Elkerülhetetlennek tartja a malomipar áremelését Lakatos Zoltán. A Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke szerint az idén kevesebb jó minőségű búzáért ádáz harc indulhat meg a feldolgozók és a kereskedők között. 

Az idei termésből kisebb arányt tesz ki a jó minőség, emiatt szerinte kénytelenek lesznek augusztus végétől a malmok magasabb árakat fizetni. Van viszont olyan szakember is, aki másként látja: a búza ára jelenleg is alacsony, a malmoknak elvben van mozgásterük a technológiát tekintve és a továbbra is mélyponton levő magyar vásárlóerő miatt a fogyasztók sem fogadnák el az áremeléseket. Az Agrárszektor anyagát szemléztük.

Idén hozzávetőleg ötmillió tonna búza terem Magyarországon, ebből viszont alig 15 százaléknyi az, ami alkalmas malmi őrlésre, emberi fogyasztásra
Idén hozzávetőleg ötmillió tonna búza terem Magyarországon, ebből viszont alig 15 százaléknyi az, ami alkalmas malmi őrlésre és emberi fogyasztásra

Idén hozzávetőleg ötmillió tonna búza terem Magyarországon, ebből viszont alig 15 százaléknyi az, ami alkalmas malmi őrlésre, emberi fogyasztásra. Mindez azt jelenti, hogy nagyjából 750 ezer tonnányi búza jött le a termőföldekről az idén, amely minden további nélkül jó sütőipari értékű - mondta Lakatos Zoltán. A Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: ehhez további 15 százalék jön, amely kommersz búzaként, de még malomban felhasználható.

Versenyeznek a minőségért a piaci szereplők

Összesen az elnök szerint legfeljebb másfél millió tonnányi a kielégítő minőségű búza Magyarországon. Ezért a mennyiségért három jelentős piaci csoportosulás versenyez: a malomipar, a takarmányipar és a kereskedelem, utóbbi elsősorban exportra adná el a gabonát.

Lakatos Zoltán kifejtette: a takarmányipar igénye hozzávetőleg 1,3 millió tonnát tesz ki, a malomiparnak nagyjából 1,1 millió tonnára van szüksége. Németországban szintén nem lett jó a búza idén, ezért várhatóan az ottani szereplők is igyekeznek megvenni minden olyan jó minőségű tételt, ami a piacon rendelkezésre áll – ez fokozott exportkeresletet jelenthet idehaza is. 

“Nem tudom, hogy Magyarországon honnan tudná összekaparni azt a mennyiségű búzát a malomipar, amiből biztosítani tudja a kellő mennyiségű lisztet, amire a sütőiparnak szüksége van. Itt most nagy harc van azért, hogy a jó búza kihez tud majd kerülni. Ennek fényében a malomipar a szűkös készletek megszerzéséért kénytelen lesz magasabb árat fizetni” – mondta az elnök.

Ez a helyzet ma még nem áll fenn, a korábbi készletekből még vannak, de augusztus második felétől árakat kell emelniük a malmoknak is. Lakatos Zoltán szerint mindez a fogyasztói árakban csak minimális áremelkedést jelentene. Még egy 15 százalékos emelés esetén is csak éves szinten 1000-1500 forinttal nőne az egy főre jutó többletkiadás.

A liszt a legkevesebb az árban

A sütőiparnak sok más költsége van, a liszt áránál lényegesen nagyobb súllyal esik latba az energia és a munkaerő költsége. Noha a búza az alapvető alapanyag a legtöbb pékáruhoz, az ebből származó költségek a kenyerek és zsemlék árában csupán 15-20 százalékot képviselnek, a magasabb minőségű termékek esetében pedig még ennél is kisebb az arány. Emiatt a gabonapiacon, vagy akár a malmi átadási árakban bekövetkező, például 5-10 százalékos árváltozások a pékáruk esetében csak minimális, vagy egyáltalán semmilyen árváltozást nem eredményeznek.

A sütőipari termékek fogyasztói árában sokkal meghatározóbb tényezők az energia-, szállítási- és munkabérköltségek, mint a búza vagy a liszt ára. Az energia ára a 2022-es csúcsok óta érzékelhetően csökkent a vállalkozások számára, ugyanakkor a szállítási költségek és a bérigények jelentősen növekedtek a magas inflációval párhuzamosan.

A sütőipar ugyanakkor várhatóan a más jellegű költségnövekedését sem képes érvényesíteni az áraiban, mivel a lakossági fogyasztás továbbra sem akar helyreállni.

Vannak korlátai az áremelésnek

Elismeri a jó minőségű búza alacsony arányát Raskó György agrárközgazdász is, de hangsúlyozta: a búza ára továbbra is meglehetősen alacsony, egyelőre nem látszik az, hogy a piacon komoly verseny indult volna meg a készletekért.

A szakember a portálnak elmondta: a javító minőségű búzából valóban nagyon kevés van, ilyenkor azonban a malmok kénytelenek a gyengébb minőséggel dolgozni. A keverékek, a céllisztek alkalmazásával, kisebb mennyiségű javítóbúza hozzáadásával tudnak lisztet biztosítani a sütőiparnak, van mozgásterük. A takarmánybúza szabadpiaci ára nem indokol áremelést - fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy a malomipar az élelmiszer-feldolgozóknak adja tovább a lisztet, számukra viszont jelentős korlátot jelent a magyar lakosság vásárlóereje. Ha az áremelés végigmenne a termékpályán, akkor lényegesen csökkenne a fogyasztás – tette hozzá.

Megosztás

További híreink

Minden, amit a növénytársításról tudni akart

2024.10.08.

A növénytársítás egy ősi kertészeti technika, amely lehetővé teszi a növények természetes tulajdonságainak kihasználását a jobb termés érdekében. Ebben a cikkben választ adunk a növénytársítással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre, hogy segítsünk neked a kerted maximális kihasználásában!

Közös élelmiszermentő kampányt indított az Auchan és a Nébih

2024.10.08.

A kampányra a termékjelölések tisztázása miatt van szükség, számos termék ugyanis a minőségmegőrzési idő után is biztonsággal fogyasztható - írta az Auchan és a Nébih.

Csütörtök magasságában egy hurrikán hatásait Magyarországon is érezzük majd

2024.10.08.

Szerdán érheti el a Kirk nevű hurrikánból továbbfejlődött ciklon Franciaország partjait. A hidegfrontja ráadásul csütörtökről péntekre virradóra hazánkba is beköszönhet.

Gazdatüntetés volt Újvidéken, Szabadkán a rendőrség intézte el, hogy ne legyen újabb

2024.10.08.

A Szerbia magyarok által sűrűn lakott északi részén, a Vajdaságban található Újvidéken tüntettek szeptember végén az elégedetlen mezőgazdasági termelők

Jelentős eltérések az EU búzaterméseiben: Franciaország és Németország erős csökkenést mutat

2024.10.07.

Az USDA előrejelzése szerint a 2024/2025-ös globális búzatermés várhatóan 797 millió tonna lesz, míg a felhasználás 805 millió tonnára tehető. Az Európai Unióban a búzatermés 10%-kal csökkenhet idén az előző évhez képest, különösen Franciaország és Németország rossz eredménye miatt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Dekákból tonnák: a precíz gazdálkodás útja a profitmaximum felé

2024.10.03.

A változó környezet miatt folyamatosan felül kell vizsgálni a technológiákat, hogy a precíz munkavégzéssel csökkentsük a változás okozta terméscsökkenést. Mindehhez az inputanyagok tudatos és okszerű pozicionálása is kulcsfontosságú, figyelembe véve olyan tényezőket, mint a termésszint, profitabilitás és ellenállóképesség.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus AATK zúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus AATK zúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 105 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás