A torma egy kiváló beltartalmi értékekkel rendelkező növény, mely frissen reszelve C-vitamin bombaként hat a szervezetre, mégsem igazán elterjedt a zöldségfélék között. Ennek oka az lehet, hogy felhasználása csak időszakos, ünnepekhez kötött.

Tormatermesztés Európában és Magyarországon

Európában egyértelműen Magyarország számít a legjelentősebb tormatermelő nemzetnek. Lengyelországot lehet még megemlíteni másik nagy termelőként, de az eltérő körülmények és feltételek miatt a lengyel torma kevésbé piacképes, inkább csak ipari feldolgozásra használják. Bátran kijelenthető, hogy ez a két ország 90-95 százalékban képes ellátni Európa tormaszükségletét! A hazánkból származó tormát minősége miatt javító célra használják, hogy a silányabb minőségű termékeket is eladható állapotba hozzák.

Hazánkban a tormatermesztésnek közel 100 éves múltja van. Először a Kis-Alföldön termesztették ezt a zöldségnövényt, később továbbterjedt az ország több pontjára is, mára azonban csak egy tormatermesztő körzet maradt Magyarországon, amely Hajdú-Bihar megyére koncentrálódik. Azért itt van a magyar tormatermesztés központja, mert itt megvannak a termesztéshez szükséges ideális viszonyok, mint például a laza szerkezetű, jó vízgazdálkodású talaj, sok napfény és párás levegő. A hajdúsági torma mára igazi nemzeti értékké vált kiváló minőségének köszönhetően.

A torma egyaránt kiváló gyógy- és fűszernövény
 

2013-ban 1300 hektáron termeltek tormát. Átlagosan 8 tonna termést sikerült betakarítani hektáronként, így az országos termésmennyiség 11 ezer tonna körül alakult.

A jelentős kézimunkaigénynek köszönhetően sok embernek ad biztos megélhetést a tormatermesztés a Hajdúságban. A kiváló termesztési technológiának és a munkások szakértelmének köszönhetően az itt megtermelt torma híre Európa szerte elterjedt, sőt, az Európa tormafelhasználását 45 százalékban a hajdúságból exportált tormából látják el. A két legnagyobb tormafelvásárló Németország és Lengyelország.

Jöjjön egy kis növényismeret
A torma (Armoracia rusticana) a keresztesvirágúak (Brassicales) rendjébe, azon belül a káposztafélék családjába (Brassicaceae) tartozik. Felhasználását tekintve használhatjuk egyaránt gyógy- és fűszernövényként is. Magas C-vitamin és gazdag illóolaj tartalma miatt megfázásos megbetegedések ellen kiváló gyógynövény. Az illóolajak a torma gyökerének reszelése közben szabadulnak fel, ezek adják a jellegzetesen csípős illatát és ízét. Étkezésben zsenge leveleit saláták alapanyagaként használhatjuk fel, finomra reszelt gyökerét pedig sült és főtt sertés és marhahúsok, kolbász, főtt sonka mellé, valamint savanyúságok tartósításához használhatjuk fel. A vastag gyökér kiásása során a vékony mellékgyökereket leszedhetjük, azokat elültetve tovább szaporíthatjuk a növényt. Botanikai értelemben a tormának nincsenek fajtái. Kezdetben a vad tormát termesztették mindenütt, majd a termesztés közben termőhelytől függően alakultak ki különböző levélformájú, gyökérnagyságú, úgynevezett tájfajták, melyek az adott termesztési tájra jellemzőek.

Megosztás

További híreink

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Ma újra jelentős mennyiségű csapadék hullhat, de már látszik mikortól lehet nagy változás

2024.10.04.

Pénteken borult idő várható, ugyanakkor a déli, délkeleti részeken elvékonyodhat a felhőzet, de legfeljebb csak kevés helyen bukkanhat elő a nap.

Tudáspénzek: kevesebb lett az agrárkutatás támogatása

2024.10.04.

Ha sokat spórolunk a kutatáson, a tudáson, mélyül a magyar gazdaság válsága és romlik a versenyképessége

Telítődik csapadékkal a talaj, de hátráltatja a betakarítást

2024.10.04.

Pár napos átmeneti száraz időjárás után, a hét közepétől ismét csapadékos idő hátráltatja a még hátralévő betakarítást. Péntek estig újabb jelentős mennyiségű esőre van kilátás, majd a hétvégén csökken a csapadékhajlam. A talaj őszi feltöltődése elkezdődött, egyre mélyebb rétegekbe is jut a nedvességből, az őszi gabonák vetését pedig országszerte telített felső talajréteg várja.

Jelentősen rontja a teljes idei GDP-t az aszály hatása

2024.10.04.

A második negyedéves GDP-adatok csalódást okozak, az első negyedévhez képest nem tudott bővülni a hazai gazdaság, végül 0,2 százalékos visszaesést mért a Központi Statisztikai Hivatal.

Győzött a globális nyomás: Az EU kénytelen volt elhalasztani a kritikus törvényt

2024.10.03.

Az erdőirtásról szóló törvény végrehajtását egy évvel elhalasztják, mivel a globális partnerek és az érintett ipari szereplők arra hivatkoztak, hogy nincsenek megfelelően felkészülve a jogszabály időbeni alkalmazására.

Partnerhírek
Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Partner

A csapadék csak fél siker, legyen ott a tápanyag is - gyökértömeg-növelés és növénykondicionálás repcében

2024.10.01.

Az őszi kezeléssel a gyökértömeg növelésére nyújthatunk támogatást növényeinknek, biostimulátor tartalmú lombtrágyaoldatokkal, melyek a talajról is hasznosulni képesek. A TIMAC AGRO gyökérstimulátor oldat termékcsaládjába tartozó FERTIACTYL RADICAL magas bórtartalmával és mangánnal az olajos növények kezdeti bórpótlására, gyökeresedésének támogatására és ellenálló képességének fokozására lett kifejlesztve.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás