A korábbi évektől eltérően még február közepén is sok üvegház maradt üresen a Lea-völgyben. A zöldséghajtatók 60-70 százaléka még nem ültetett, mert úgy vélik, hogy az anyagilag nem éri meg, árulta el a helyi termelők egyesületének titkára.

A Lea folyó völgye az Egyesült Királyság legnagyobb hajtatási központja, több mint 110 éves múlttal, több mint 100 termelővel és körülbelül 350 hektáros termőterülettel.

Túlzottan nem derűlátóak, hiszen már 2015-től, a brexit-szavazás óta tárgyalnak a gondokról, és erőfeszítéseik 5 vagy 6 év alatt sem hoztak változást (Fotó: Pixabay)

Főként uborkát és a paprikát hajtatnak – kivéve az idei évet. A drága fűtő- és üzemanyag, valamint a munkaerőhiány lehetetlenné teszi a termesztést – tudósít a magyarmezogazdasag.hu.

Az üresen hagyás is pénzbe kerül, de…

Bár az üvegházak üresen hagyása is pénzbe kerül, valószínűleg többet veszítenek, ha ültetnek. A napról napra változó gázár miatt pedig szinte lehetetlen tervezni, adta hírül a freshplaza.fr. 

A zöldségek áremelkedését a kereskedők nem fogadják el, a kertészek pedig nem akarnak ráfizetni a munkájukra. Ezért sem termesztenek már évek óta télen, pedig szinte mindenkinél van ledlámpás pótmegvilágítás. A baj csak az, hogy annak többletköltségét nem fedezi a zöldségekért kapott összeg.

Inkább jött az import, hiszen Marokkóban olcsóbb a termesztés. Manapság ugyanez a helyzet: a termelési költségek növekednek, de az árak nem, így nem érdemes korán ültetni.

A hollandokat és spanyolokat is sújtja a gázáremelkedés

Nem csak a Lea-völgyi kertészeket sújtja a gázáremelkedés, a hollandok ugyanebben a helyzetben vannak, ahogyan a fűtést használó spanyol termelők is. Marokkó jelenleg több zöldséget exportál Nagy-Britanniába, mint Spanyolországba. A brit szupermarketekben pedig gyakran látni üres polcokat, mert sok beszállító nem tudja tartani a megállapodott árakat, ha költségei növekednek.

De még ha a gáz megfizethető is lenne, hangsúlyozta az egyesület titkára, a brexit hatásaként nincs, aki ápolja növényeket, leszedje a termést.

Európai munkaerőt szeretnének találni

A brexit véget vetett a munkavállalók szabad mozgásának. Most azért küzdenek a kertészek, hogy európai munkaerőt találjanak. Az eddigi idénymunkások azonban, ha nem szerezték meg határidőig a letelepedési státuszt, inkább a kontinensen dolgoznak. Mert az egyszerűbb, és az árfolyam is nekik kedvez.

Ráadásul úgy tűnik, hogy az Egyesült Királyság sem fogadja őket nagyon szívesen. A britek pedig soha nem akartak kertészeti munkát végezni. Az Egyesült Királyságban jelenleg egymillió üres álláshely van, könnyen találnak más megélhetést.

Egy közelmúltbeli felmérés szerint a brit felnőttek mindössze 22%-a fontolgatná, hogy mezőgazdaságban vagy kertészetben dolgozzon. Ráadásul a többség úgy utasítja el az ilyen munkát, hogy sosem próbálta. 

Csökken a megrendelés, visszaesik a forgalom

Azok a kertészek, akik nem tudnak megfelelő munkaerőt találni, kénytelenek csökkenteni megrendeléseiket, ami azt jelenti, hogy visszaesik a forgalmuk. 

A jelenlegi 12 hónapos munkavállalási engedélyek nem működnek. A kertészek azt szeretnék, hogy ezen változtassanak, és csökkentsenek a terheken.

Nincs eredmény a brexit óta

Jelenleg a minimálbér évente 25 600 angol font, de különböző díjak, illetékek miatt egy ember foglalkoztatása 30 000 fontba kerül. Az idénymunkásoknak jelenleg kiadott 30 000 vízumot pedig szeretnék 70 000-re növeltetni.  

Néhány éve már felhívták a figyelmet erre a gondra, de megtartották a 30 000-es korlátot, és a dísznövény-termesztőket is ebbe a rendszerbe vonták be. Most pedig az élelmiszer-feldolgozókkal is versenyeznek az engedélyekért, dolgozókért.

A termelők többsége várhatóan csak április után ültet, és szeptemberben befejezi a kultúrát. Valószínűleg csak uborka lesz a házakban, mert áprilisban vagy májusban már késő lesz elkezdeni a paprika-vagy paradicsomhajtatást.

Ha lesznek is kedvező intézkedések, azok már nem oldják meg az idei gondokat.

Túlzottan nem derűlátóak, hiszen már 2015-től, a brexit-szavazás óta tárgyalnak a gondokról, és erőfeszítéseik 5 vagy 6 év alatt sem hoztak változást. 

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Termesszen friss fűszernövényeket az erkélyén 7 tippünk segítségével!

2025.07.20.

Semmi sem teszi ízletesebbé az ételt, mint a saját kertből frissen szedett fűszernövények. Még ha nincs is nagy helye, akkor is élvezheti a saját termést az erkélyén – sőt, akár néhány zöldséget is termeszthet. Íme, 7 tipp, hogy biztosabban sikerüljön.

Izzasztó napok következnek, térképen jelezzük hol lesz veszélyes a hőség

2025.07.20.

Újabb tartós hőhullám érinti hazánkat. Több napon keresztül tart a veszélyesen magas hőmérséklet.

Életmentő víz a kiszáradó holtágnak – megkezdődött a mentőakció

2025.07.20.

Komoly segítséget kap a vízhiánnyal küzdő Ős-Sárvíz holtága: egy frissen indult vízpótlási akció során naponta 80 ezer köbméter friss víz érkezik ide a közeli Nádor-csatornából.

Hogyan gondoskodjunk a kerti tóról extrém nyári hőség idején

2025.07.20.

Ez a cikk hasznos tanácsokat és gyakorlati tippeket nyújt a kerti tavak gondozásához a rendkívül meleg nyári időszakokban.

Újra felbukkant a „balatoni cápa” – most Tihanynál látták

2025.07.20.

Tihanynál nem mindennapi látvány fogadta a vízparton tartózkodókat: a Balaton felszínén megjelenő, hátúszóra emlékeztető jelenséget sokan cápának vélték, de szerencsére a valóság sokkal prózaibb – és jóval kevésbé ijesztő.

Mérges kígyó Magyarországon? Igen, és fontos tudni, mit tegyen viperamarás esetén

2025.07.20.

Bár a keresztes vipera nem támad ok nélkül, jelenléte mégis pánikot kelthet, ahogy az a közelmúltban is történt egy magyar kisvárosban.

Partnerhírek
Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Casanova Sörárpa eladó

Casanova Sörárpa eladó

95 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Kubota M7173 KVT eladó
Pest, Dány

Kubota M7173 KVT eladó

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 212 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás