Hirdetés
Korán örültünk, jellemzően mégsem lesz fehér a karácsony
Szentestéig több helyen is számítani lehet csapadékra, amely fokozatosan esővé alakul, a hét második felében azonban már csökken a felhőzet, és a nap is kisüthet. Az északi szél sokfelé viharossá fokozódik.
Kedden az ég továbbra is túlnyomórészt borult vagy erősen felhős marad, hosszabb naposabb időszakok elsősorban az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő. Kelet és délkelet felől ismét egyre többfelé érkezik csapadék: kezdetben vegyes halmazállapotú (havazás, havas eső, eső), majd az eső válik uralkodóvá. Az eddig lehullott hó síkvidéken olvadni fog, míg a legkisebb csapadékhajlam az északnyugati, nyugati országrészben és az északi határvidéken várható. Az északias szél sokfelé erős, a Dunántúlon és néhol északkeleten viharos lehet. A nappali csúcsértékek 1 és 6 fok között alakulnak.

Szerdán észak, északkelet felől gyorsan csökken a felhőzet, így napközben többnyire derült vagy gyengén felhős, napos időre számíthatunk. A Dunántúlon, különösen annak déli és délnyugati részén reggelig még előfordulhat kisebb havazás, havas eső, majd eső, de napközben már nem várható csapadék. Az északi, északkeleti szél továbbra is élénk, helyenként viharos marad. A hajnali hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul, de hóval borított, szélcsendes területeken ennél hidegebb is lehet, míg a nappali maximumok 2 és 7 fok között várhatók.
Hirdetés
Csütörtökön többnyire derült vagy gyengén fátyolfelhős, napos idő lesz jellemző, csapadék nélkül. Az északkeleti, északi szél helyenként még élénk, néhol erős maradhat. A hajnali minimum-hőmérséklet -6 és -1 fok között alakul, a hóval borított, szélcsendes területeken még hidegebb is lehet. Délutánra 4 és 7 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
AgroFlow: a magyar fejlesztés, ami érdemben könnyíti meg a gazdálkodók életét
2025.03.15.Március 6-án került sor a HSSI Group Szakmai Napjára, amelyen a nagyszámú érdeklődő 3 szekcióban, az agrárdigitalizáció, az öntözésfejlesztés és a precíziós gazdálkodás témájában hallgathatott meg előadásokat.
Gabonahűtés vagy gabonaszárítás? Most bármelyik fejlesztés megvalósítható pályázati forrásból!
2025.03.13.Március elején megjelentek a KAP 2025 pályázatok. A „Terménytisztítók, tárolók, szárítók, vetőmagüzemek fejlesztésére kiírt pályázatokba bekerült a 2024-es HETECH Szakmai Nap egyik legnagyobb érdeklődéssel övezett témája a gabonahűtés technológiája is.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatVinasz műtrágya, lombtrágya, növénykondicionáló AÖP 1 pont
Alfaseed Jami szemes cirok, BMR cirok, silócirok vetőmag, fémzárolt eladó
Magro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 187 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés