A káposztaféléket hagyományosan az olcsóbban megtermelhető zöldségek közé sorolják, de magas tápanyagigényük és problémás fenológiájuk könnyen megkeseríthetik a termelők dolgát, különösen öntözésbe vont problémás talajokon. A káposzta ugyanis akkor igényelné a legtöbb nitrogént, amikor az hagyományos termékekkel megoldhatatlan, az előbb kivitt tápanyag pedig gyorsan kimosódik vagy elpárolog. Kivéve, ha megtérünk a gazdálkodóknak az egyre népesebb táborába, akik a tápanyag-gazdálkodást két ICL műtrágyára bízták: az Agromasterre és a foszforral kiegészített polihalit ásványi trágyára, a PKpluS-ra.

Miért? A sort kezdhetjük a szabályozott nitrogénfeltáródásnak köszönhető gyönyörű, kosárlabda méretű káposztafejekkel. Folytathatjuk a PKpluS-nak köszönhető piacossággal, amivel sose kell bebarnult levélszélektől vagy a rossz nitrogén-kálium arány miatt megrepedt levelektől tartani.

De Rácz Gábor, az ICL növényvédelmi szakmérnök területi képviselője szerint sokkal őszintébb a plusznyereséggel kezdeni. Utóbbi már az első, 2018-ban elvégzett kísérletek során is közel 200 ezer Ft-ra rúgott hektáranként a termelőknek, csak az Agromaster burkolt nitrogéntermékeivel!

Agromaster burkolt műtrágyák: tökéletes arányú nitrogénpótlás a káposztának, mindössze 2-3 kijuttatással

Nagyságrendileg 256 kg/ha nitrogén fejeskáposztához, 230 kg/ha vöröskáposztához, 80 t/ha termésmennyiséget célozva ezt kell időben, felvehető formában biztosítanunk a növényeinknek a nagy terméshez. A jelenlegi árak mellett ez az „étvágy” sem elhanyagolandó, azonban sokkal nagyobb gond, hogy a hatóanyag többségét fejesedés, rózsaképződés idején igénylik ezek a növények, amikor a sorzáródás miatt frissen már nem juttatható ki a tápanyag. A korábbi, emelt dózisú kijuttatás azonban az elillanás és kimosódás jelentette akár 60%-os veszteség miatt égeti a termelő zsebét. Rácz Gábor a Nyugat-Európa kertészetei körében évtizedek óta ismert és kedvelt ICL műtrágyagyár szakértője szerint az Agromaster műtrágyákat az teszi egyre keresettebbé a hazai gazdák körében, hogy 100%-os biztonsággal oldják meg ezt a problémát.

„Az Agromaster műtrágyákban a nitrogén-hatónyag meghatározott százalékát vagy teljes egészét egy speciális, E-Max burkolattal látják el. Ez körbeveszi a tápelemet, amely már minimális nedvesség hatására is feloldódik a burkolaton belül, azonban a kibocsátást a talajoldatba teljesen a talajhőmérséklethez igazítja! A nitrogénkibocsátás hidegebb tavaszi időben leáll, ha a talajhőmérséklet 5 Celsius-fok alá csökken, gyorsul, ha felmelegszik. Ezzel egy, a növény igényeihez szabott tápanyagraktárt hoz létre, amiből akkor áramlik ki a zöldtömegnöveléshez elengedhetetlen többletnitrogén, amikor a növény pont igényli azt. Nem véletlen, hogy ahol a káposztatermesztők kipróbálták az Agromaster műtrágyát, többé sosem tértek vissza a korábbi üzemi technológiához. Az így hizlalt káposzták ugyanis önmagukért beszélnek – gyönyörűek, vitálisak, egységesek, akár egy katalógusfotó” – meséli Rácz Gábor.

Az Agromaster burkolt nitrogéntartalma sorzáródás után az állomány megtörése nélkül hizlalja a fejeket

Milyen további előnyöket tartogat az Agromaster burkolt nitrogéntartalma a káposztafélék termesztőinek?

1., Az Agromasterrel még kötött, öntözött táblán sincs tápanyagveszteség

A káposztatermesztéshez kiválasztott Agromastereket kemény teszteknek vetették alá itthon bevezetésük idején. Sikeres kísérletek zajlottak a Bugyi határában található kötött, öntözött táblákon is vörös- és fejeskáposzták szabadföldi termelésénél. Itt egyszerre kellett megküzdeni a foszfor- és káliumlekötődéssel és az öntözés jelentette nitrogénkimosódás kockázataival. Az olyan műtrágyáknak, mint a talaj előzetes feltöltéséhez javasolt Agromaster 10-5-23+2CaO+5MgO+29SO, amely egy magas káliumtartalmú, kén, magnézium és kalcium hozzáadásával készült NPK műtrágya, 61% burkolt nitrogéntartalommal vagy a sorzáródás idején plusz nitrogénhatást biztosító Agromaster 40-0-5+4,5SO3 burkolt műtrágya 30%-ban bevont nitrogén-hatóanyagával ez gond nélkül sikerült.

Utóbbi sikeres alternatívája lehet
az új Agromaster 43-0-0 is, amely Eszékről régiós gyártással és kedvező árakkal érhető el a termelőknek az Univerzál-Plusz Kft.-n keresztül!

https://www.youtube.com/embed/U9FJ_VMDbg4

2., Az Agromaster sorzáródás után az állomány megtörése nélkül hizlalja a fejeket!

Az Agromaster burkolt műtrágyák emelt dózisban a talajfeltöltéshez 600-700 kg/ha mennyiségben alkalmazva, majd a kiültetés után 2-3 héttel és a sorzáródás előtt 2 részletre osztva 400 kg/ha dózis az Agromaster 40-0-5 vagy az új Agromaster 43-0-0 összetételből kijuttatva gond nélkül megoldják a káposztatermesztők két alapvető problémáját.

Megelőzik a lilakáposztában színvesztéssel, általában termésmennyiség csökkenéssel, valamint az idősebb levelek sárgulásával járó nitrogénhiányt.

A szabályozott tápanyag-feltáródással nem borult fel az érzékeny nitrogén-kálium arány sem, ami laza fejeket, könnyen repedő leveleket és legyengült növényi immunrendszert hoz magával.

3. Az Agromasterrel a plusznyereség hektáronként nem ígéret!

Amit Rácz Gábor kiemel, az a kezelések kézzel fogható nyeresége. „Bugyi térségében kimerítő részletességgel dokumentáltuk a kísérleteket 2018-ban tárolási káposzta esetében, a termelői gyakorlatban a hagyományos 12-12-17 komplex NPK-t váltottunk ki Agromaster 10-5-23+5MgO+29SO3 61%-ban burkolt nitrogén-hatóanyagú műtrágyára. A bekerülési ár nem nekünk kedvezett, akkor 78 ezer Ft-tal került többe hektáronként a termékünk. De mit mutatott a szezon végi nyereség mérleg? 0,7 tonnával több termést hektáronként, ami akkor közel 200 ezer Ft nettó plusznyereséggel könyvelődött hektárra vetítve a hagyományos technológiához mérten. A termelőpartner azóta is Agromastert használ, most már Polysulphate ásványi trágyával kombinálva, amit mélybányászattal termel ki az ICL Anglia partjainál a polihalit tartalmú ősi tengerfenékből.”

Az ICL tápanyagok optimális táplálásával minden káposzta hatalmas, mutatós, mint egy magazinfotó

PKpluS: külön kijuttatott kálium, magnézium, kalcium és kén – szabadság az 1. osztályú áru termesztéséhez

A termelői gyakorlat azt is igazolta az évek során, hogy az Agromaster burkolt műtrágyákat kombinálva a Polysulphate vagy Polysulphate alapú olyan termékekkel, mint a foszforral kiegészített PKpluS termékcsalád, az alap- vagy fejtrágyázás terén az eredmények tovább növelhetőek.

A kalciumhiány miatt elszáradt levélszéllel egy káposzta szinte értékesíthetetlen árut jelent, de akkor sem járunk sokkal jobban, ha a káliumhiány miatt a levelek elszíneződnek, felpödrődnek, beszáradó foltok jelentkeznek rajtuk. A Polysulphate ásványi trágyánkra (48% SO3, 14% K2O, 6% MgO, 17% CaO) a gyökeresedést segítő foszforkiegésztéssel ellátott PKpluS tápanyagokkal anitrogénpótlástól leválasztva minden adott, amire a káposztának szüksége van: kén, magnézium, kálium és olyan mikroelemek, mint a vas vagy a molibdén.”

Az ásványi alapú trágya közel 60 napos hatástartamot biztosít, amely idő alatt a bányászott kristályos anyaga ellenáll a kimosódásnak is. A termékből elérhető több, a termesztési célokhoz vagy épp talajelemzési eredményekhez igazítható összetétel is.

  • Kiegyensúlyozott foszfor- és káliumarány: PKpluS 0-16-30+2MgO+10 SO3+11CaO.
  • Magas káliumtartalom: PKpluS  0-21-20+2MgO+12,5SO3+15CaO;
Szép, piacos termés ICL műtrágyákkal Bugyi határából

Rácz Gábor szerint az ásványi trágya alapú tápanyagok alkalmazása ráadásul kedvez a talajállapotnak is.

„Fontos gyakorlati megfigyelést jelentett az 500 kg/ha dózisban folytatott Polysulphate ásványitrágya-kezelések esetében, hogy szikesedésre hajlamos talajokon a tápanyag csökkentette a nátriumszintet. Alkalmazása tehát tompíthatja, javíthatja a talajállapotot ilyen területeken.”

Célzott táplálás levélzeten keresztül állományban: Agroleaf Power lombtrágyák

Az ICL káposztaféléknek összeállított komplett technológiacsomagjának a lombtrágyák is részét képezik.

Kiültetés után a gyökeresedés segítéséhez az Agroleaf Power High P (12-52-05+mikroelemcsomag) alkalmazható, míg általános fenntartó kezelésekhez a kifejezetten káposztafélék igényeire megalkotott Agroleaf Crop Oil Seed 6-18-31+2MgO+mikroelemcsomag kínál megoldást.

Hogyan néz ki az ICL műtrágyatechnológiai javaslata káposztafélékhez?

Agromaster 10-5-23+5MgO+2CaO+29SO3 vagy Agromaster 12-5-20+2CaO+4MgO+35SO3

500-600 kg/ha sorkezelésben

Agromaster 40-0-5 +4,5SO3 vagy ÚJ Agromaster 43-0-0+5SO3

400 kg/ha 2 részletben kijuttatva: alapkezelést követően 2-3 héttel és sorzáródás előtt.

PKpluS vagy Polysulphate termékek az intenzív fejnövekedés időszakában kijuttatva

300-500 kg/ha

Agroleaf Power lombtrágyák: 5kg/ha

A pontos tápanyaggazdálkodási terv kialakításához mindig kérjen személyre szabott tanácsadást Rácz Gábortól, az ICL magyar területi képviselőjétől!

A tápanyaggazdálkodási terv összeállításához minden esetben szükség van vízanalízisre, illetve kibővített talajvizsgálatra, amely az NPK eredményeken túl beszámol olyan adatokról is mint: SO4, Ca, Mg, Cl, Na, tartalom, Arany-féle kötöttség, talaj pH és humuszellátottság.

Kevesebb kockázat, magasabb hozam extrém évben is! Válassza az ICL műtrágyákat!

Keresse Rácz Gábor területi képviselőt a további termékinformációkért, ingyenes szaktanácsadásért!

Rácz Gábor növényvédelmi szakmérnök, ICL
Tel: +36304881479
Email: gabor.racz@icl-group.com

(x)

További híreink

Magasan stabilizálódnak az árak, csend honol a vitaminok piacán

2024.10.06.

A vevők a közeli igényekre szerződtek, az eladók pedig incsenek igazán kínálati pozícióban, eltekintve attól a néhány kereskedőtől, akik megpróbálják megmozgatni a készleteiket. Az árak továbbra is nagyon magasak.

Eurotier 2024: odaítélték a takarmányozás szakterületének innovációs díjait

2024.10.06.

Bő egy hónappal az idei Eurotier előtt a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) Innovációs Bizottsága bejelentette a 2024-es év innovációs díjazottjait. Összesen 4 arany- és 21 ezüstérmet ítéltek oda. Ezek közül most a takarmányozási innovációkat emeltük ki.

Óvakodjunk a mérgező hasonmásoktól! 10 „gonosz” gyümölcs

2024.10.06.

Az ősz varázslatos időszak a szabadban való felfedezésre, a változó levelek élénk színeivel és a csípős levegővel minden túrán felpezsdít. De a réteken és erdőkön való vándorlás során csábító bogyós gyümölcsökre bukkanhatunk, amelyek az ismerős kerti gyümölcsök vadon élő változatának tűnnek. Azonban itt is igaz a mondás – nem mind arany, ami fénylik –, sok ilyen bogyó ártalmas, sőt akár halálos is lehet, ha elfogyasztjuk.

Őszi ültetés: tippek, eszközök és gyakori – elkerülendő – hibák

2024.10.06.

Ahogy a nyár élénk árnyalatai átadják helyét az ősz arany tónusainak, sok kertész azt gondolhatja, hogy ideje szögre akasztani a szerszámokat. Az ősz azonban a legjobb idő az ültetésre, olyan egyedülálló előnyöket kínálva, amelyek tavasszal sikeressé tehetik a kertet. Ebben a cikkben megvizsgáljuk az őszi ültetés alapvető dolgait, a szükséges eszközöktől a gyakori, elkerülendő hibákig, így biztosítva, hogy a kertészeti erőfeszítések eredményesek legyenek.

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Hódít a mesterséges intelligencia – az intelligens kerteké a jövő

2024.10.05.

Mivel a technológia továbbra is áthatja életünk minden területét, nem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (AI) utat tör magának kertjeinkbe is. Az AI forradalmasítja a kertészkedéshez való hozzáállásunkat, a növényápolási alkalmazásoktól kezdve, amelyek a bevált gyakorlatokhoz vezetnek bennünket, egészen a teljesen automatizált kerti rendszerekig, amelyek kiküszöbölik a növények termesztése során felmerülő találgatásokat.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás