Télen, a pihenés időszakában is érdemes figyelni a kert állapotára, hiszen hiába van Karácsony, újév, hideg és nyugodt évszak, több feladat azért még akad. Összegezhetjük az éves munkánkat és persze át lehet és át is kell gondolni, hogy mit, hogyan csináljunk a következő évben. Egy csokorban a teendők, hogy miket érdemes még ilyenkor is elvégezni a kertben a nyugodtabb tavaszi időszak megteremtése érdekében.

Amennyiben a következő évben is bőséges és pompázó kertet, növényeket szeretnénk, akkor annak bizony ára van: mégpedig az, hogy télen is foglalkozzunk velük. Az Agrárszektor foglalta össze, hogy hó és fagy ide vagy oda, ne feledkezzünk meg róluk. Természetesen nincs annyi teendő, mint például tavasszal vagy nyáron, nem kell hosszú-hosszú órákat kint tölteni.

Télen, a pihenés időszakában is érdemes figyelni a kert állapotára, összegezhetjük az éves munkánkat és persze át lehet és át is kell gondolni, hogy mit, hogyan csináljunk a következő évben

Az ereszcsatornák tisztítása

Nem árt résen lenni, hiszen a lehullott levelek bekerülhetnek a csatornába is, ezzel gátolva a víz elfolyását. Takarítsuk el a leveleket, így már szabadon folyhat le a víz, amikor elkezd olvadni a hó.

A szerszámok ápolása 

A kerti szerszámokat szinte egész évben használjuk, télen érdemes gondosan megtakarítani és elrakni őket. Így tavasszal, mikor újra elővesszük őket, nem kell már velük annyit foglalkoznunk. Törölgessük át őket, mossuk le a szennyeződéseket, és lehetőleg hótól védett helyen tároljuk őket. Mindezen kívül csak jót tehetünk akkor, ha a pengéket meg is élezzük és megolajozunk egy-egy eszközt, ha szükségesnek látjuk.

Az állatok etetése

Kiemelten fontos, hogy télen a megszokottnál is jobban figyeljünk oda az élővilágra. Ha bármilyen kóbor, éhező, fázó állatot látunk, gondoskodjunk róluk! Ugyanez igaz a madarakra is, segítsünk nekik, ha tehetjük. Készítsünk házikót, etetőt nekik és tegyünk ki eleséget számukra. Azonban azt tartsuk szem előtt, hogy nagyon nem mindegy, mit adunk oda ezeknek a kis állatoknak.

Mulccsal takart talaj: a kert alapja

A csupasz talaj nem használ a növények számára, erősen ajánlott ilyenkor az összegyűjtött levelekből és ágakból mulcsot készíteni, de akár vásárolható is erre a célra összeválogatott mulcs. Ezáltal megvédhetőek a növények, valamint jó minőségű földet lehet számukra biztosítani a hidegebb hetek, hónapok alatt is. Később pedig igazán hálásak lesznek érte.

Növénytakarás

Bár sok növény képes ellenállni a hideg időjárásnak, de egy kis extra védelem sosem árthat. Egy ruha, zsákvászon vagy valamilyen fólia segítségével letakarhatjuk a cserepes növényeinket. Az is jó megoldás, ha a fázósabb zöldeket bevisszük az otthonunkba. Figyeljünk, hogy lehetőleg egy olyan szobába vagy térbe vigyük őket, ahol nincsen túl meleg.

Folytatódjon a komposztálás

Bár tény, hogy lassulnak télen a bomlási folyamatok, ám ez nem jelenti azt, hogy a hidegebb időben ne lehetne komposztálni. Sőt, kifejezetten ajánlott. Figyeljünk, hogy megfelelő maradékokat és anyagokat tegyünk a halmunkhoz, a melegebb időjárás beköszöntével pedig újból elkezdenek gyorsulni a folyamatok.

Tervezés és a magok előrerendelése

Bár a jövő kiszámíthatatlan legtöbbször, mégis érdemes lehet előreterveznünk, főleg, ha vetőmagokról van szó. Nyugodtan rendeljük már meg ilyenkor a vetőmagokat. Szánjunk időt a tavaszi kertészkedésre való készülődésre, tárazzunk be a megfelelő magokból, és várjuk a meleg időjárást - javasolták a cikkben.

További híreink

Fontos részleteket ismertetett az új precíziós pályázattal kapcsolatban Feldman Zsolt Kecskeméten

2025.02.06.

Az államtitkár a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző kiírás részleteiről is beszélt.

Levegőminőség-vizsgálatot kérhetnek a szennyezés miatt aggódó háromszékiek

2025.02.06.

Háromszéken a levegő minőségéért aggódó polgárok ugyanakkor kérhetik, hogy lakóhelyük közelében végezzenek méréseket.

Abszolút hozamokra alapozott hatékonyságnövelést hoz az IKR rendszere

2025.02.06.

A hatékonyság eléréséhez a kulcsszó az alkalmazkodás. A körülményekkel, a kihívásokkal együtt a gazdáknak is változniuk, változtatniuk kell az eredményes termelés érdekében.

Új digitális fejlesztési program indul a hazai vállalkozások versenyképességének növelése érdekében

2025.02.06.

Összesen 2 milliárd forintból új munkaerő-piaci programot indít a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében a kormány.

Infrastruktúrát és energiahatékonyságot is fejlesztenek Keszthelyen, a MATE helyi Campusán

2025.02.05.

Jelentős infrastrukturális és energiahatékonysági fejlesztés veszi kezdetét a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán

Komoly a fogyasztói igény és a gyártói kihívás is a mentes termékekkel kapcsolatban

2025.02.05.

A mentes termékek iránti vásárlói igény világszerte nő, azonban az ilyen árukat gyártóknak számos szigorú előírásnak kell megfelelniük.

Partnerhírek
Partner

Lenmag, toxinkezelés és fenntarthatóság – merre tart a magyar állattenyésztés?

2025.02.04.

A Noack új tulajdonoshoz, a holland Barentz csoporthoz került. Ez a lépés stabilabb pénzügyi hátteret biztosít, miközben a Noack továbbra is önállóan működik a bécsi központ irányítása alatt.

Partner

A jövő mezőgazdasági technológiái és növényei egy helyen, a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállításon

2025.02.03.

2025. február 13-án a Debreceni Egyetemen kerül megrendezésre a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás, ahol - többek között - a növénytermesztés jövője és hatékonysága kerül a középpontba. Mindkét téma kitárgyalása igen aktuális, hiszen az elmúlt évek bebizonyították, hogy a változó magyarországi klíma már nem teszi lehetővé, hogy az eddig megszokott növényeket bárhol az országban a korábbi technológiával termeszteni lehessen.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 169 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás