Az amerikai lepkekabóca 2004-ben, az amerikai szőlőkabóca 2006-ban jelent meg először Magyarországon. Azóta egyre csak terjednek, ennek következtében a kártételük mértéke is növekszik. Anyagunkból kiderül, miért, mikor és melyik fejlődési stádiumban veszélyesek a magyar növénykultúrákra. Az amerikai szőlőkabóca azért veszélyes, mert a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma terjesztője.

A két kabócafajról Dr. Aponyi Lajos növényorvos írt a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara oldalán, ezt az anyagot szemléztük. Az amerikai szőlőkabóca felbukkanása azért volt veszélyes, mert a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma (Grapevine flavescence dorée) terjesztője. A kabóca első előfordulását követően 2013-ban észlelték az ország nyugati szőlőültetvényeiben, a Szlovéniával határos körzetekben a kórokozót. A kártevő Észak- Amerikában őshonos, Magyarországon egy nemzedékes faj. Fő tápnövénye a szőlő, amelynek levélfonákán szívogat. Tojás alakban telel át a kéregrepedésekben. A lárvák kelése elhúzódó, május közepétől akár július első dekádjáig is eltarthat. Fejlődése során 5 lárvastádiumon esik át. Védekezés szempontjából a leghatékonyabb az L3-as stádium, ekkorra kell időzíteni a kártevő elleni kezeléseket. Időjárás függvényében az imágók megjelenése júliustól várható és akár az első őszi fagyokig is eltarthat. Fertőzött szőlőben már a fiatal, L1- L2 fejlettségű lárvák is felveszik a kórokozót szervezetükbe. Ám fertőzőképességük csak 4-5 hét múlva alakul ki, amit egész életük során megtartanak.

Két, Amerikából származó kabócafaj is veszélyezteti a magyar kultúrnövényeket - a képünk illusztráció

2019-ben az amerikai szőlőkabóca a korai tavasz ellenére viszonylag későn jelent meg, a fertőzésben fontos L3-as lárvák június közepére fejlődtek ki. A szőlőben kihelyezett sárga ragacsos fogólapok ekkor már tömegesen fogták a fertőzőképes példányokat. A hosszan tartó és átlagosnál melegebb nyár kedvezett a kártevő felszaporodásának, így feltehetőleg emiatt a nyár második felében a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma tüneteit a Dunától keletre eső szőlőkben (Hajós-Bajai borvidék) is észlelték. Vagyis a következő években a kórokozó további lassú terjedése várható.

Amerikai lepkekabóca

Ez a kártevő is amerikai eredetű inváziós faj, az Egyesült Államok keleti felén általánosan elterjedt, ahol többnyire citruskabócaként emlegetik. Európába 1979-ben hozták be, azóta általánosan elterjedt. Magyarországon először platánon találták meg, 2004-ben. A lepkekabóca igen széles tápnövénykörrel rendelkezik. Kezdeti, főként közterületi díszfákra korlátozódó kártétele mára általánossá vált, jelenleg már szőlő ültetvényekben is gyakori kártevővé vált.

https://www.youtube.com/watch?v=b5kSjNJ-YhM

Szívogatásakor jelentős mennyiségű mézharmatot választ ki, ami remek tápnövény a korompenész számára. A meleg nyarak kedveznek a kártevő felszaporodásának, ez történt 2019-ben is. A lepkekabóca kártétele emelkedő mértéket mutatott egész nyáron. A lepkekabóca aztán még késő ősszel is jelentős károkat okozott a kertekben és az ültetvényekben. Hazánkban eddig nagyjából 100 növényfajon figyelték meg, de tápnövényköre várhatóan bővülni fog. A Mediterráneumban jelentős károkat idéz elő például kukoricában is - írta Dr. Aponyi Lajos.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A magyar szőlőkért és a gyümölcsösökért kellett a legtöbbet fizetni tavaly az MBH Termőföldindex szerint

2024.07.20.

Hektáronként 2,2 millió forint feletti átlagárat kellett fizetni a gyümölcsösökért és a szőlőkért, amelyektől nem sokkal maradt el a szántók 2,13 millió forintos átlagára. 

Kreinbacher nagyköveti minősítést kapott a győri Apátúr Sörház

2024.07.20.

Győrben először a Széchenyi István Egyetem és a Szent Mór Bencés Perjelség tulajdonában lévő Apátúr Sörház nyerte el a Kreinbacher nagyköveti minősítést, és ezzel csatlakozott a Kreinbacher Ambassador Programhoz.

Kedvezményeket kapnak a gép-gép kapcsolatot választó gazdálkodók az eÁFA-rendszerben

2024.07.19.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eÁFA-rendszerében már benyújthatók az újfajta bevallási lehetőséggel beadott bevallások önellenőrzései a webes felületen és a gép-gép kapcsolaton keresztül is.

Egyszerre támogatják a méhek és a biodiverzitás megőrzését a mikorrhiza gombák

2024.07.19.

A fenntarthatóság jegyében alternatív biológiai megoldás lehet a mikorrhiza gombák alkalmazása, amelyek egy új kutatás eredményei alapján is jelentősen támogatják a növényi kultúrák tápanyagfelvételét.

A szokásosnál hosszabb lesz a magyar kajszibarack szezon

2024.07.19.

A kajszibarack termése nagy szórást mutat az évjáratok között, az elmúlt évek átlagos termése ugyanakkor 15-17 ezer tonna között mozgott.

Partner

Új iroda és rugalmas munkakörnyezet: így teszi vonzóvá magát a TIMAC AGRO a munkavállalók számára

2024.07.18.

Varjú Szabolccsal, a TIMAC AGRO Hungária Kft. HR vezetőjével annak apropóján beszélgettünk, hogy a cég központja a közelmúltban új, minden igényt kielégítő, nyugat-európai színvonalú irodaépületbe költözött, amely immár teljességgel megfelel a TIMAC AGRO brandjének. Mindemellett, mint azt beszélgetőtársamtól megtudom, a cég a tárgyi feltételek maximális biztosítása mellett számos, más területen is tesz azért, hogy vonzó, majd később megtartó munkahely legyen a munkavállalók számára.

Partnerhírek
Partner

Új iroda és rugalmas munkakörnyezet: így teszi vonzóvá magát a TIMAC AGRO a munkavállalók számára

2024.07.18.

Varjú Szabolccsal, a TIMAC AGRO Hungária Kft. HR vezetőjével annak apropóján beszélgettünk, hogy a cég központja a közelmúltban új, minden igényt kielégítő, nyugat-európai színvonalú irodaépületbe költözött, amely immár teljességgel megfelel a TIMAC AGRO brandjének. Mindemellett, mint azt beszélgetőtársamtól megtudom, a cég a tárgyi feltételek maximális biztosítása mellett számos, más területen is tesz azért, hogy vonzó, majd később megtartó munkahely legyen a munkavállalók számára.

Partner

Kramer teleszkópos rakodók az állattenyésztésben

2024.07.16.

Az állattenyésztő telepek elengedhetetlen és meghatározó eszközei a rakodók. Legyen szó a bálák rakodásáról vagy akár almozásról, ezek gépek a munkafolyamatok elengedhetetlen eszközei. A KITE Zrt. a Kramer rakodók széles portfóliójával áll a felhasználók rendelkezésére. A széles méret- és teljesítménykínálatból bárki megtalálhatja az üzemméretének megfelelő rakodót.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
30 db Solis eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

30 db Solis eladó

Hitelesített telefonszám

3 650 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
10 db Talajmaró eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

10 db Talajmaró eladó

Hitelesített telefonszám

550 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 93 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás