Jelentős fejlesztésre készül a Gyulahús Kft., a beruházáshoz szükséges forrás előteremtése érdekében azonban szakmai vagy pénzügyi partner bevonására és a tulajdoni hányad maximum 49 százalékának értékesítésére van szükség - közölte Görgényi Ernő polgármester. A városvezető közölte, hogy a gyulai húsüzemben az elmúlt 30 évben nem volt épületfelújítás. Nemrég megnyílt egy pályázati lehetőség nagyvállalatok számára, amelyen 5 milliárd forint nyerhető el, erre nyújt be igényt a Békés megyei húsipari vállalat.

A jelenleg két telephelyen működő Gyulahús Kft. 13 milliárd forintos fejlesztést tervez: új szárazáru üzemet építene fel a jelenlegi Kétegyházi úti telephelyen. Ezt a húsipari ágazat többi szereplőjének tervezett nagyberuházásai is indokolttá teszik - mondta a polgármester. 

A Gyulahús Kft. 49 százalékát értékesítené a tulajdonos önkormányzat - Fotó: Magro.hu, CSZS, Gyula

A képviselő-testület elvi támogatását adta ahhoz, hogy az új szárazáru üzemének felépítése érdekében pályázatot nyújtson be a cég, és szakmai vagy pénzügyi befektetőt vonjon be a hiányzó önerő biztosításához - közölte Görgényi Ernő. A tőkebevonás érdekében nyílt, nyilvánosan meghirdetett, transzparens eljárást fognak lefolytatni, és a cég maximum 49 százalékát hirdetik meg.

A közlemény szerint elsősorban magyar befektetőt várnak, ám feltételeket is támasztanak 

  • a termelés Gyulán marad; 
  • a gyulai kolbász és a gyulai májas termékek gyártása folyamatos lesz; 
  • nem lehet minőségromlás;
  •  a védjegyek az önkormányzat tulajdonában maradnak; 
  • a menedzsmentet érintő döntésekhez a képviselő-testület felhatalmazása szükséges.

Görgényi Ernő beszámolt egy külső szakértő által készített véleményről, miszerint ha az új üzem felépülne a jelenleg használaton kívüli vágóhíd helyén, akkor 2200 tonnáról 4 ezer tonnára nőne az éves termelési kapacitás, hatékonyabbá válna a gyártás. Csökkennének az energetikai, szállítási és logisztikai költségek költségek, megszűnne a biztonsági kockázat. A jelenlegi szárazáru üzem - ahol 3,3 tonna ammóniát tárolnak a hűtéshez - a város központjához közel, lakóházas övezetben, óvodához, iskolához valamint a helyi rendőrséghez közel helyezkedik el - írták. A befektető bevonására kiírandó nyilvános felhívás tervezetét a következő, nyilvános testületi ülésre állítják össze.

A Gyulai Húskombinát utódját, a Gyulahús Kft.-t 2013-ban alapították. Minden évben nyereséges volt, amelynek jelentős részét - az alapítás óta mintegy 1,5 milliárd forintot - fejlesztésre fordítottak, az évek során számos korszerű gépet szereztek be. A Gyulahús Kft. 2019-ben mintegy nettó 6,8 milliárdos árbevételt ért el, ami 2020-ban a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 7,66 milliárdra nőtt. Adózott eredménye 213 millióról 392 millió forintra nőtt - írta a közlemény.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Hirtelen jött záporok, viharos szél és jégeső – mutatjuk, hol, mire készülhetünk a héten

2025.05.21.

A következő napokban ismét mozgalmas időre számíthatunk, többfelé alakulhatnak ki zivatarok heves kísérőjelenségekkel.

Veszély a fűben: bénulást okozhat a Magyarországon is elszaporodott dajkapók csípése

2025.05.21.

Az utóbbi időben újabb mérges pókfajta szaporodott el a Kárpát-medencében: a sárga dajkapók.

A mesterséges intelligencia biztató magyar jövőjéről beszélt Palkovics László

2025.05.21.

Használhatóvá kell tenni a mesterséges intelligenciát a közösségek, az emberek, a vállalatok és az intézmények számára - fogalmazott Palkovics László.

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás