A hivatalos horgászkártyák és fogási naplók tanúsága szerint tavaly 4478 tonna halat – leginkább pontyot – fogtak Magyarországon. Az engedéllyel rendelkező, etető horgászok összesen több mint 7,5 millió napot szenteltek a hobbijuknak. A közel 900 ezer regisztrált horgász 570 ezer engedélyt váltott ki, és ha alkalmanként csak 1 kilogramm etetőanyagot dobtak a vízbe, ennek az összmennyisége is meghaladja 7500 tonnát.

Szeptember végén rendezték meg a KÁN Egyetemi Napokat Kaposváron, ezen tartották meg a VI. Halászati Kerekasztal szakmai konferenciát is. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézete által szervezett műhelybeszélgetésen a haltakarmányozás aktuális kérdéseivel foglalkoztak. A Magyar Mezőgazdaság cikkét szemléztük.

Hatalmas mennyiségű etetőanyag kerül ellenőrzés nélkül a hazai vizekbe

Hiányzó adatok

„Tudni kell, hogy a horgászetetőanyagokkal kapcsolatban semmilyen tudományos kutatás nem létezik. Az összes tudományunk abból van, hogy elmegyünk horgászni és megszerezzük a tapasztalatainkat” – mondta a KÁN Egyetemi Napokon rendezett haltakarmányozási konferencián Papp József, a Top Mix Kft. ügyvezetője.

Ezek a tapasztalatok tartalmazzák, melyik halfaj melyik ízvilágot és összetevőket kedveli, külön a pontyra és a dévér-, illetve a jászkeszegre is.

„A horgászok élvezettel mixelik az etetőket, és elmesélik a barátaiknak, hogyan működtek. De sosem a boltban, hanem mindig a víznél dől el, hogy mi tetszik a halnak” – mondta Papp József.

Színek és illatok bűvöletében

Sok tudományos cikk foglalkozik a halak érzékelésével. Ezek abban egyetértenek, hogy a látásuk még nem túl tiszta vízben is elég jó. Meg tudják különböztetni a színeket és színárnyalatokat, amit a horgászok is megerősítenek. 

Az illatokat a víz hordja számukra, és nem tudni, ettek-e valaha almát, epret vagy banánt, de a kukorica például „benne van a génjeikben”. Hogy honnan, azt szintén nem lehet tudni. Egy biztos: a különféle aromákban olyan összetevők találhatók, amelyekre jól reagálnak.

Hogy mikor, milyen színű és ízű haltápokra kapnak rá, az a napszaktól is függ, és természetesen nem mindegy, hogy azok fekszenek, lebegnek vagy éppen feljönnek a vízből.

A horgászversenyeken külön stáb tanulmányozza a viselkedésüket, a gyártás során pedig ezt a nagyon sokféle igényt igyekeznek kiszolgálni – mondta a szakember.

Az eltérések fontossága

A különféle aromák tovább modulálják az etetőanyagok hatását. „Ha például a kosárba tett csalogató anyagot lefújjuk egy színnel, mondjuk, pirossal, egészen más lesz a kapás, mivel húz egy szép színes felhőt a vízben, ami motiválja a halakat. A jól felkészült horgász teli tálcával indul, mert vannak lehetőségek és esélyek. Különböző színű csalikat és különböző etetőanyagokat kell felkínálni, amiket még kevergetni is érdemes, hogy a halakat kapásra bírjuk” – emelte ki a Top Mix Kft. ügyvezetője.

Ellenőrzés nélkül kerül rengeteg etetőanyag a magyar vizekbe

A tudományos tanácskozáson Papp József arra is felhívta a figyelmet, hogy a már említett, hatalmas mennyiségű etetőanyag jelenleg gyakorlatilag ellenőrzés nélkül kerül a hazai vizekbe, miközben bizonyos alapanyagokat, például az arzént tartalmazókat már kitiltották az Európai Unióból. 

Nem véletlen, hogy az engedélyezett etetőanyag-gyártást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felügyeli, hiszen az élelmiszerlánc része. 

Az Európai Unió már foglalkozik a csalianyagok ellenőrzésének és engedélyeztetésének kérdésével – mondta el a tanácskozáson Urbányi Béla, a szervező MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézetének professzora.A hallisztes etetőanyagot használó C&R, vagyis a Catch and Release (Fogd meg és engedd vissza) horgászok okozzák a legnagyobb foszforterhelést. Erről további részleteket itt érdemes elolvasni.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Termesszen friss fűszernövényeket az erkélyén 7 tippünk segítségével!

2025.07.20.

Semmi sem teszi ízletesebbé az ételt, mint a saját kertből frissen szedett fűszernövények. Még ha nincs is nagy helye, akkor is élvezheti a saját termést az erkélyén – sőt, akár néhány zöldséget is termeszthet. Íme, 7 tipp, hogy biztosabban sikerüljön.

Izzasztó napok következnek, térképen jelezzük hol lesz veszélyes a hőség

2025.07.20.

Újabb tartós hőhullám érinti hazánkat. Több napon keresztül tart a veszélyesen magas hőmérséklet.

Hogyan gondoskodjunk a kerti tóról extrém nyári hőség idején

2025.07.20.

Ez a cikk hasznos tanácsokat és gyakorlati tippeket nyújt a kerti tavak gondozásához a rendkívül meleg nyári időszakokban.

Újra felbukkant a „balatoni cápa” – most Tihanynál látták

2025.07.20.

Tihanynál nem mindennapi látvány fogadta a vízparton tartózkodókat: a Balaton felszínén megjelenő, hátúszóra emlékeztető jelenséget sokan cápának vélték, de szerencsére a valóság sokkal prózaibb – és jóval kevésbé ijesztő.

Mérges kígyó Magyarországon? Igen, és fontos tudni, mit tegyen viperamarás esetén

2025.07.20.

Bár a keresztes vipera nem támad ok nélkül, jelenléte mégis pánikot kelthet, ahogy az a közelmúltban is történt egy magyar kisvárosban.

Itassuk vagy ne itassuk a madarakat nyáron? Meglepő, mit mondanak a szakértők

2025.07.19.

Vajon valóban szükségük van itatásra a madaraknak? És ha igen, miként biztosíthatunk számukra biztonságos és egészséges vízforrást?

Partnerhírek
Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Casanova Sörárpa eladó

Casanova Sörárpa eladó

95 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Kubota M7173 KVT eladó
Pest, Dány

Kubota M7173 KVT eladó

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 212 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás