A Magyar Közlöny 13. számában két veszélyhelyzeti kormányrendelet jelent meg. Az egyik a személytaxi-szolgáltatás hatósági árának megállapításával, a másik a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott felsőoktatási intézményeknek és a nemzetiségi önkormányzatok gazdasági társaságainak földgázbeszerzéseivel kapcsolatos szabályokról rendelkezik. Érdemes átolvasni a részleteket.

Az Adózóna közölte a két rendelet hírét, az első a veszélyhelyzet során a személytaxi-szolgáltatás hatósági árának megállapításával kapcsolatos eltérő rendelkezésekről szóló 14/2023. kormányrendelet. Ennek a veszélyhelyzeti kormányrendeletnek az értelmében az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 7. § (3) bekezdésétől eltérően a települési önkormányzat által meghatározott, az e rendelet hatálybalépését megelőző napon hatályos és alkalmazandó hatósági ár nem vezethető ki.

A Magyar Közlöny 13. számában megjelent egyik veszélyhelyzeti kormányrendelet a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott felsőoktatási intézményeknek és a nemzetiségi önkormányzatok gazdasági társaságainak földgázbeszerzéseivel kapcsolatos szabályokról rendelkezik - Fotó: Adam's Photovision, Gödöllő, 2020

A települési önkormányzat a fenti hatósági ár mértékét megváltoztathatja azzal, hogy rögzített hatósági ár alkalmazása helyett legmagasabb hatósági ár nem alkalmazható.

Módosultak egyes felsőoktatási intézmények és a nemzetiségi önkormányzatok földgázbeszerzéseinek szabályai

A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott felsőoktatási intézményeknek és a nemzetiségi önkormányzatok gazdasági társaságainak földgázbeszerzéseivel kapcsolatos veszélyhelyzeti szabályokról, valamint az egyes intézmények földgázbeszerzéseivel kapcsolatos veszélyhelyzeti szabályokról szóló 12/2023. kormányrendelet módosításáról szóló 15/2023. kormányrendelete is fontos változást hozott.

Ennek értelmében a közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézmények, illetve azon gazdasági társaságok amely felett az országos és a helyi nemzetiségi önkormányzat a Ptk. 8:2. §-a szerinti többségi befolyással vagy közvetett befolyással rendelkezik, a földgázkereskedővel árindexált beszerzési módszertan alapján megkötött, az árakat nem hirdetményi formában tartalmazó, e rendelet hatálybalépésekor hatályos földgáz-kereskedelmi szerződésben foglaltaktól eltérően 2023. március 1. napjától 2023. szeptember 30. napjáig a tárgyhónapra vonatkozóan – hasonlóan az állami, önkormányzati és egyházi intézményekhez – szintén rögzített áron juthatnak földgázhoz a szolgáltatótól.

A rendelet tartalmazza az árképzés módszertanát, illetve ai igénybevételhez szükséges részletes feltételeket. A Magyar Közlöny 13. számát itt lehet elérni.

Megosztás

További híreink

Medve miatt aggódnak Bajót lakosai, veszélyesek most a környék erdői

2024.10.15.

A Komárom-Esztergom vármegyei Bajót község önkormányzata hívta fel a figyelmet arra, hogy medve jelenlétét észlelték a környéken.

Magyar marhahúspiac: kevesebb vágás, növekvő export, dráguló árak

2024.10.15.

A globális marhahúspiac dinamikus változásokat mutat, amelyeket a helyi termelési trendek, fogyasztási szokások és export-import mozgások formálnak. Az alábbiakban áttekintjük a legfontosabb nemzetközi és magyar fejleményeket az agrárpiaci jelentések alapján.

Sok méhésznek marad a kaptárban a méze, mert nem érdemes kipergetni

2024.10.15.

Az aszály kedvezőtlenül hatott a termelésre, a legnagyobb kihívást az ágazatban pedig továbbra is az extrém alacsony felvásárlási árak jelentik.

Dráguló borok, növekvő borexport – mi áll a háttérben?

2024.10.15.

A borpiacon jelentős áremelkedés figyelhető meg, amely mind a belföldi, mind a nemzetközi piacot érinti. A magyar borászatok sikeresen növelték exportjukat, különösen a fehérborok és a lédig borok iránt nőtt meg a kereslet. Eközben az import is erősödött, jelezve, hogy a borpiac dinamizmusát továbbra is az egyre diverzifikáltabb fogyasztói igények mozgatják.

Szilvaválság az unióban? Nézze meg, hogyan teljesít Magyarország!

2024.10.15.

A szilvatermesztés Európa-szerte nehéz időszakon megy keresztül: a tavaszi fagykárok és az időjárási szélsőségek érezhetően visszavetették a termést. Az Európai Unió több országában is csökkent a betakarított szilvamennyiség, míg a magyar piac kisebb növekedést mutatott, de a szélsőséges időjárás nálunk is gondot okozott. Az export-import adatok tükrében jól látható, hogy a szilvapiac dinamizmusa jelentős mértékben függ a globális kereskedelem változásaitól.

Most már tartósan be kell rendeszkedni a mínuszokra

2024.10.15.

Az előttünk álló napokban változékony, de túlnyomórészt száraz időjárásra számíthatunk. A hét elején még több helyen előfordulhat eső, de napközben fokozatosan csökken a felhőzet, és egyre több napsütés várható. A hajnali órákban több helyen pára- és ködfoltok képződhetnek, míg a nappali hőmérsékletek 12 és 21 fok között alakulnak, jelezve az őszies, de enyhe időt.

Partnerhírek
Partner

Földmunkához és erdészeti feladatokhoz Valentini Antonio erdészeti zúzók és marók

2024.10.14.

A Hergon Plus Kft. 2022-ben kezdte meg az olasz Valentini Antonio gépek forgalmazását. Kínálatukban a gyár teljes portfóliója elérhető, úgymint a mezőgazdasági felhasználású talajmarók, forgóboronák, szárzúzók és kultivátorok, valamint kőzúzók és az erdészeti célú gépek is.

Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Solis 20 kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 20 kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 26 univerzális kis traktor
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 26 univerzális kis traktor

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 108 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás