A brit kormány hivatalos közleményként, a brit főállatorvos pedig interjú során jelentette be az állatokból származó termékek importkorlátozásaira vonatkozó tudnivalókat, amelyek 2025. január 15-én léptek életbe és visszavonásig érvényesek. A szigorítások a január 10-én bejelentett ragadós száj- és körömfájás vírus németországi megjelenésével köthetők össze.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara írta meg, hogy magánszemélyek az EU-ból (kivéve Németországból), az EFTA- államokból, a Feröer-szigetekről és Grönlandról bizonyos patás állatokból származó terméket (friss húsok, húskészítmények, tej, tejtermékek, bizonyos összetett termékeket és állati mellékterméket) kizárólag személyes fogyasztás céljából vihetnek be Nagy-Britannia (Anglia, Wales és Skócia) területére. Behozatal esetén a kereskedelmi szabványoknak megfelelően kell előállítani és csomagolni maximum 2 kilogrammos mértékben - közölték.

A brit kormány hivatalos közleményként, a brit főállatorvos pedig interjú során jelentette be az állatokból származó termékek importkorlátozásaira vonatkozó tudnivalókat
A brit kormány hivatalos közleményként, a brit főállatorvos pedig interjú során jelentette be az állatokból származó termékek importkorlátozásaira vonatkozó tudnivalókat

A behozatali korlátozás alól mentesülnek: 

a csecsemőtej, az orvosi élelmiszerek és bizonyos alacsony kockázatú összetett termékek (beleértve a csokoládét, az édességeket, a kenyeret, a süteményeket, a kekszeket, a tésztákat és a 20%-nál kevesebb állati terméket tartalmazó étrend-kiegészítőket).

Az Afrikai sertéspestis terjedése miatt a 2024 szeptember végétől életbe lépett korlátozások továbbra is érvényben vannak, amely valamennyi uniós tagországból a személyes fogyasztásra szánt sertéshús és sertéshús készítményekre vonatkoznak, itt is a kereskedelmi szabványoknak megfelelően előállított és csomagolt termékeket maximum 2 kilogrammos mértékben lehet behozni.

A Németországra vonatkozó import korlátozásai:

Az élő patás állatokra (beleértve a vadon élő állományokat is), a patás állatok friss húsára, húskészítményeire (amennyiben azokat nem vetették alá speciális kezelési eljárásoknak), tejre, tej alapú termékekre, kolosztrumra és kolosztrum alapú termékekre behozatali tilalom lép életbe, kivéve, ha azokat a 605/2010/EU rendelet 4. cikkelyében felsorolt eljárásoknak vetették alá, valamint az állati melléktermékekre, kivéve, ha azokat a száj- és körömfájás kockázatának hatékony csökkentése érdekében kezelték.

A Németországra vonatkozó importkorlátozások a Magyarországon előállított, a fenti kritériumok alá eső, németországi alapanyagból készült termékekre is vonatkoznak. További információ közvetlenül a brit kormányzati hírlapon érhető el - írták.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Amerikában olcsóbb, Ukrajnában drágább – merre mozdul a kukorica ára?

2025.03.27.

A takarmánykukorica termelői ára március második hetében átlagosan 81,7 ezer forint/tonna volt, ami 42 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet.

Búzaárak alakulása: Magyarországon drágább, máshol olcsóbb – mit jelent ez a gazdáknak?

2025.03.27.

Magyarországon március második hetében az étkezési búza átlagosan 86 ezer forint/tonnás termelői áron cserélt gazdát, ami 35 százalékos emelkedést jelentett az előző év azonos időszakához képest.

Az ukrán csatlakozás nagy vesztese az agrárium és benne a magyar mezőgazdaság lehet

2025.03.27.

Ha Ukrajna csatlakozna az Európai Unióhoz, az jelentős kihívást jelentene az európai mezőgazdaság számára, mivel a támogatások jelentős részét az ukrán agrárium vihetné el.

Megérkezett a nagy segítség: több ezer gazda kap milliós támogatást

2025.03.27.

Március végéig több mint 10 ezer mezőgazdasági termelő kap összesen mintegy 30 milliárd forintot kárenyhítő támogatásként a tavalyi természeti károk miatt. A kifizetés az országban több mint 260 ezer hektárnyi területet érint.

A hétvégén országos esővel visszatér a hideg

2025.03.27.

A hét második felében fokozatosan borongósabbá válik az időjárás, és egyre több helyen kell csapadékra számítani. Csütörtökön az ország déli és középső területein már vastagabb felhőtakaró borítja az eget, míg északon még előfordulhatnak napos időszakok. A déli megyékben eső, zápor is kialakulhat, de estére átmenetileg csökken a csapadékhajlam. Az északi és északkeleti szél főként a Dunántúlon és az Északi-középhegység környékén megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hőmérséklet nappal 15 és 20 fok között alakul, a tartósan borult területeken ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.

Drónfelvételek alapján készített térképekkel törekszik költségmegtakarításra egy cseh agrárszoftver

2025.03.27.

A cseh Skymaps startup mezőgazdasági szoftvere, a CultiWise lehetővé teszi a gazdák számára, hogy néhány óra alatt rendkívül pontos „kijuttatási térképeket” készítsenek egy belépő szintű drón segítségével

Partnerhírek
Partner

34 év alatt így vált a Poliext Kft. a komplex öntözési megoldások szakértőjévé

2025.03.26.

Az öntözés ma már nem csupán egy lehetőség, hanem a sikeres mezőgazdasági termelés alapfeltétele. A Poliext Kft. ennek szellemében évek óta folyamatosan fejleszti technológiáit és bővíti szolgáltatásait, hogy teljes körű megoldásokat kínálhasson a gazdálkodók, kivitelezők, kereskedelmi és egyéb partnerei számára.

Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás