Szerdától szombatig a virtuális térben találkozhatnak a hazai mezőgazdasági gépek és eszközök forgalmazói és vásárlói az ország legrangosabb agrár szakkiállításán!

Az idei AGROmashEXPO, mint olvasóink már bizonyára tudják, online kerül megrendezésre, így 2021-ben kicsit más jelentést kap az élő találkozás a kiállítók és látogatók között. A tárgyalásokra, üzletkötésekre március 3-6. között élő videóbeszélgetés vagy élő chat biztosít lehetőséget, míg a programok március 3-án élő videó formájában zajlanak majd.

Az esemény látogatása 2021-ben regisztrációt követően díjmentes, hiszen a szervezők célja, hogy a személyes találkozások korlátozása okozta nehézségek mellett is támogassák az üzleti kapcsolatok kialakulását. A virtuális felület egy regisztrációval többször is látogatható.

A szakmai közönséget március 3-tól olyan kiállítók várják majd az idei virtuális AGROmashEXPO-n, mint Agroázis, Amazonen, Auditker, Axiál, HRP Europe, Kite, Valkon, Agroinform.hu, Deraland, Dorker, GOSZ, Multiva, Agrotech-Komfort, Bázismag, Agrárkamara, Vaderstad. A kiállítók a felületen két külön pavilonban lesznek megtalálhatók, és virtuális standjukon többek között ajánlatokkal, tájékoztatókkal, bemutató videókkal és természetesen élő videóbeszélgetéssel várják majd az érdeklődőket.

Tekintve, hogy az AGROmashEXPO mindig is fontos központja volt a tapasztalat és tudásmegosztásnak, a korábbi évekhez hasonlóan idén is nagy hangsúly kerül a szakmai programokra. Többek között most is megrendezésre kerül a Szántóföldi Szakmai Nap a GOSZ szervezésében, de kerekasztal beszélgetés zajlik majd az agrárium aktualitásairól is az Agrárkamara jóvoltából, és nem marad el a Termékfejlesztési díjátadó sem, mely a hivatalos megnyitót követően zajlik majd.

A programok szintén az online felületen lesznek elérhetők, a rendezvény nyitónapján élőben, később pedig videó formájában, melyek március 14-ig bármikor visszanézhetők.

A virtuális kiállítás előnye, hogy a látogatás nincs időkeretek közé szorítva, így az gazdálkodók akkor is szinte mindent elérnek a felületen, amikor a kiállítók épp nincsenek a digitális standjukon. A chat persze nem lesz elérhető, de a kiállítók feltöltött anyagai a kiállítás nyitónapjától kezdve március 14-ig éjjel-nappal megtalálhatók lesznek.

Így a látogatók akkor gyűjtik be ezeket az információkat, amikor idejük engedi, akár otthonról vagy út közben, telefonjukról vagy számítógépükről. A díjmentes regisztrációt követően a virtuális AGROmashEXPO többször is látogatható, így lehetőség lesz, hogy felkészüljenek egy későbbi üzleti megbeszélésre. A regisztrációt érdemes már most kitölteni a www.agromashexpo.hu oldalon (e-mail címenként egy regisztráció lehetséges), hogy szerdán 9 órakor már csak be kelljen jelentkezni a kiállítói standok böngészéséhez. Bővebb információ a programokról, kiállítókról a kiállítás weboldalán található.

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Fontos részleteket ismertetett az új precíziós pályázattal kapcsolatban Feldman Zsolt Kecskeméten

2025.02.06.

Az államtitkár a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző kiírás részleteiről is beszélt.

Levegőminőség-vizsgálatot kérhetnek a szennyezés miatt aggódó háromszékiek

2025.02.06.

Háromszéken a levegő minőségéért aggódó polgárok ugyanakkor kérhetik, hogy lakóhelyük közelében végezzenek méréseket.

Abszolút hozamokra alapozott hatékonyságnövelést hoz az IKR rendszere

2025.02.06.

A hatékonyság eléréséhez a kulcsszó az alkalmazkodás. A körülményekkel, a kihívásokkal együtt a gazdáknak is változniuk, változtatniuk kell az eredményes termelés érdekében.

Új digitális fejlesztési program indul a hazai vállalkozások versenyképességének növelése érdekében

2025.02.06.

Összesen 2 milliárd forintból új munkaerő-piaci programot indít a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében a kormány.

Infrastruktúrát és energiahatékonyságot is fejlesztenek Keszthelyen, a MATE helyi Campusán

2025.02.05.

Jelentős infrastrukturális és energiahatékonysági fejlesztés veszi kezdetét a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán

Komoly a fogyasztói igény és a gyártói kihívás is a mentes termékekkel kapcsolatban

2025.02.05.

A mentes termékek iránti vásárlói igény világszerte nő, azonban az ilyen árukat gyártóknak számos szigorú előírásnak kell megfelelniük.

Partnerhírek
Partner

Lenmag, toxinkezelés és fenntarthatóság – merre tart a magyar állattenyésztés?

2025.02.04.

A Noack új tulajdonoshoz, a holland Barentz csoporthoz került. Ez a lépés stabilabb pénzügyi hátteret biztosít, miközben a Noack továbbra is önállóan működik a bécsi központ irányítása alatt.

Partner

A jövő mezőgazdasági technológiái és növényei egy helyen, a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállításon

2025.02.03.

2025. február 13-án a Debreceni Egyetemen kerül megrendezésre a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás, ahol - többek között - a növénytermesztés jövője és hatékonysága kerül a középpontba. Mindkét téma kitárgyalása igen aktuális, hiszen az elmúlt évek bebizonyították, hogy a változó magyarországi klíma már nem teszi lehetővé, hogy az eddig megszokott növényeket bárhol az országban a korábbi technológiával termeszteni lehessen.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 169 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás