamint a fejlesztési potenciál kihasználása kulcsfontosságú abban, hogy szimplán geopolitikai érdekből ne más európai vagy globális szereplők döntsenek a hazai energiaszuverenitás ügyében.

  1. Támogató állami szabályozásra van szükség: Egyszerűbb és felesleges bürokráciától mentes jogi kereteket és eljárásrendet alkotunk a beruházások gyorsabb és szakmailag megalapozott előkészítése, valamint a rétegenergia fenntarthatósága érdekében. 
  2. Kiszámítható beruházói környezetet kell teremtenünk: A geotermikus energia kinyerésére és energetikai célú hasznosítására irányuló tervekben a megtérülési költségeket tervezhetővé és kiszámíthatóvá tesszük. 
  3. Felelős állami adatvagyon-gazdálkodást kell folytatnunk: A biztos befektetői döntések számára minden nélkülözhetetlen információt biztosítanunk és folyamatosan fejlesztenünk, bővítenünk kell az állami földtani kutatások sorával.
  4. Maximalizálnunk kell a kitermelt energia felhasználását: Különös figyelmet kell fordítanunk a hőforrások és a maximálisan elérhető hőpiac összekötésére. Ösztönözni kell a kaszkádrendszer kialakítását, amely lehetővé teszi az eltérő igényű létesítmények csatlakozását, így minél több kitermelt energiát felhasználva. Eltérő létesítmények eltérő igényeit ezáltal egy egységes geotermikus rendszerben is lehet kezelni. 
  5. Ösztönöznünk kell a partnerséget: A maximálisan elérhető hőpiac eléréséhez különböző állami, önkormányzati és magántulajdonú létesítmények egy hálózatba kapcsolására van szükség, amelyhez minden fél nyitott hozzáállására szükség van. Csak partnerséggel érhető el a széles körű hasznosítás.

E nemzetstratégiai célokkal összhangban az elkövetkezendő időszakban több jogszabályalkotás is várható, amelyek hátterében az önfenntartó Magyarország cselekvőképességének biztosítása áll.

Az eredeti írás a vg.hu-n jelent meg.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Mire jó és mire nem az ásásmentes kertművelés?

2025.05.20.

Az ásásmentes kertművelés a talaj természetes szerkezetének megőrzésére és a talajélet támogatására helyezi a hangsúlyt

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás