Az utóbbi évek különös kihívások elé állították a repcetermesztőket. Míg 10 évvel ezelőtt a termésszint növelése állt a középpontban, mára a termésbiztonság, a kockázatok minél jobb kezelése és ezek által a gazdaságos termesztés fenntartása a célkitűzés.

A termelői döntésekben a tapasztalat mindig is a legfontosabb tényezőnek számított és számít manapság is. Büszkék vagyunk rá, hogy termelőinknek komoly partnerei lehetünk és a magyarországi repcetermesztők bizalmát jelzi, hogy 10 éve KWS-hibrideket vetnek a legnagyobb felületen földjeiken, amely több mint félmillió hektárt tesz ki. A változó kihívásokhoz való sikeres hibridválaszték kialakításának másik mutatója, hogy míg 10 éve a KWS részesedése 20% volt, addig mára ez 27% feletti (*Kynetec).

A témát feldolgoztuk rövid Podcast beszélgetésben is, hallgassa meg a gombra kattintva! 

UMBERTO KWS – Magyarország hatszoros piacvezető hibridje (2019 – 2024, Kynetec)

Az elmúlt 6 esztendőben az UMBERTO KWS vette át a magyarországi vezető szerepet a HYBRIROCK-tól. Az UMBERTO KWS több mint negyed millió hektáron bizonyított az elmúlt 8 sztendőben, jó, közepes, de főleg kihívásokkal teli évjáratokban.

KWS – Az innováció és technológiai fejlesztések élvonalában

A piacvezető felelőssége, hogy a genetikai terméspotenciál növelése mellett a kockázatok csökkentését szolgáló hibrid tulajdonságokra való nemesítéssel is utat mutasson és ezeket technológiai fejlesztésekkel, valamint szolgáltatásokkal támogassa.

Umberto KWS őszi káposztarepce-hibrid

Az idei szezon legfontosabb KWS innovációi:

KWS MIKADOS – modern genetika 

  • 2024 – a főpálya győztese a GOSZ-VSZT-NAK posztregisztrációs kísérletekben
  • az elmúlt 10 év legsikeresebb hibridbevezetése – több, mint 7 ezer hektár az első évben
  • BEST4N! – Nitrogén-hatékonyság
  • kiemelkedő termőképesség és termésstabilitás egyben
  • RLMS, legmagasabb fokú Phoma vedelem
  • kipergés-ellenállóság

A KWS MIKADOS minden tekintetben modern hibrid és megfelel a jelenkori repcetermesztés kihívásainak!

KWS MIKADOS őszi káposztarepce-hibrid

KWS DEMOS – InsectPROTECT – nemesítői megoldás a nagy repcebolhalárva kártételére

A hatóanyag-kivonások kihívások elé állítják a repcetermesztőket, ezért a rovarkártételnek jobban ellenálló hibridek jelentősége is felértékelődik. A KWS repcenemesítési munkája során felhalmozott genetikai bázis és információ lehetőséget teremt széleskörű vizsgálatok elvégzésére. Ezen vizsgálatok eredményei adják a rovarkártevők elleni védekezés genetikai alapjait. A kísérleti eredmények igazolták, hogy az őszi káposztarepce genotípusok között jelentős eltérés tapasztalható a növényen belüli repcebolhalárvák számában és kártételében. A vizsgálatok és a felállított értékelési rendszernek megfelelő hibrideket InsectPROTECT jelzéssel látjuk el.

Az InsectPROTECT hibridek előnyei:

  • Legalább 30%-kal kevesebb lárva a fogékony hibridhez képest a kísérletekben
  • Erőteljesebb őszi fejlődés, alacsonyabb a kifagyás lehetősége
  • Tőszámcsökkenés mérséklése
  • Erőteljesebb tavaszi fejlődés
  • Termésbiztonság

KWS DEMOS őszi káposztarepce-hibrid_Insect Protect

A KWS DEMOS olyan természetes ellenállóképességgel rendelkezik, ami jelentősen képes mérsékelni a repcebolha lárvakori kártételét. Az InsectPROTECT repcehibridek nem rezisztensek a repcebolhalárvákkal szemben, azonban számuk kimutathatóan alacsonyabb így jobban megbirkóznak az általuk okozott kártétellel, így biztosítva a stabil termést. Ez a tulajdonság azonban nincs hatással a kelésben lévő növények imágó által okozott károsítására.

PRÉMIUM kalibrált vetőmag

Az innovatív őszi káposztarepce-termesztők mind nagyobb számban használják ki a kalibrált prémium vetőmagok előnyeit! A gondosan osztályozott prémium vetőmag egységes méretének köszönhetően a vetőmag azonos vetésmélységbe helyezése kedvező körülményeket teremt az egyenletes kezdeti fejlődéshez. A homogén kelés, egyenletes fejlődés a repcében történő növényvédelmi beavatkozások hatékonyságát is elősegíti, valamint az érésre is befolyással van.

KWS Prémium kalibrált repcevetőmagok

UMBERTO KWS, KWS MIKADOS és KWS DEMOS hibridjeink PRÉMIUM VETŐMAG minőségben is elérhetőek.

Szolgáltatás+ egyedülálló Nitrogén optimalizáló program a legjobb Nitrogén felhasználáshoz

A myKWS N – Optimalizáló szolgáltatásával a repce tápanyag utánpótlását tehetjük még hatékonyabbá. Az eszköz műholdfelvételek és folyamat alapú adatbázismodellek segítségével számolja ki az aktuális nitrogénszükségletet (kg N/ha). Ezekből az adatókból jön létre egy komplex modell, amely alapján helyspecifikus, zónánkként változó dózisú tápanyag utánpótlási ajánlást kap a felhasználó. A térképek könnyen tovább szerkeszthetők. A rendszer által ajánlott zónák száma és határvonala a későbbiekben módosítható.

Nitrogén-Optimalizáló

KWS – élen jár repcében!

A KWS 2025-ös repcekatalógusának eléréséhez kattintson ide!

Nagy Csaba
Marketing vezető
KWS Magyarország Kft.

(x)

További híreink

Csőd szélén az önjáró mezőgazdasági robotokat fejlesztő cég

2025.07.12.

A francia Naïo Technologies mezőgazdasági robotokat gyártó vállalat pénzügyi nehézségekbe került. A céget bírósági felügyelet alá helyezték, és vevőt keresnek, hogy folytathassák a működésüket.

Hogyan fokozható még tovább a muskátlik virágzása? Sütőporral…

2025.07.12.

A muskátlik kedvelt növények gazdag virágzásuk és egyszerű gondozásuk miatt. Előfordul azonban, hogy egy kis segítségre szorulnak, hogy még bőségesebben virágozzanak. Meglepő módon egy gyakori konyhai alapanyag, a sütőpor is segíthet ebben. Mutatjuk, hogyan használható a sütőpor a muskátlik virágzásának fokozására!

Csökken az agrártermelés és változott a vetésforgó Ukrajnában

2025.07.12.

Az ukrán mezőgazdasági termelés nagyobb mértékben csökken, mint az export, a vetésforgó is megváltozott tavalyhoz képest

Slágergyanús új fehér tv-paprika herseghet a fogunk alatt

2025.07.12.

Izgatott várakozás előzte meg a Rijk Zwaan felgyői kísérleti kertjében megrendezett paprikabemutatót. A már jól ismert hibridek mellett a nemesítőház egy rendkívül ígéretes fehér, tölteni való fajtára irányította a paprikatermesztés iránt érdeklődők figyelmét.

Közel 7 ezer hektárnyi adatgyűjtés bizonyította, hogy jó hasznot hoz a regeneratív gazdálkodás

2025.07.12.

A regeneratív gazdálkodás megtérülésével és hasznosságával kapcsolatban sok kérdés vetődik fel a termelők részéről, most a megtérülést is kiszámolták.

Partnerhírek
Partner

Cellezzünk, de mikor és hogyan?

2025.07.11.

A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.

Partner

Mit válasszunk az őszi vetésekhez?

2025.07.11.

Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás