Ahol egy élet forog kockán, ott tévedésnek nincs helye. Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora adott interjút az intézmény és a magyar állattenyésztés fontos kérdéseivel kapcsolatban. A Budapest központú egyetemre a világ 58 országából járnak hallgatók, ahol az egyik legösszetettebb szakma egyik legnehezebb képzését szervezik és valósítják meg.

A Magyar Mezőgazdaság interjúját szemléztük, amit az Állatorvostudományi Egyetem oldalán is közöltek. Eszerint Lyon és Bécs után Pesten alapították a világ harmadik állatorvostudományi egyetemét. Az egyetem már 235 évvel ezelőtt, 1786-ban megkezdhette volna a képzést, de alapítója, Tolnay Sándor inkább még egy éven át anatómiapreparátumokat készített Bécsben, hogy megfelelő szemléltető eszközök legyenek a képzéshez, mondván, azok nélkül sem orvost, sem állatorvost nem lehet képezni. A gyógyításnak az anatómia ismerete az alapja - írták.

“Ahol élet forog kockán, ott tévedésnek nincs helye” – Prof. Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektorának interjújában a hazai állatorvosképzés fontos témáiról beszél - képünk illusztráció

Az Állatorvostudományi Egyetem múltja

Története során számos kiváló orvos, tudós és hazafi dolgozott az egyetemen, mondta el Sótonyi Péter. Kiemelte Zlamál Vilmost, az ország első főállatorvosát. A Morvaországban született tudós eleinte nem beszélt magyarul, ennek ellenére az 1848-49-es szabadságharcban nemzetőrszázadot vezetett Kossuth Lajos oldalán.

„Fia szintén állatorvos és orvos volt. Zlamál Vilmos egy éjszaka alatt őszült meg, amikor az aradi várbörtönből kapott hírt a fiáról, ahová azért vetették, mert Nagysándor József szárnysegédje volt. Ő hozta haza Magyarországra Leiningen-Westerburg Károly, Damjanich János és Nagysándor József búcsúlevelét. Apát és fiát együtt vitték az új börtönépületbe láncra verve, hogy végrehajtsák halálos ítéletüket. Zlamál Vilmos osztrák felesége járt közben egy sebesült, szintén osztrák tábornoknál érdekükben, aki megmentette őket.”

Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora adott interjút az intézmény és a magyar állattenyésztés fontos kérdéseivel kapcsolatban

Fegyelem és szigor az egyetemi képzésen

„Nyugodtam mondhatom, hogy a magyar állatorvosképzés világhírét ma is annak köszönheti, hogy ragaszkodunk a hagyományos, poroszos képzéshez. Az orvosképzésben nincs liberalizmus. Pontosan meg van szabva, hogy mit kell tudni, és azt meg kell tanulni. Amikor már elegendő van a fejben, akkor van mit összetenni és van mivel gondolkodni. Amikor valaki megkérdi, hogy miért ilyen nehéz ez a képzés, az a válaszom, hogy majd megérti, amikor például egy kiskutyát visz hozzá valaki. Életek függenek tőle. Ha egy televízió tönkre megy, veszünk újat. De egy kiskutyát nem cserélünk le. A nagymamát se szoktuk lecserélni. Ahol életek forognak kockán, ott nincs tévedési lehetőség” - mondta Dr. Sótonyi Péter.

A Marek József-ösztöndíjnak köszönhetően a magyar hallgatók egy része nem csak, hogy itthon marad, hanem legalább 10 évig a haszonállatpraxisban dolgozik. Az egyetem az ösztöndíj létrehozásával kívánja elérni, hogy legyen elegendő „lódoktor” – ahogy egykor hívták az állatorvosokat – Magyarországon. Természetesen, a tréfás kifejezésbe ma már a sertés-, szarvasmarha-, juh-, vagy baromfitenyésztés szakemberigényét is beleértik.

Kelet és nyugat határán

Földrajzi elhelyezkedésünk miatt mindig a keleti betegségek és a nyugat között álltunk, és ez vonatkozik az állati járványokra is. Hazánk történelmileg jó járványügyi helyzete az állatorvosoknak köszönhető. Korán kiépítettük Magyarországon a hierarchikus állategészségügyi rendszert: megvoltak az állatorvosok, akik mind betagozódtak a járási, megyei és országos főállatorvosi rendszerbe, és a rendszer minden szintje katonai pontossággal működött, parancsokat hajtottak végre. Ahogy régen, ma is így lehet megfékezni az állatjárványokat.

A régmúlt és a ma állatorvosának nemcsak az állatok gyógyításához, hanem az állatok védeleméhez, sőt, aggódó gazdáik megnyugtatásához is értenie kell, fogalmazott Sótonyi Péter.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Leírta a Nébih, mit kell tudni a növényvédő szerek drónos kijuttatásának kérelmezéséről

2025.04.29.

A növényvédő szerek és növényvédelmi hatású készítmények drónnal történő kijuttatásának engedélyezésével kapcsolatban készített összefoglalót a Nébih.

Partner

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025.04.29.

Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.

Egyre nehezebb kukoricát vetni, a minőségi talajművelés és egy másik növény hoz helyette jó választ

2025.04.29.

Az egyre gyakrabb aszályos évek kérdésessé teszik a kukorica termesztését, helyette megfelelő talajművelési technológiával a szója jelenthet jó megoldást.

Zöldforradalom indul Budapesten: mindenki vadvirágos oázissá alakíthatja a kertjét

2025.04.28.

Még idén nyáron elérhetővé válik a sokak által várt Budapest-magkeverék, amely lehetőséget ad arra, hogy bárki természetközeli, vadvirágos méhlegelőt alakítson ki a kertjében vagy akár közterületeken.

Megroppant a magyar méhészet: hogyan lehet megállítani az állománypusztulást?

2025.04.28.

Súlyos veszteség érte a magyar méhészetet: a hazai méhcsaládok fele elpusztult a téli hónapok során, az áprilisi fagyok pedig az akácerdők kétharmadának virágzását is tönkretették.

Csak a káreseménytől számított 21 napig lehet kérelmezni az áprilisi vis maior fagykár kompenzációját

2025.04.28.

A 2025. április elején bekövetkezett tavaszi fagykárt vis maior eseménynek ismeri el az ország teljes területére az Agrárminisztérium.

Partnerhírek
Partner

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025.04.29.

Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.

Partner

A nagy BactoFil®-sztori

2025.04.28.

Az AGRO.bio Hungary Kft. termékkínálatát immáron 24 éve vezeti a BactoFil® termékcsalád. Az egyik első mikrobiológiai készítmény a hazai piacon, hatékonyságát közel 2 millió hektár tapasztalatai igazolják. Hogyan kezdődött a történet, hol tart most, és mit mutat a jövő?

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 199 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás