Közel 40 ezer látogatót vonzott és nagy sikerrel zárult a KÁN Egyetemi Napok. A szeptember 27-től szeptember 29-ig tartó rendezvényt immár 16. alkalommal szervezte meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Magyar Mezőgazdaság Kft. A szakmai események mellett a közönségprogramok is nagy hangsúlyt kaptak, amelyek a nem mindig kedvező időjárás ellenére is rengeteg családot vonzottak a kiállítás három napján.

A KÁN Egyetemi Napok hagyományosan a 0. nappal kezdődött, melyen megrendezték a VII. Halászati Kerekasztal, a II. KÁN Precíziós Állattartási Konferencia, a 35. Nyúltenyésztési Tudományos Nap, a Lótenyésztési Konferencia és a III. Növénytermesztési konferencia eseményeket.

Közel 40 ezer látogatót vonzott és nagy sikerrel zárult a KÁN Egyetemi Napok
Közel 40 ezer látogatót vonzott és nagy sikerrel zárult a KÁN Egyetemi Napok

A kiállítás megnyitóján Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a hazai állattenyésztők versenyképességét szolgáló, közelmúltban megjelent és a jövőben várható támogatásokat ismertette. Beszédében arra biztatott minden állattartót, hogy vegyék igénybe a Stratégiai Terv által nyújtott pályázati lehetőségeket.

Dr. Gyuricza Csaba, a házigazda MATE rektora köszöntőjében arról beszélt, hogy a KÁN Egyetemi Napokon bemutatkozik a tudomány, bemutatkoznak a legkorszerűbb ismeretek, hiszen csúcstechnológiai ágazattá vált a mezőgazdaság, ahol megjelent a digitalizáció, a robotika, az automatizálás, az űrtechnológia, természetesen mindez a hagyományos ismeretekre épülve.

A kiállítás idén is élvezte a Magyar Állattenyésztők Szövetségének támogatását. Együttműködésükkel színvonalas tenyészállat-bírálatok valósultak meg, valamint bemutatóikkal is gazdagították a programot, melyek nem csak a szakmát, hanem a közönséget is vonzották. Az idei évben a húsmarha, tejelő és kettős hasznosítású szarvasmarha-, ló-, valamint juh- és kecsketenyészállatok mellett a sertéságazat is képviseltette magát. Sok egyed volt látható a gazdasági baromfiudvarban is.

A KÁN Egyetemi Napok keretén belül került sor a IV. Állattenyésztők Napja megtartására is. A szakmai konferencia központi témája ezúttal 20 év az EU-ban: a magyar állattenyésztés mérlege volt. 

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége Tenyésztőszervezeti Nagydíját ebben az évben rendhagyó módon egy új szakmai program megvalósításáért a Holstein-Fríz Tenyésztők Egyesülete és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösen kapta. 

Az I. MATE üszőfelkészítő és -felvezető verseny igazi kuriózumnak számít, hiszen 20 lelkes egyetemista készítette fel az állatokat, amelyeket két tenyészet bocsátott a rendezvény rendelkezésére. A verseny célja az volt, hogy a hallgatók éles helyzetben ismerjék meg a tenyészállat-felkészítés szépségét, amiből akár életre szóló elköteleződés is lehet.

Az Agrár-felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenyének gyakorlati fordulója a közönség számára is izgalmasnak bizonyult. A bronzvilla nyertese a Debreceni Egyetem csapata lett. Az ezüstvillát a MATE Kaposvári Campus csapata érdemelte ki. Az aranyvilla pedig a tavalyi év után ismét Gödöllőre került, a MATE Szent István Campus csapata nyerte meg. A felvezető verseny abszolút győztese Hege Sára és Bori nevű üszője volt.

A MATE és a Magyar Mezőgazdaság Kft. a Magyar Állattenyésztők Szövetsége szakmai partnerségével 2024. szeptember 27–29. között rendezte meg a KÁN Egyetemi Napokat a Kaposvári Campus és a Pannon Lovasakadémia területén
Caption

 

A kiállítás egyik legnépszerűbb helyszíne idén is a MATE Udvar volt, ahol az egyetem intézetei interaktív játékokkal várták az érdeklődőket, köztük a Szakiskolai Nap keretében mintegy ezer diákot. Ebben az évben is versenyeztek az intézetek standjai, a legimpozánsabb címet ezúttal az Élettani- és Takarmányozástani Intézet érdemelte ki, míg a leginnovatívabb stand a Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet lett.

A KÁN Egyetemi Napok otthont adott a verhetetlen csodakanca életéről szóló vándorkiállításnak, melynek címe: Az utolérhetetlen Kincsem. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum által életre hívott sorozat ízelítőt adott a lótenyésztési és -versenyzési örökségünkből.

A közönségprogramok nélkülözhetetlen elemei az KÁN Egyetemi Napoknak, ezekre több ezer család látogatott ki. Idén is megnyílt a Helyi Ízek Utcája, ahol helyi és környékbeli őstermelők, kézművesek kínálták portékáikat. Nagy sikere volt az Élményligetnek, ahol különféle hagyományőrző bemutatókkal és játékokkal várták a látogatókat. A gyerekek idén is a Mesetérkép segítségével fedezhették fel a kiállítást, illetve a programsorozat elmaradhatatlan eleme volt a kisállat-simogató és a Gazdaudvar.

A hagyományokhoz híven ebben az évben is nagy hangsúlyt kapott a gasztronómia. Ezúttal a KÁN programsorát a 48. MA-HAL Országos Halfőző Verseny is gazdagította, melynek célja az egészséges étkezés népszerűsítése és a hazai halfogyasztás növelése. A MA-HAL főzőversenyen az Egyéb halétel kategóriában a Ráckevei Soroksági Dunaági Horgász Szövetség, a Bajai halászlé kategóriában Gyurkity István, a Tiszai halászlé kategóriában a Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetsége nyert. A közönségdíjat a Tapolcai Pisztráng Kft. vitte el.

A vadgasztronómiát és a vadhúsfogyasztást pedig az immár 14. alkalommal megrendezett vadgasztronómiai főzőverseny népszerűsítette. A vadászat iránt érdeklődők a Somogy Vármegyei Vadásznapra is ellátogathattak, hiszen idén a kiállítás Élményligetében rendezték az éves vadászati összejövetelt.

Az elmúlt évek nagy sikerű, külön belépőjeggyel látogatható koncertjeit követően ebben az esztendőben is nagyszabású zenei koncerttel készültek a szervezők: Rúzsa Magdi adott teltházas koncertet a Fedeles Lovardában.

Rúzsa Magdi adott teltházas koncertet a Fedeles Lovardában
Rúzsa Magdi adott teltházas koncertet a Fedeles Lovardában

 

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A cserszömörce, ami szinte magát gondozza - gondozási tippek és érdekességek

2024.10.15.

A cserszömörce (Cotinus coggygria) egy szívós, lombhullató cserje, amely Kelet-Európában és Délkelet-Ázsiában őshonos. Látványos, sűrű, pihés virágzata miatt „füstfának” is nevezik. A növény természetes élőhelye sziklás hegyoldalakon és száraz erdős részeken található, ahol gyorsan elterjed a cserjék és fák között.

Makói hagyma: végleg befellegzett neki vagy van még jövője?

2024.10.15.

Az egykor világhírű makói vöröshagyma termesztése az elmúlt évtizedek során drámai mértékben visszaesett. Míg korábban több ezer hektáron termesztették, napjainkban alig néhány tucat hektáron foglalkoznak vele. A háttérben számos gazdasági és infrastrukturális probléma áll: az öntözés hiánya, a magas termelési költségek és az import versenytársak dominanciája mind hozzájárultak a hagyományos magyar hagyma háttérbe szorulásához.

Medve miatt aggódnak Bajót lakosai, veszélyesek most a környék erdői

2024.10.15.

A Komárom-Esztergom vármegyei Bajót község önkormányzata hívta fel a figyelmet arra, hogy medve jelenlétét észlelték a környéken.

Magyar marhahúspiac: kevesebb vágás, növekvő export, dráguló árak

2024.10.15.

A globális marhahúspiac dinamikus változásokat mutat, amelyeket a helyi termelési trendek, fogyasztási szokások és export-import mozgások formálnak. Az alábbiakban áttekintjük a legfontosabb nemzetközi és magyar fejleményeket az agrárpiaci jelentések alapján.

Sok méhésznek marad a kaptárban a méze, mert nem érdemes kipergetni

2024.10.15.

Az aszály kedvezőtlenül hatott a termelésre, a legnagyobb kihívást az ágazatban pedig továbbra is az extrém alacsony felvásárlási árak jelentik.

Dráguló borok, növekvő borexport – mi áll a háttérben?

2024.10.15.

A borpiacon jelentős áremelkedés figyelhető meg, amely mind a belföldi, mind a nemzetközi piacot érinti. A magyar borászatok sikeresen növelték exportjukat, különösen a fehérborok és a lédig borok iránt nőtt meg a kereslet. Eközben az import is erősödött, jelezve, hogy a borpiac dinamizmusát továbbra is az egyre diverzifikáltabb fogyasztói igények mozgatják.

Partnerhírek
Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Solis 20 kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 20 kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 26 univerzális kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 26 univerzális kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 109 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás