A bioműanyagok újrahasznosítását, illetve a hatékonyabb, jobb járműipari és gépészeti alkalmazásokat szolgálja az a két kutatás, amelyet a Széchenyi István Egyetem munkatársai a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán elnyert támogatásból valósítanak meg a következő 4 évben.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2024 végén 5,8 milliárd forint támogatást osztott ki a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program Starting alprogramja keretében. Erre olyan kutatók pályázhattak, akiknek a doktori fokozatszerzésük óta legfeljebb 7 év telt el. A kiírás célja az önálló kutatói életpálya megkezdésének elősegítése, a kreativitás és a kiválóság megerősítése volt - írta a SZE cikke. 

A bioműanyagok újrahasznosítását, illetve a hatékonyabb, jobb járműipari és gépészeti alkalmazásokat szolgálja a két SZE-kutatás
A bioműanyagok újrahasznosítását, illetve a hatékonyabb, jobb járműipari és gépészeti alkalmazásokat szolgálja a két SZE-kutatás

A többségében külföldi szakértőkből álló zsűri javaslata alapján a Széchenyi István Egyetem két munkatársa is sikeresen szerepelt: dr. Lendvai László „Biopolimerek és kompozitjaik élettartamának és mechanikai újrahasznosíthatóságának fejlesztése” című kutatására 100 millió, míg dr. Antali Máté „Kapcsolt súrlódási modellek nemlineáris hatásai járműdinamikai alkalmazásokkal” című kutatására 56 millió forintot nyert el.

Bioműanyagok újrahasznosításával a fenntarthatóságért

„A megújuló erőforrásból – jellemzően magas keményítőtartalmú élelmiszer-alapanyagokból, például kukoricából, cukornádból, burgonyából – készülő, biológiai úton, ipari komposztálással lebontható bioműanyagok molekuláris szerkezetüket, tulajdonságaikat, feldolgozhatóságukat tekintve nagyon hasonlóak, mint hagyományos, kőolajalapú társaik. Az elnyert támogatás segítségével a tavaly ősszel megalakított Fenntartható Polimerek és Polimertechnológiák Kutatócsoportunkban azt kutatjuk, mi lenne, ha nem lebontani, hanem újrahasznosítani próbálnánk ezeket. E területtel nemzetközi szinten is csak nagyon kevesen foglalkoztak eddig” – részletezte témáját dr. Lendvai László, az Anyagtudományi és Technológiai Tanszék docense, a kutatócsoport vezetője.

Kiemelte, hogy a kutatást egy másodlagos nézőponttal is kiegészítették. „A műanyagok újrahasznosítása során elkerülhetetlenül tulajdonságromlás következik be, ezáltal többek között csökken a szilárdságuk, elszíneződnek, ridegebbé, törékenyebbé válnak. Lassabban, de ugyanez játszódik le a használat során a környezeti hatások – például az UV-sugárzás, a páratartalom, a hőmérséklet-ingadozás – eredményeként is. 

Emiatt a kutatásunk során a hasznos élettartam során bekövetkező elöregedési folyamatokat is vizsgáljuk. Egyrészt kísérleti úton anyagmodelleket tervezünk felállítani arra vonatkozóan, hogy milyen mértékben és módon romlanak a bioműanyagok tulajdonságai a feldolgozás és a használat közben. Másrészt megoldásokat szeretnénk kínálni, miként lehet különböző adalékokkal elérni, hogy tulajdonságaik romlását visszafordítsuk, sőt akár még a kezdeti értéket meghaladóra növeljük. Ez, a bioműanyagok minőségnövelt újrahasznosítása, teljesen új terület - fejtette ki dr. Lendvai László.

A kutatásba az egyetemen belüli szinergiákat kihasználva bevonták az intézmény Csomagolás és Környezetállósági Vizsgálólaboratóriumát is, amelynek modern eszközeivel imitálni tudják a műanyagokat öregedésre késztető környezeti hatásokat. Ennek köszönhetően a folyamatok gyorsított szimulációját végezhetik el. Ezeket a kísérleteket már el is kezdték.

Új módszertan segítené a modellezést és szimulációt a gépészeti fejlesztésben

Dr. Antali Máté, a Széchenyi István Egyetem Alkalmazott Mechanika Tanszéke docensének interdiszciplináris alapkutatási területe egyszerre kapcsolódik a mechanikához, a matematikához és a gépészeti, különösen a járműdinamikai alkalmazásokhoz.

„A vizsgálatom tárgya az egymással érintkező, gördülő vagy csúszó gépelemek súrlódási jelenségeinek leírása. A kutatás motivációja főleg a közúti és vasúti járművek kerekeinek úttal, illetve sínnel való érintkezése, de ide tartoznak más, egymáson csúszó vagy gördülő gépelemek, mint például a csapágygörgők is” – fogalmazott. 

Hozzátette: a mozgás és erőhatások dinamikai viszonyai befolyásolják, hogy mikor és milyen irányban következik be a csúszás vagy a letapadás.

„Ezen jelenségek leírásában nagy szerepük van a súrlódási modelleknek. A súrlódás leírása a szakirodalomban roppant szerteágazó, az egyes modellek az eltérő módszertan miatt sokszor egymással is nehezen összevethetők. A célom olyan egyéges mechanikai megközelítés megalkotása, melynek keretei közé a gördülő alkatrészekre alkalmazható számos súrlódási modell beilleszthető, majd azok továbbfejleszthetők. Az egyik kritikus kérdés az eltérő mozgásformák kapcsolt hatásainak leírása, például a haladó és forgó mozgás együttes jelenléte, valamint a súrlódási erőkben lévő hirtelen változások” – emelte ki a kutató.

A projekt vezetője hangsúlyozta, hogy a kutatás sok olyan gépészeti probléma során alkalmazható lehet, amelyeknél hangsúlyos szerepet kap a szerkezetek megfelelő modellezése és szimulációja. A projekt célja, hogy a mechanikai és matematikai módszerek fejlesztésével pontosabb előrejelzést adhassanak a gépek mozgására, dinamikai viselkedésére. Hozzáfűzte, mindez olyan, az ember biztonságára, végső soron az életére is jelentős hatással bíró berendezések esetében is fontos, mint az elektromos menetstabilizátor vagy a kipörgésgátló.

Szeretnénk olyan mérnöki-matematikai keretrendszert adni, mely egyrészt pontosabb új súrlódási modelleket eredményez, másrészt világosan megmutatja az egyes módszerek alkalmazási határait. A szimulációs módszereken keresztül ez jobb, hatékonyabb működést eredményez a különböző gép- és járműipari alkalmazásokban” – fogalmazta meg a projekt lényegét dr. Antali Máté.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Vannak fák, amelyeket nagy hiba tavasszal metszeni

2025.03.21.

A tavaszi metszések a rügypattanásig még elvégezhetők, de vannak növényfajok, melyeket jobb tavasszal békén hagyni

Újabb nagy időjárási fordulat előtt állunk

2025.03.21.

A pénteki napos idő után szombattól térségünk fölé nedvesebb légtömegek érkeznek, amelyek több hullámban csapadékot hoznak. A következő héten borongós, esős időszakra számíthatunk.

Fontos felmérést indított a mentes termékek piacán a NAK munkacsoportja

2025.03.21.

Komplex felmérést indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a mentes termékek piacán

Visszaesés után: végre változóban a magyar burgonyahelyzet 2025-ben

2025.03.21.

Magyarországon a burgonyatermelés és -fogyasztás az elmúlt évtizedekben jelentősen lecsökkent. A növény termőterülete a korábbi 15 ezer hektárról közel 6 ezer hektárra zsugorodott, a megtermelt burgonyamennyiség pedig már régóta nem fedezte a hazai szükségletet, így évről évre ebből is importra szorul az ország. Idén viszont változhat a helyzet.

Mit tehetünk a cseresznyelégy ellen? A cseresznye növényvédelmének kulcskérdései

2025.03.20.

A megfelelő növényvédelmi stratégiák alkalmazása elengedhetetlen a sikeres cseresznyetermesztéshez, amelyhez fontos ismerni a legfőbb kórokozókat és kártevőket, valamint a védekezés lehetőségeit.

Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Partner

UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében

2025.03.15.

Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valtra T152 twintrac

Hitelesített telefonszám

21 500 000 HUF

+ áfa
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Kögel ZDKV 18 tandem

Hitelesített telefonszám

4 500 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás