Szerintünk a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon – ezzel a címmel indított idén nyáron figyelemfelhívó kampányt a BASF Magyarország, amelyet most egy különleges helyszínen – egy pékségben – megrendezett sajtótájékoztató keretein belül mutattak be az újságíróknak. Hogy miért pont egy pékségben? Természetesen később ez is kiderült.

A sajtótájékoztató elején Hajnal Gábor, a BASF Hungária Kft. marketing vezetőjének köszöntőjét követően Korda Gabriella, a BASF Hungária Kft. marketing-kampánymenedzsment csoportvezetője tartott rövid prezentációt, amely során ismertette a kampány hátterét és célkitűzéseit. Utána egy kerekasztal beszélgetés következett, amely moderátorának az ismert újságíró-youtubert, Winkler Róbertet kérték fel. Winkler Benkő Andrással, a BASF termékmenedzserével és Polgárné Balogh Eszter agrármérnök-mérnöktanárral beszélgetett, akiknek köszönhetően részletesebb betekintést kaphattunk a kampányba.

Balról jobbra: Polgárné Balogh Eszter, Winkler Róbert, Csillag Zsófia, Hajnal Gábor, Benkő András és Korda Gabriella

Winkler kérdésére Benkő András elmondta, hogy a Szerintünk a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon a BASF nemzetközi Biggest Job on Earth kampányának a hazai adaptációja. Az eredeti kampánnyal ellentétben – amely a mezőgazdaság előtt álló kihívásokra hívja fel a figyelmet – a magyar kezdeményezés azonban inkább a jelenre koncentrál. Miért is?

Benkő és a BASF szerint a magyar gazdáknak jelenleg rengeteg kihívással kell megküzdeniük: kiszámíthatatlan időjárási körülmények között kell gazdálkodniuk, amelyek nap mint nap újabb kihívások elé állítják őket. Eközben egyre szigorodó előírásoknak, szabályozásoknak kell megfelelniük, évről évre fejleszteniük kell a termesztéstechnológiájukat, hogy a fokozódó kihívásokkal meg tudjanak birkózni. Ehhez folyamatosan képezniük kell önmagukat, hogy a rohamosan fejlődő műszaki, agronómiai és növényvédelmi megoldásokat alkalmazni tudják. E mellett pedig sajnos sokszor érzik úgy, hogy a társadalom nem becsüli meg a munkájukat.

A BASF-nél ez utóbbi miatt gondolták úgy, hogy a magyar társadalmat egy kampánnyal érzékenyíteni kell, közelebb kell hozni az átlagembereket a mezőgazdaságban dolgozókhoz, megmutatni, hogy valójában mennyi munka és energiabefektetés szükséges ahhoz, hogy az élelmiszer végül a boltok polcaira kerülhessen.

Ezt egy olyan újítással szeretnék elérni, amely a nemzetközi kampányban egyáltalán nem volt jelen: a BASF jelenleg a gyerekekhez szeretne szólni, akiket egy különleges, frissen kifejlesztett programmal az általános iskolai oktatás keretein belül szeretnének elérni. Ennek a programnak a Földigilisztától a műholdig, avagy a korszerű növénytermesztés címet adták.

https://www.youtube.com/watch?v=a4XAYN7Qqeo

A program fejlesztői közé tartozó Polgárné Balogh Eszter elmondta, a hatalmas mennyiségű információt játékos módon adják át a gyerekeknek, akik a kenyér útján keresztül ismerhetik meg a legfontosabb mezőgazdasági folyamatokat – a sajtótájékoztató helyszínének kiválasztásakor ezért is esett a választás egy pékségre, hiszen ez ennek az útnak az utolsó állomása.

A tanárnő hozzátette, hogy a gyermekeket oktató tanároknak egy akkreditált képzéssel készültek, amely egy három egységből álló tananyagot foglal magában. Nekik ennek keretein belül háromnapos online kurzusokat is tartottak – amelyek végén vizsgát kellett tenniük – ez után vált számukra elérhetővé a gyereknek szóló 9 óraterv színes ppt-kkel és Wordwall-os játékokkal. Az akkreditált képzéssel azt szerették volna biztosítani, hogy a tanulóknak a témához valóban értő szakemberek adják majd át a tudást a tanórákon.

https://www.youtube.com/watch?v=cyk777ly898

Ráadásul egy bónusz meglepetéssel is készültek: jövőre a BASF egy tanulmányi versenyt is rendez az osztályok között, amely után a győztesek ellátogathatnak egy igazi gazdaságba, és saját szemükkel láthatják azokat a dolgokat, amikről év közben tanultak.

A beszélgetés végén Benkő András elmondta, hogy a kampány folytatásaként a jövőben az idősebb, pályaválasztás előtt álló korosztályhoz is szeretnének majd szólni – itt azonban már az lenne a céljuk, hogy a mezőgazdaságot vonzó karrierlehetőségként mutathassák be.

Megosztás

További híreink

Önvezető traktorokkal aratnák le a jövőt – de egy meglepő akadály állja útjukat

2025.07.13.

Egy országos felmérés szerint az ausztrál gabonatermelők jelentős érdeklődést mutatnak az önvezető mezőgazdasági gépek iránt, azonban az ár és a technológia megértésének hiánya komoly akadályt jelent az elterjedésükben.

Liliomfélék vagy csak liliomnak hittük? Virágok, amiket gyakran összekeverünk

2025.07.13.

A kertészkedés bűbájos világában kevés virág képes úgy megérinteni a lelket, mint a liliomok. Elegáns virágzatuk, élénk színeik és finom szirmaik időtlen bájt kölcsönöznek a kerteknek. Ám ebben a botanikai csodavilágban gyakran felüti fejét a zűrzavar.

5 trükk, amellyel metszés nélkül lesz dúsabb a szobai futóka

2025.07.13.

Íme 5 biztos tipp, amellyel metszés nélkül is dúsabbá teheti a szobai futókát! Követésük egyszerű, és szinte semmi pluszmunkát nem igényelnek.

Természetes öntisztulás – a lótusz-effektus a természet mérnöki zsenialitásának bizonyítéka

2025.07.13.

A „lótusz-effektus” kifejezés régóta foglalkoztatja a tudósokat, kertészeket és újítókat egyaránt, hiszen a természet lenyűgöző öntisztító képességét testesíti meg. Cikkünk bemutatja e jelenség eredetét, jelentőségét, korszerű alkalmazásait, és ötleteket ad arra is, hogyan vihetjük be a kertünkbe – és akár a mindennapjainkba.

Csőd szélén az önjáró mezőgazdasági robotokat fejlesztő cég

2025.07.12.

A francia Naïo Technologies mezőgazdasági robotokat gyártó vállalat pénzügyi nehézségekbe került. A céget bírósági felügyelet alá helyezték, és vevőt keresnek, hogy folytathassák a működésüket.

Hogyan fokozható még tovább a muskátlik virágzása? Sütőporral…

2025.07.12.

A muskátlik kedvelt növények gazdag virágzásuk és egyszerű gondozásuk miatt. Előfordul azonban, hogy egy kis segítségre szorulnak, hogy még bőségesebben virágozzanak. Meglepő módon egy gyakori konyhai alapanyag, a sütőpor is segíthet ebben. Mutatjuk, hogyan használható a sütőpor a muskátlik virágzásának fokozására!

Partnerhírek
Partner

Cellezzünk, de mikor és hogyan?

2025.07.11.

A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.

Partner

Mit válasszunk az őszi vetésekhez?

2025.07.11.

Az őszi borsó fehérjében gazdag, könnyen termeszthető, nitrogénmegkötő növény, annak minden előnyével. A takarmányozásban és a humán élelmezésben egyaránt jól használható. A növényi fehérjék iránti globális kereslet növekedése kedvező környezetet teremt a növekvő termeléshez.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás