Hirdetés
Közel 2,5 millió hektárra becsülik az aszálykár nagyságát Romániában
Egy szakmai szervezet szerint a szárazság 2,5 millió hektáron okozott súlyos károkat Romániában.
Hatalmas károkat okoz a mezőgazdaságnak a kánikulával párosuló szárazság a szomszéd országban. A mezőgazdasági termelőket tömörítő Pro Agro Országos Szövetség becslései szerint a kár értéke 1,5-1,8 milliárd euró (588 és 705,6 milliárd forint) - írta az Economica.net anyagára hivatkozva a Maszol.ro portál cikke.

Nem fedezi a kártérítés a vetőmagokat sem
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium ennél jóval kisebb összeget, 500-600 millió eurót szán a gazdák kártalanítására. „Ez azt a kiadást sem fedezi, amit vetőmagra fordítottunk. Egy hektár bevetése 800-1200 euróba kerül” – nyilatkozta Ionel Arion, a szervezet elnöke.
Hirdetés
A Pro Agro számításai szerint az aszály hozzávetőleg 2,5 millió hektáron tette tönkre részben vagy teljesen a termést, ami a búza, a kukorica, a repce és a napraforgó termőterületének a 40 százalékával egyenértékű.
Drágulás és megoldáskeresés
„1974 óta dolgozom a mezőgazdaságban, vagyis 50 éve, s látom, mennyit változat a csapadék mennyisége: rendkívüli módon csökkent. Idén nem sároztuk össze a cipőnket” – mondja Ionel Arion. Véleménye szerint az aszályt a fogyasztók is meg fogják érezni, mivel nőni fog az import mennyisége, ami drágulást von maga után.
A mezőgazdasági tárca megbeszélésre hívta a bankokat, hogy megoldást találjanak a helyzet kezelésére, az ágazat finanszírozására. „A bankok nem finanszíroznak magánszemélyeket, azonban a 760 ezer bejegyzett gazdálkodó között csak 31 ezer cég van adószámmal, hitelképesen. A bankok csakis rajtuk tudnak segíteni, a termőterület több mint felét megművelők nem hitelképesek” – magyarázta a Pro Agro elnöke. Véleménye szerint sok gazdaság meg fog szűnni, főleg, hogy az utóbbi öt évben az idei a negyedik aszályos - írta a cikk.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Szintlépés a bálázásban
2025.05.16.KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.
Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban
2025.05.15.A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
Médiaajánlat3D táblás kerítés panel a gyártótól! Kerítéspanel, oszlop, drótháló, drótfonat, vadháló, kapu
Magro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés