Hirdetés
Közel háromszorosára nő a kis- és közepes gazdaságok kiemelt támogatására fordított összeg
A Közös Agrárpolitika stratégiai terveinek megfelelő jövőképet kell mutatniuk a gazdák számára - jelentette ki Nagy István tárcavezető a magyar V4 elnökség második agrárminiszteri ülésén a Pest megyei Visegrádon. A magyar miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdáknak a megfelelő gazdasági döntések meghozatalához már nyáron ismerniük kell a Közös Agrárpolitika (KAP) stratégiai tervének bizonyos elemeit, ezért kiemelten fontos, hogy a terveket időben, legkésőbb a nyár közepére elfogadják.
Nagy István elmondta, hogy a közvetlen támogatások igazságosabb elosztása kapcsán Magyarország teljesíteni fogja a jogszabályban foglalt 10 százalékos követelményt, amivel a jelenlegi időszakhoz képest közel megháromszorozzuk a kis és közepes gazdaságok kiemelt támogatására fordított összeget - írta az Agrárminisztérium.

A Közös Agrárpolitika törekvései és a gazdaságosság közötti egyensúlyra törekszenek
A politikus kifejtette, hogy meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a klímavédelmi és a versenyképességi szempontok között is. Fontos eredmény, hogy a 8 ország átlagosan az uniós vidékfejlesztési források összesen több mint 45 százalékát fordítja majd környezet- és klímavédelmi intézkedésekre, ami jelentősen meghaladja a jogszabályban előírt 35 százalékos minimumot. Hangsúlyozta, hogy a „Termőföldtől az asztalig” stratégiában foglalt célértékekhez történő hozzájárulás kérdésében konszenzus volt abban a tekintetben, hogy figyelni kell az eltérő kiindulópontokra és a tagállami sajátosságokra. A növényvédő szerek használatának és kockázatának csökkentése terén a találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a 2015-2017 közötti évek átlaga megfelelő kiindulási pont lehet. Továbbá konszenzus volt abban is, hogy az eddig megtett csökkentési erőfeszítéseken kívül a hektárra vetített forgalmazott növényvédő szer mennyiségére is tekintettel kell lenni. Ez utóbbi országainkban átlagosan 1,35 kg/hektár, ami a 2,1 kilogrammos uniós átlag alatt van – fogalmazott Nagy István.
Hirdetés
A biogazdálkodás növekedése
A tárcavezető elmondta, hogy az ökológiai gazdálkodásba vont területek nagyságára vonatkozó 25 százalékos célérték kapcsán közös állásponton voltak abban, hogy országainkban növelni kell ezen területek arányát. Azonban a célértékhez történő hozzájárulás vizsgálatakor figyelembe kell venni az eltérő gazdálkodási és üzem-struktúrát és a tagállami sajátosságokat. Valamint azt, hogy jelenleg mekkora az ökológiai gazdálkodásba vont területek nagysága – sorolta a miniszter. Zárásként kiemelte, hogy az ukrajnai háborús helyzet komolyan veszélyezteti az élelmezésbiztonságot, ezért felül kell vizsgálni az európai Zöld Megállapodásban előírt célértékeket.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében
2025.03.15.Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.
AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét
2025.03.15.Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 190 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés