Hirdetés
Kiderült, szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást az Észak-Dunántúlon
A február közepén történt tömeges halpusztulás okára végre fény derült: laboratóriumi vizsgálatok szerint szándékosan a vízbe juttatott rovarölő szer idézte elő a tragédiát az Által-érben. A természetes okok gyanúját a szakértők hamar kizárták – az esemény hátterében emberi beavatkozás áll.
Nem oxigénhiány, hanem méreg végzett a halakkal
Február 10-én több száz halat találtak elpusztulva az Által-ér tófarok felőli szakaszán. A kezdeti feltételezések szerint az oxigénszint csökkenése – például a bomló falevelek miatt – állhatott a háttérben, de a pusztulás mértéke ezt nem támasztotta alá. A vizsgálatok során egy szennyvízcső és egy iszapos terület is gyanúba került, de a minták kizárták a szennyvíz szennyezését. A további tesztek végül kimutatták: a vízbe piretroid típusú rovarölő szer került - írta meg a kemma.hu.

Halálos vegyszer a vízben
A laboreredmények szerint az Által-ér vízében kimutatott rovarirtó szer – bár melegvérű állatokra és emberekre nem veszélyes – a halak számára halálos. A toxikus anyag koncentrációja jóval meghaladta a megengedett határértéket. A NÉBIH budapesti laboratóriuma is megerősítette, hogy az elhullott halak szervezetében a rovarölőszer okozta elváltozások mutathatók ki.
Hirdetés
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a mérget az Által-éri kishídról öntötték a vízbe – bár az elkövető kiléte és indítéka továbbra is ismeretlen. A hatóságok ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, és jelenleg is folyik a nyomozás.
A természet lassan regenerálódik
Bár az eset súlyos ökológiai károkat okozott, a mérgezés gyorsan levonult. Molnár András, a Vízügy tatai szakaszmérnökségének vezetője elmondta: néhány nap elteltével már újra megjelentek élő halak az érintett szakaszon. Az Öreg-tóban nem észleltek károsodást – a korábban ott talált halhullák más okból pusztultak el.
A szennyezés nyoma emberi hanyagságra utal
A piretroid típusú rovarölők általában gyorsan lebomlanak a természetben, ezért vízbe kerülésük legtöbbször nem véletlen – a mostani esettel kapcsolatban minden jel szándékos mérgezésre utal. A szakszerűtlen vegyszerkezelés nemcsak az élővilágot, hanem a vízbiztonságot és az emberi felelősségvállalást is komolyan veszélyezteti.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Por helyett prémium: a Pöttinger Mergento tiszta takarmányt garantál a biotejhez
2025.07.14.Gazdariportunkban egy olyan biogazdálkodót mutatunk be, aki közel 30 éve PÖTTINGER gépeket használ - nem véletlenül. Most a Mergento szállítószalagos rendképző előnyeit mutatja be a gyakorlatban.
Cellezzünk, de mikor és hogyan?
2025.07.11.A termelői szakzsargonban sokan mondják cellezésnek a szárbontást, a jól és méltán (el)ismert BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó nyomán. Most összefoglaltuk szakmai ajánlásainkat, mikor és hogyan érdemes egy szárbontót jól használni – és mikor nem.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatERANTHIS – a legjobb hozam, még nehéz termesztési körülmények között is
Magro.hu Piactér
Több mint 3.500 hirdetés 212 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés