A kamilla az egyik legfontosabb gyógynövényünk, és már országszerte foglalkoznak termesztésével, ami nem meglepő. A kiváló minőségű vadon is előforduló hungarikum már külföldön is nagy népszerűségnek örvend.

A gyógynövény begyűjtése évente 200-500 tonna közötti mennyiségben mozog, és az Alföld és a Tiszántúl területére a legjellemzőbb termesztése. A növénnyel kapcsolatos munkák pedig nagy szervezéssel járnak mind a gyűjtők, mind pedig az átvevők részéről, hiszen rövid idő alatt kell hatalmas mennyiséget feldolgozniuk. Érdemes tudni viszont, hogy az alföldi gyűjtött virágok minőségben eltérnek a termesztettektől, azok ugyanis erősebbek, zamatosabbak és illatosabbak, nem esnek szét és kevésbé porlanak a felhasználás során, valamint az illóolajat is jobban tartják.

Külföldön is keresett a magyar gyógynövény, mely elsősorban gyulladáscsökkentő hatásáról ismert. (Fotó: Pixabay, Szjeno09190)

Termesztésével viszont napjainkban már az egész ország területén foglalkoznak, legnagyobb területeken Baranya és Somogy megyében, az Észak-Alföldi régióban illetve a Dunántúlon termesztik. Termesztő területe az utóbbi időben folyamatosan növekszik, és 300-500 hektár körülre tehető, vetése pedig augusztusban történik, fejlődését pedig nagyban befolyásolja a tavaszi csapadékmennyiség alakulása. Betakarításánál fontos az időzítés, ezért folyamatos mintavételezést és laborvizsgálatokat végeznek a termesztők. A szakértők szerint az idei év aszályos időszaka ellenére jó termés várható, a zöldtömeg ugyan megritkult, a növény viszont nem károsodott - írta meg a hellovidek.hu.

Hazánkban igen elterjedt az alkalmazása megbetegedések esetén, gyulladáscsökkentő hatása miatt vált ennyire népszerűvé. Ez pedig később átalakult, és már nem csak itthon, de külföldön is keresetté vált a kamilla. Az előállított drog nagyobb része nem itthon kerül felhasználásra, hanem exportálják, feldolgozásakor pedig a gyógyszer- és a kozmetikai iparban veszik hasznát.

A legismertebb termék, amely készül a kamillából az talán a gyógytea, amely bárhol beszerezhető, viszont érdemes odafigyelni minden gyógynövényből készült készítmény vásárlásakor, hogy a növény aktív hatóanyagot tartalmazó részeiből készüljön.

A hazai gyógynövények már több száz éve elismertek határon belül és határon túl egyaránt, a vegy-, élelmiszer- és gyógyszer-kozmetikai iparban pedig egyre inkább a természetes anyagok felhasználását részesítik előnyben, továbbá turisztikailag is számottevő jelenlétük. A gyógynövények gyűjtése pedig jó munkalehetőség is, főképp a hátrányosabb helyzetű régiókban, illetve az alacsonyan iskolázottak számára.

Hazánkban hatósági engedély nélkül gyűjthetők a vadon termő gyógynövények, engedélyre csak akkor van szükség, ha magán- és állami területeken, vagy nemzeti parkokban szeretnénk gyűjtést folytatni. Aki erre adja a fejét, bőven tud miből válogatni, hiszen 120-130 fajra tehető a gyűjthető gyógynövényfajok száma, amelyből 70-80 faj begyűjtése rendszeres természetes élőhelyéről. A feldolgozott növényfajok körülbelül 70 százaléka vadon termett növényből származik.

A legnagyobb mennyiségben gyűjtött növények: kamillavirág, csipkebogyó, csalánlevél, zsurlófű, feketebodza, fagyöngy, vadgesztenye, orbáncfű, fehérmályva, cickafarkfű.

Termesztés tekintetében a gyógy-, fűszer- és aromanövények 18.000-21.000 hektár területet foglalnak el megközelítőleg, termesztett gyógynövényeink közé pedig az alábbiak tartoznak: mák, koriander, konyhakömény, ánizs, kapor, édeskömény, kamilla, borsfű, levendula, bazsalikom, orbáncfű, máriatövis, citromfű, mustár.

Megosztás

További híreink

Apró kártevő, óriási veszteség – a burgonya-fonálféreg veszélyei és a megoldások

2025.03.19.

A burgonya-fonálféreg (Globodera rostochiensis) a burgonyatermesztés egyik legjelentősebb kártevője, amely világszerte komoly gazdasági károkat okoz. Ez a mikroszkopikus méretű fonálféreg a burgonya gyökereit támadja meg, ami a növények gyengüléséhez és a terméshozam csökkenéséhez vezet.

Szakmai útmutatót adott ki a tavaszi lemosó permetezéshez a Gazdahely

2025.03.19.

A megfelelő időben és szakszerűen végzett tavaszi lemosó permetezés segít a szezon során a fertőzési nyomás csökkentésében.

Nincs sok idő az eGN beadására: március 31-ig kell teljesíteni a nitrát adatszolgáltatást

2025.03.19.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívta a termelők figyelmét, hogy a nitrát adatszolgáltatás határideje 2025. március 31-e.

Újra kapható a legendás Traubisoda – magyar tulajdonban éled újjá az ikonikus üdítő

2025.03.19.

Újra elérhető a magyar piac egyik legismertebb üdítőitala: a Traubisoda ismét visszatér a boltok polcaira

Most még napsütés, de újra jönnek a záporok

2025.03.19.

Péntekig folytatódik a száraz, napos idő az ország nagy részén, de szombattól nedvesebb légtömegek érkeznek, így esőre, záporokra is számíthatunk.

Március 20-ig nyújthatóak be a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek támogatási kérelmei

2025.03.19.

A zöldség-gyümölcs TÉSZ-ek támogatási rendszerének célja, hogy segítse a szervezetek működését, elősegítse a közös értékesítést, a termelés tervezését, valamint a piaci versenyképesség fokozását.

Partnerhírek
Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Partner

AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét

2025.03.15.

Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás