A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) átalakított formában tartaná meg a KATA, vagyis a Kisadózó vállalkozások tételes adója rendszerét. Ennek érdekében online konzultációt kezdeményeznek a vállalkozókkal. A BKIK szakértői megalapozott döntéselőkészítés mellett érvelnek a KATA-átalakítás kapcsán, ezért egy részletes bontást is közöltek a jelenlegi adózási helyzet előnyeiről és visszásságairól.

A magyar gazdasági kamarák törvényben rögzített feladata, hogy a gazdasági tevékenységet folytató szereplők általános, együttes érdekeinek érvényesülését figyelembe véve érdekközvetítést, érdekegyeztetést folytassanak és ennek céljából részt vegyenek az átfogó gazdaságfejlesztési, gazdaságstratégiai döntések előkészítésében az állami szervekkel, illetve a gazdasági érdek-képviseleti szervezetekkel együttműködve - írta a BKIK.

 

Komoly változások lesznek a kisvállalkozások KATA adórendszerében, egyeztetésre hívja a vállalkozókat a BKIK - Fotó: CSZS, Magro.hu, CSZS, Hódmezővásárhely, Polyák Imre késes standja

Annak következményeként, hogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke ígérete ellenére nem hozott létre tavaly a kamara keretén belül egy KATA adózást vizsgáló bizottságot és csak idén, 2022. május végén adott lehetőséget a területi kamaráknak egy rövid, egyhetes konzultációra, a BKIK kijelenti, hogy Parragh László katát illető nyilatkozatai ellentétesek az MKIK alapszabályával és kizárólag az ő személyes nézeteit tükrözik. 

Minden negyedik KATA-adózó fővárosi bejegyzésű

Tekintettel arra, hogy a hazai 450 ezer katás vállalkozás nagyjából 25%-a budapesti székhelyű, és így a BKIK által képviselt, nagyjából minden harmadik vállalkozás katás jogviszonyban működik, a BKIK vezetése a küldöttgyűlése felhatalmazásával ajánlásokat fogalmaz meg a KATA átalakításával kapcsolatban. Ugyanakkor a BKIK-nak, mint köztestületi gazdasági kamarának nem egyoldalúan, hanem az összes vállalkozó és a gazdaság átfogó érdekeinek figyelembevételével kell kialakítania az álláspontját. 

A BKIK szakértői ezen szempontok alapján elemezték a katás vállalkozások helyzetét, és javasolják több csoportra osztani a katás vállalkozásokat, valamint külön-külön kezelni őket:

  • Körülbelül 100-150 ezren a KATA eredeti szempontjainak megfelelően főállású vállalkozóként elsősorban lakossági ügyfeleket és ügyfelenként maximum évi 1 millió forint értékig szolgálnak ki vállalati megrendelőket. Ezek alapvetően a kisiparosok és lakossági szolgáltatók (például vízvezeték-, villanyszerelők, taxisok, fodrászok, kozmetikusok stb.). Az esetükben minden adott ahhoz, hogy az adótételek 10 év utáni valorizációjával (esetlegesen sávos adótételek bevezetésével, mint 0-9 M és 9-18 M Ft-os sávok) és a számlázási határok átalakításával továbbra is a KATA keretei között tudják folytatni a működésüket. Egy ilyen alsó és felső sáv esetén ezeket az összegeket valahol 70-100 ezer, illetve 120-150 ezer Ft körül lehetne megállapítani, a megfelelő adatelemzések alapján. Fontos szempont, hogy ez a szektor körülbelül 30-50%-os költséghányaddal működik. A szektor sajátossága, hogy a jelentős lakossági forgalom miatt erős a bevétel eltitkolási lehetőségük, miközben az ellenőrzésük nehéz, így a kata kedvező lehetőségei a fekete vagy szürke működésük legális alternatívája. Az általános szabályok szerinti adózáshoz képest kedvezőbb adómérték a gazdaságfehérítési cél érdekében esetükben továbbra is megtartandó. Ezt a csoportot a BKIK szakértői lakossági és szórt vállalati ügyfelű katásoknak nevezték el.

Túl, de mégis belül

  • Nagyjából 100-150 ezren a KATA eredeti célján túlmutatóan, de alapvetően mégis szabályosan és etikusan váltottak a katás adózásra. Nekik a vállalati megrendeléseik ügyfelenként már akár jóval évi 1 millió forint felett vannak, de a színlelt szerződés vagy a bújtatott foglalkoztatás az esetükben mégsem vetődhet fel a valós gazdasági eseteiket megvizsgálva. Ezek a vállalkozások alapvetően szabályosan éltek a KATA adta nagyon kedvező adózási lehetőséggel (a kötelező adatszolgáltatásnak eleget tesznek, és a 6 pontos szűrő feltételekből több mint egynek megfelelnek), de mivel az ő esetükben a bevételeltitkolás már csak részben lehetséges, így náluk az egyszerű adminisztráció fenntartása érdekében már magasabb tételes havi adó kérhető, mint a lakossági és szórt vállalati ügyfelű katások esetében. Ebbe a szektorba tartoznak alapvetően a szellemi foglalkozású vállalkozók. Ők egyébként átlagban 10-20% költséghányaddal működnek. Az adótétel megállapítása során arra kell figyelemmel lenni, hogy náluk a KATA adózás alternatívája az egyéni vállalkozók általános szabályok szerinti adózása (és semmiképp nem a munkaviszony). Ebben az esetben a személyes és családi, vagy baráti magánszemélykénti fogyasztás és a vállalkozói költségek között könnyű az átjárás (lakás/iroda, autó, telefon, nyomtató stb.). Így általános szabályok szerinti adózás esetén a bevételüknek akár 30-50%-át költségekkel viszonylag könnyen le tudják fedni. 

Ennél a csoportnál az alsó és felső sáv esetén az átalányadó összegeket 0-9 millió forint között körülbelül 100-130 ezer forint, illetve 9-18 millió forint között körülbelül 150-200 ezer forint körül lehetne megállapítani, a megfelelő adatelemzések alapján. Ezt a csoportot a BKIK szakértői koncentrált ügyfelű katásoknak nevezték el.

Munka vagy nyugdíj mellett

  • Nagyjából 60-80 ezer vállalkozó alapvetően főállású alkalmazottként vagy nyugdíjasként csak „mellékállású” keresetkiegészítési lehetőségként lettek katás vállalkozók, és az éves bevételük 1-2 millió forint alatt marad, így a havi 25 ezer forintos fix adótétel mellett akár 20-30%-os adómérték is kijöhet a végső elszámolásnál. Esetükben sokszor akár kedvezőbb adókulcsra kijövő adózási formák is rendelkezésre állnak, de a KATA rendkívüli egyszerűsége felülírja az évente más módon megspórolható pár 10 ezer forintot, amit az általános szabályok szerinti egyéni vállalkozói adózáshoz szükséges könyvelői díj valójában el is vinne. Esetükben a BKIK részéről egy új adónemet javasolnak bevezetni (például KEKI – kereset kiegészítési adó néven), ami csak „mellékállásként” a mostani 25 ezer forintos havi adót megtartva évi maximum 2-3 millió forint leszámlázására tenné jogosulttá a vállalkozókat. (2-3 millió forint fölött a 40%-os KATA kulcs lépne életbe). Ezt a csoportot a BKIK szakértői kereset kiegészítésű célú katásoknak nevezték el. Az évi 3 millió forint felett legálisan számlázó „mellékállású” katásokat a lakossági és szórt vállalati ügyfelű és koncentrált ügyfelű katások keretein belül javasoljuk kezelni külön havi adótételekkel.

Itt jönnek az adócsalók

  • Körülbelül 100-150 ezer vállalkozó a kata adónemet teljesen visszaélés jelleggel használja az ügyletei valós gazdasági tartalmának megfelelő jóval magasabb közteher kikerülésére. Ezek a katás vállalkozók az Adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényben tételesen kimondott joggal való visszaélés tilalmát követik el (Art. 1. § Az adójogviszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények, önkormányzati rendeletek alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótörvényben, önkormányzati rendeletben foglalt rendelkezések megkerülése.) Ők tipikusan azok, akik munkajövedelem vagy általános szabályok szerinti osztalékjövedelem helyett katás számlát kiállítva jelentős kárt okoznak mind a költségvetésnek, mind az adózási szabályokat betartó versenytárs vállalkozóknak. 

Kiszorítani, elkapni, felszámolni tervezik az adócsalókat

A KATA adózásból való kiszorításuk elsődleges gazdasági és költségvetési érdek, melyet a BKIK is maximálisan támogat. Ezt a csoportot a BKIK szakértői adóelkerülő (köznyelven adócsaló) katásoknak nevezték el. Ez a csoport jellemzően a koncentrált ügyfelű katások kategóriába kerülne a jövőben a fentiek elfogadása esetén, így a mostanihoz képest eleve egy jelentősen emelt havi díjat fizetnének, ami a költségvetés kiesését csökkentené. 

Ám az ő felderítésük és a fiktív katás szerződések valóságos gazdasági tartalomhoz igazodó átminősítése a BKIK szerint elsődlegesen a NAV feladata, aminek a kockázatelemzési képességei ugrásszerűen megnőttek a NAV-hoz bekötött számlázóprogramok és a kézi számlák adatainak kötelező beküldése révén. A BKIK támogatná, hogy az etikus katások és az adócsaló katások szétválasztására a NAV külön részleget hozzon létre kellő jogosítványokkal ellátva. 

A vállalkozók segítségére is szükség lesz a legjobb KATA megoldáshoz

Ezeknek az emelt szintű jogosítványoknak a pontosítására a BKIK a katás vállalkozók véleményét is kikérné, mivel a vállalkozói visszajelzések egy részéből az derül ki, hogy a kedvező adó megmaradásáért cserében a jogszerűen eljáró vállalkozók elfogadnák az ellenőrzések szigorítását is. A társadalomra és a költségvetésre kiemelten veszélyes esetek kezelésére, amikor a munkáltató által létrehozott kényszervállalkozások jönnek létre, a BKIK azt javasolja, hogy ne a kényszervállalkozó magánszemélyeket, hanem a megrendelői oldalon levő vállalatokat büntesse kiemelten a NAV. Az esetleges túlzott szigor elkerülése érdekében a megrendelői oldalon levő vállalatok a számukra bizonytalan megítélésű katás alvállalkozói szerződéseik akár előzetes vagy menet közbeni értékelését kérhetnék a NAV-tól, és ha az a nem jogszerű katázás esetét hozná ki, akkor a megrendelők észszerű határidőn belül büntetés nélkül átalakíthatnák a jogviszonyokat a NAV által jelzett módon.

Annak érdekében, hogy a BKIK által képviselt gazdasági szereplők véleményét minél szélesebb körben figyelembe tudják venni a konkrét javaslatcsomag kialakításában, 

a kamara online konzultációt kezdeményez a vállalkozókkal. Ennek eredménye lehet a BKIK meggyőződése szerint egy életképes, széles körben elfogadott KATA konstrukció.

Megosztás

További híreink

Közös élelmiszermentő kampányt indított az Auchan és a Nébih

2024.10.08.

A kampányra a termékjelölések tisztázása miatt van szükség, számos termék ugyanis a minőségmegőrzési idő után is biztonsággal fogyasztható - írta az Auchan és a Nébih.

Csütörtök magasságában egy hurrikán hatásait Magyarországon is érezzük majd

2024.10.08.

Szerdán érheti el a Kirk nevű hurrikánból továbbfejlődött ciklon Franciaország partjait. A hidegfrontja ráadásul csütörtökről péntekre virradóra hazánkba is beköszönhet.

Gazdatüntetés volt Újvidéken, Szabadkán a rendőrség intézte el, hogy ne legyen újabb

2024.10.08.

A Szerbia magyarok által sűrűn lakott északi részén, a Vajdaságban található Újvidéken tüntettek szeptember végén az elégedetlen mezőgazdasági termelők

Jelentős eltérések az EU búzaterméseiben: Franciaország és Németország erős csökkenést mutat

2024.10.07.

Az USDA előrejelzése szerint a 2024/2025-ös globális búzatermés várhatóan 797 millió tonna lesz, míg a felhasználás 805 millió tonnára tehető. Az Európai Unióban a búzatermés 10%-kal csökkenhet idén az előző évhez képest, különösen Franciaország és Németország rossz eredménye miatt.

Roppant veszélyes, hogy a világ élelmezésének 75 százalékát 12 növény és 5 állatfaj biztosítja

2024.10.07.

A világ élelmezésének 75 százalékát 12 növény és 5 állatfaj biztosítja, így a klímaváltozás sebezhetővé teszi az élelmiszerellátást. A világon 12, Magyarországon 4 növényfajról van szó a termőterületeket tekintve. Az elmúlt száz évben használt növényfajták 75 százaléka kikerült a termesztésből.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé

2024.10.03.

A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Solis 20 szervós kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 20 szervós kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás