Kettő az egyben: dísznövények ízletes gyümölcsökkel. Ültessük őket a kertbe!

Érdemes kertünkbe olyan különlegesebb és akár vad gyümölcsöket is betelepítenünk, amelyek termései rendszerint nem kaphatók a kereskedelemben. Főleg egy hétvégi ház kertjében lényeges, hogy kevés gondozási igényű, egyszerűen tartható, „igénytelenebb” növényeket válasszunk a siker érdekében...

Hazánk kertjeinek többségében az a gyakorlat, hogy a telektulajdonosok élesen elválasztják egymástól a díszkertet, valamint a zöldséges és gyümölcsös részt magában foglaló haszonkertet. Általában a ház körül, az utcafronti részen található a dísznövényekkel beültetett és befüvesített rész, hátul pedig mintegy elbújtatva a világ elől kapnak helyet a zöldségek és a gyümölcsök. Ez az elkülönítés azonban egyre kevésbé indokolt.

A magyarmezogazdasag.hu cikkében bemutatott gyümölcsfajok mindegyike megállja a helyét dísznövényként is, így kettős hasznosításuknak köszönhetően akár a díszkertben is helyet kaphatnak. 

Homoktövis (Hippophae rhamnoides)

Ez a kétlaki, szélporozta növény száraz talajon is kiválóan fejlődik. Egy porzós növényre 8-10 termős példányt is számolhatunk. Bogyója nyersen fogyasztva kiváló E-vitaminforrás, és jótékonyan hat a szervezet immunrendszerére, mivel egy kilogramm gyümölcsben 5 g C-vitamin található. Nyers fogyasztása mellett számos módon feldolgozhatjuk, bár így beltartalmi értékeinek jó része elvész. Számítsunk rá, hogy a homoktövis – ha jó helyre kerül – gyökérsarjakról agresszívan terjed. Főleg az oroszok nemesítik, így ha nehezen is, de hozzájuthatunk különféle kertészeti változataihoz.

Fekete bodza (Sambucus nigra)

Virágából szörp, szirmaiból különös aromájú palacsinta, terméséből lekvár, borés pálinka készíthető. A bodzák egyedüli hátránya, hogy hajtáscsúcsaikon, virágkocsányaikon vonzzák a levéltetveket, így azokat rendszeresen irtani kell. Bár ennek előnye is akad: ha bodzánk van a kertben, akkor az összes levéltetű azt támadja majd meg, így a rózsáink fellélegezhetnek.
A hazánkban vadon is élő fekete bodzának számos kertészeti változata beszerezhető.

Eperfa (Morus alba, M. nigra)

Az „alba” a fehér, a „nigra” a fekete termésű változat. A selyemhernyó-tenyésztés idején rengeteg példányuk élt országszerte, mára számuk jelentősen megcsappant. Ennek oka, hogy az alapfaj nagyon nagyra nő, így egy kisebb kertben árnyékával mindent kipusztít maga alatt. Másik hátránya, hogy éréskor nagy számban hullajtja ízletes terméseit, ami balesetveszélyesen csúszóssá teszi a talajt. Nigra fajánál e termések ráadásul feketék, és összetaposva megfestik a betont, a ruhákat és mindent, amihez hozzáérnek. Termése egyébként kellemes zamatú, így nyersen is fogyasztható, nagy terméshozamából adódóan régen sokan pálinkát főztek belőle.

Kivi (Actinidia sp.)

Ez a kúszó szárú futónövény már évek óta kapható hazánkban, jelentős mértékben eddig mégsem terjedt el. Vannak kétlaki változatai, amelyeknél a terméskötés érdekében hím- és nőivarú egyedeket is kell ültetnünk.

Számos változatának köszönhetően már találhatunk öntermékeny kiviket is, amelyeknél a magányosan ültetett példányokon is terem gyümölcs.

A hagyományos szőrös gyümölcsű változatokon kívül kisebb, de kopasz gyümölcsű kivit is ültethetünk, sőt vannak -30 C-ig is fagyálló fajtái.

Füge (Ficus carica)

Számos változatban beszerezhető ez a nagyméretű cserjévé vagy kisebb fává fejlődő növény. Akadnak mélyen karéjos levelű változatai is, amelyek díszesebbek. Érdemes olyan fajtát választanunk, amely biztonsággal beérleli terméseit a mi éghajlatunkon is. Fiatalabb korában fagyérzékeny. Tavasszal tőről fagykár esetén is újrahajt, csak így az előző évi növekmények veszendőbe mennek. Ezért a fiatalabb egyedeket érdemes télen takarással védeni.

Krisztustövis (Gleditsia triacanthos)

Óriási tövisei miatt kerítéspótló, áthatolhatatlan sövényként ültetik leggyakrabban, azonban alakítás nélkül kecses fává nő. Télen lehulló termései bár nagyon kevés fogyasztható részt tartalmaznak a magok körül, ízét egyedi aromája miatt érdemes megkóstolni.

Nyugati ostorfa (Celtis occidentalis)

Az előbbihez hasonlóan termésében alig található valami kis gyümölcshús, így inkább a díszfa kategóriába soroljuk, ám egyszer érdemes ezt is megkóstolni.

Mézbogyó (Lonicera caerulea kamtschatica)

Mélykék színükkel is díszítő gyümölcseinek B-vitamintartalma jelentős. Nyirkos talajban és hűvösebb fekvésben érzi igazán jól magát. Teljesen télálló, igénytelen növény. A körülbelül egy méteresre növő bokorról májusban szüretelhetjük a lekvárnak és szószok készítésére is alkalmas két centiméter hosszú gyümölcseit.

Rebarbara (Rheum rhabarbarum)

A kakukktojás, mivel lágyszárú növény, nagy lapuszerű levelekkel. Érdekessége, hogy a rebarbarán kívül nem sok olyan növény van hazánkban, amelynek a levélnyele a fogyasztható része.

A vaskos nyelekből hámozás után készíthetünk frissítő savanykás kompótot, de lekvárként, befőttként is eltehetjük.

Tápanyagokban gazdag talajt, napos helyet és a növekedési időszakában rendszeres vízellátást igényel. Mindig az alsó leveleket kezdjük el szedni, és ügyeljünk rá, hogy ne egyszerre kopasszuk meg a teljes növényt, hagyjunk időt számára regenerálódni.

Az itt felsorolt fajokon kívül díszkertjeinkben számos más olyan növény él, amelyet bár díszcserjeként vagy díszfaként tartunk, ám termésük fogyasztható.

Ilyen a kétbibés galagonya (Crataegus laevigata), ami erdeinkben sem ritka. A húsos som (Cornus mas) hazánkban szintén honos növény: termései gyümölcslevek, gyümölcslevesek alapanyagai lehetnek. Lekvárként feldolgozva a madárberkenye (Sorbus aucuparia) – nyersen cseranyag-tartalma miatt élvezhetetlen – termései is ízletessé válnak. És itt van még a kertjeinkben gyakran ültetett sóskaborbolya (Berberis vulgaris), amelynek az ősszel érő terméseiből gyümölcsíz, gyümölcstea készíthető.