Elindult a nevezés a Kukorica Kör Egyesület Termelési versenyére

Az agrárium meghatározó szereplőinek részvételével alapított Kukorica Kör Egyesület az idei évben is meghirdeti Termelési versenyét, melyre várja azon gazdák jelentkezését, akik számára nem a legmagasabb kézzelfogható termés elérése, hanem a leggazdaságosabb, a leghatékonyabb termelés és a legnagyobb nyereség a cél.

Az Egyesület termelési versenyére a tavalyi évben 21 gazdálkodó nevezett be, hogy megmérettessék szakmai tudásukat a hazai termelők körében. A gazdák az ország különböző pontjáról, összesen 12 megyéből neveztek be a versenybe, különböző talajadottságokkal, időjárási viszonyokkal rendelkező területekről.

A verseny célja az volt, hogy a különböző gazdálkodási gyakorlatokat összevetve, több termelési adatot kielemezve kiderüljön, hogy melyik gazdálkodó tudja a legtöbb nyereséget realizálni a területén. A verseny hazánkban unikális, formabontó, hiszen nem csak a betakarított termés mennyisége kerül mérlegre benne, hanem a gazdálkodás számos tényezője. A 2023 termelési évben lezajlott versenyben a gazdák meghívásos alapon vehettek részt, de az idei, 2024-es termelési versenyre már nyitott a lehetőség minden, a saját gazdálkodását megmérettetni kívánó gazda számára.

Az öntözött kategória nyertesei: ifj. Borbély István, Dusnoki Csaba és Bakó Norbert

A verseny menete

Az öntözés nélküli kategória nyertesei: György Dániel és Csepregi Attila

A gazdák a 2024. évi versenyre az ország bármely pontjáról jelentkezhetnek az Egyesület honlapján elhelyezett adatlap kitöltésével. A Kukoricázz velünk! Termelési verseny öntözött és öntözetlen kategóriában kerül meghirdetésre. A versenyben való részvételhez a versenyzőknek vállalniuk kell, hogy 10 hektár területet egységként kezelve információkat szolgáltatnak egy előre megadott határidőig az Egyesület számára, ami alapján a költségeket ki lehet számítani és eldönthetővé válik, hogy ki tudja a legnagyobb nyereséget realizálni az adott területen. Tehát nemcsak a termésátlagra van szükség az értékelés során, hanem számos más, fontos, gazdálkodást jellemző mutatóra, mint például a művelés mélysége, módja, az elővetemény és a felhasznált inputok (fajta, műtrágya, növényvédőszerek, stb.) mennyiségére is. Az adatokat a résztvevőknek excelben kell rögzíteniük, az értékelést az Egyesület végzi a beszolgáltatott adatok alapján. A versenyben részt vevő gazdákat az Egyesület tagjai a kukorica fenológiájában minimum egyszer személyesen meglátogatják és az adatok hitelességét ellenőrzik.

Miért érdemes részt venni a versenyben?

Az agrárium szereplői számára a legnagyobb érték a föld, melynek szakszerű művelésével értéket teremtünk nem csak a jelenben, de a jövő számára is. Az Egyesület tagjainak célja a mezőgazdaság népszerűsítése, a vidék szeretetének és értékeinek továbbadása mellett, hogy a megváltozott piaci környezetben (klímaváltozás/szélsőséges időjárás, digitalizáció, gazdasági és politikai környezet, változó jogi szabályozás) a gazdák egymástól és szakemberektől tanulva tudjanak a jövőben is sikeresen, versenyképesen termelni mind a hazai, mind a nemzetközi piacokra. Az Egyesületben olyan szakemberektől kérdezhetnek, kérhetnek segítséget a termelők, akik az adott terület specialistái, így a legjobb tudásukkal támogatják a verseny résztvevőinek munkáját a termelési év során. Emellett évente több alkalommal rendez az Egyesület szakmai programot, ahol a szegmens szaktekintélyei tartanak előadásokat a legrelevánsabb, legújabb agrártémákban. 

Ha Ön is úgy gondolja, mindent tud a hazai fenntartható kukoricatermesztésről, jelentkezzen a Termelési versenyre, és mutassa meg, hogyan lehet még jobban csinálni!

Bővebb információért és jelentkezési lap eléréséhez kattintson a linkekre!

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Termesszen friss fűszernövényeket az erkélyén 7 tippünk segítségével!

2025.07.20.

Semmi sem teszi ízletesebbé az ételt, mint a saját kertből frissen szedett fűszernövények. Még ha nincs is nagy helye, akkor is élvezheti a saját termést az erkélyén – sőt, akár néhány zöldséget is termeszthet. Íme, 7 tipp, hogy biztosabban sikerüljön.

Izzasztó napok következnek, térképen jelezzük hol lesz veszélyes a hőség

2025.07.20.

Újabb tartós hőhullám érinti hazánkat. Több napon keresztül tart a veszélyesen magas hőmérséklet.

Életmentő víz a kiszáradó holtágnak – megkezdődött a mentőakció

2025.07.20.

Komoly segítséget kap a vízhiánnyal küzdő Ős-Sárvíz holtága: egy frissen indult vízpótlási akció során naponta 80 ezer köbméter friss víz érkezik ide a közeli Nádor-csatornából.

Hogyan gondoskodjunk a kerti tóról extrém nyári hőség idején

2025.07.20.

Ez a cikk hasznos tanácsokat és gyakorlati tippeket nyújt a kerti tavak gondozásához a rendkívül meleg nyári időszakokban.

Újra felbukkant a „balatoni cápa” – most Tihanynál látták

2025.07.20.

Tihanynál nem mindennapi látvány fogadta a vízparton tartózkodókat: a Balaton felszínén megjelenő, hátúszóra emlékeztető jelenséget sokan cápának vélték, de szerencsére a valóság sokkal prózaibb – és jóval kevésbé ijesztő.

Mérges kígyó Magyarországon? Igen, és fontos tudni, mit tegyen viperamarás esetén

2025.07.20.

Bár a keresztes vipera nem támad ok nélkül, jelenléte mégis pánikot kelthet, ahogy az a közelmúltban is történt egy magyar kisvárosban.

Partnerhírek
Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Casanova Sörárpa eladó

Casanova Sörárpa eladó

95 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Kubota M7173 KVT eladó
Pest, Dány

Kubota M7173 KVT eladó

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 212 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás