Hirdetés
Kiváló évre van kilátás egyik legfőbb agrár-exportcikkünk, a csemegekukorica piacán
Átlagon felüli termésben bíznak a hazai csemegekukorica-termelők. Bár a betakarítás csak július második felében kezdődött, a növények állapota ígéretesnek mondható. Míg a múlt évben a rendkívüli aszály okozott komoly veszteséget a termelőknek, az idén kiváló szezonban bízhatnak a gazdálkodók. A feldolgozók előtt számos kihívás áll, a növekvő költségek mellett a kínai konkurencia is gondot okozhat.
Az időjárási körülmények eddig kedvezően alakultak, a csapadék mennyisége és a hőmérséklet is ideális volt a csemegekukorica fejlődésének szempontjából. A szakemberek szerint a tavalyi évvel ellentétben az idén az öntözetlen területeken is jó közepes termésben bízhatnak a gazdálkodók. A csemegekukoricát szakaszosan vetik, az első betakarítási szakasz július közepén kezdődhetett meg.

Előleget, prémiumot kínáltak a termelőknek a feldolgozók
A termelők idén a piaci helyzetre sem panaszkodhatnak, a feldolgozók az év elején minden eddiginél magasabb áron kötöttek szerződést a gazdákkal, sok esetben előleget és öntözési prémiumot kínálva a termelőiknek. A gazdák helyzetét javítja az új támogatási rendszer is, amely kiemelten kezeli a zöldborsó és a csemegekukorica termelését. A képet árnyalja ugyanakkor, hogy a különböző inputanyagárak jelenleg is magas szinten vannak, ráadásul az öntözés kapcsán is jelentősek a kiadásaik azoknak a termelőknek, akik nem állami vízművön keresztül jutnak öntözővízhez.
Hirdetés
Ugyanakkor míg a termelők helyzete relatíve kedvezőnek mondható, a feldolgozóiparnak számos kihívással kell szembenéznie. Egyrészt a január közepén ajánlott magas felvásárlási áraktól annak ellenére sem tudnak visszalépni, hogy a viszonyítási pontként használt árukukorica ára az év eleje óta nagyot esett. Másrészt a konkurencia is jelentősen szorongatja a hazai gyárakat.
Hazánk a világ egyik legnagyobb csemegekukorica-termelő országa, a feldolgozott termékek piacán is nagyhatalomnak számítunk. A múlt év azonban változást indíthatott el, az európai uniós piacra ugyanis – a rossz termés miatti termékhiány okán – betörtek a kínai feldolgozók. Azt, hogy ennek milyen hatásai lesznek a későbbiekben a csemegekukorica piacára, egyelőre nem lehet megbecsülni. Az árakkal vélhetően nem tudunk majd versenyezni, hiszen a klimatikus adottságoknak köszönhetően a kínaiak az érintett tartományokban évente többször is betakaríthatják a termést. A legnagyobb versenyelőnyünk, hogy a délkelet-ázsiai termény beltartalmi értékei és íze messze elmarad a magyar csemegekukoricáétól.
Nálunk ez a legnagyobb mennyiségben termesztett ipari zöldségféle
Az elmúlt években átlagosan 30-34 ezer hektárnyi területen termesztettek Magyarországon csemegekukoricát, ez a legnagyobb mennyiségben termesztett ipari zöldségféle hazánkban. A termőtájak közül kiemelkedő Hajdú-Bihar megye 10 ezer hektár feletti termőterületével, de Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is több ezer hektáros területek vannak. A termőterület mintegy 70 százaléka öntözött, továbbá elterjedtek a szuperédes fajták, 70 százalékban azt vetik.
A hazai csemegekukorica-fogyasztás elég alacsony, mindössze évi 1-1,5 kg feldolgozott csemegekukoricát jelent személyenként. Nem véletlen tehát, hogy az itthon előállított csemegekukorica-termékek mintegy 95 százaléka a külpiacokra kerül. Ez az egyik legjelentősebb agrár-exportcikkünk.
(Forrás: nak.hu)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében
2025.03.15.Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatValtra T152 twintrac
21 500 000 HUF
+ áfaKögel ZDKV 18 tandem
4 500 000 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés