Hétfőn is meleg, de kedden még melegebb levegő érkezik térségünkbe, emiatt akkor tetőzik a hőség, amit csak északkeleten enyhítenek majd záporok, zivatarok. A csúcshőmérséklet 35 fok körül alakul. Nem tart sokáig a forróság, mert szerdán megérkezik az első, majd csütörtökön a következő hideg léghullám, így kezdetben csak északnyugaton, a hét végén másutt is megszűnik a hőség. Változékonyabbra fordul az idő, a hét közepétől elszórtan várhatók záporok, zivatarok. A folytatásban már kánikulától mentes, de továbbra is meleg, nyári időnk lesz.

Az elmúlt 6-8 nap során csak egy-egy nap fordult elő itt-ott zápor, zivatar az országban, a legnagyobb számban a hétfőről keddre virradó éjjel, és kedd reggel. A csapadék azonban csak kis területre korlátozódott, az ország döntő része pedig teljesen száraz maradt. Az elmúlt 30 nap során sokfelé a 20 mm-t sem érte el a csapadékösszeg, így a 30 nap alatt mintegy 40-70 mm-es csapadékhiány keletkezett. A talaj felső fél méteres rétege így tovább száradt, már szinte az egész országban a kritikus 40%-os érték alá csökkent a nedvességtartalma, de az Alföldön és a Kisalföldön nagy területen 30% alatti értékek is előfordulnak. A fél méternél mélyebb talajrétegekben viszont még van nedvesség, bár az is egyre fogy. Egyelőre jellemzően 60-85% közötti a nedvességtartalom a növények által hasznosítható mennyiség arányában ebben a rétegben - olvastuk a met.hu-n.
A hőmérséklet maximuma az előző hét második felében 30 Celsius fok körül alakult, majd ezen a héten hőhullám érkezett, 35 fok körüli csúcsértékekkel, megdőlő napi melegrekordokkal. A hőség várhatóan a mai napon fog tetőzni.

Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2021. június 23-án (mm)

A kalászosok és a repce az érés különböző fenológiai fázisaiban járnak. A kalászosok táblái már sárgulnak. Ezekre a növényekre a csapadékhiánynak már nem lesz különösebb hatása, a száraz időben a gombás megbetegedések nem tudnak kialakulni.

A napraforgó a szárnövekedés, a kukorica pedig egy szárcsomós körüli fázisban jár. A melegben intenzíven fejlődnek a növények, egyelőre bírják a száraz időt, de a csapadék egyre jobban hiányzik nekik.
Az érésben lévő cseresznyének és meggynek is kedvez a száraz idő, a sok napsütés és a meleg.

Megosztás

További híreink

Ma újra jelentős mennyiségű csapadék hullhat, de már látszik mikortól lehet nagy változás

2024.10.04.

Pénteken borult idő várható, ugyanakkor a déli, délkeleti részeken elvékonyodhat a felhőzet, de legfeljebb csak kevés helyen bukkanhat elő a nap.

Tudáspénzek: kevesebb lett az agrárkutatás támogatása

2024.10.04.

Ha sokat spórolunk a kutatáson, a tudáson, mélyül a magyar gazdaság válsága és romlik a versenyképessége

Telítődik csapadékkal a talaj, de hátráltatja a betakarítást

2024.10.04.

Pár napos átmeneti száraz időjárás után, a hét közepétől ismét csapadékos idő hátráltatja a még hátralévő betakarítást. Péntek estig újabb jelentős mennyiségű esőre van kilátás, majd a hétvégén csökken a csapadékhajlam. A talaj őszi feltöltődése elkezdődött, egyre mélyebb rétegekbe is jut a nedvességből, az őszi gabonák vetését pedig országszerte telített felső talajréteg várja.

Jelentősen rontja a teljes idei GDP-t az aszály hatása

2024.10.04.

A második negyedéves GDP-adatok csalódást okozak, az első negyedévhez képest nem tudott bővülni a hazai gazdaság, végül 0,2 százalékos visszaesést mért a Központi Statisztikai Hivatal.

Győzött a globális nyomás: Az EU kénytelen volt elhalasztani a kritikus törvényt

2024.10.03.

Az erdőirtásról szóló törvény végrehajtását egy évvel elhalasztják, mivel a globális partnerek és az érintett ipari szereplők arra hivatkoztak, hogy nincsenek megfelelően felkészülve a jogszabály időbeni alkalmazására.

A puszpáng, azaz a buxus ültetése és gondozása: praktikus tippek nemcsak kezdő kertészeknek

2024.10.03.

A puszpáng (Buxus) az egyik legkedveltebb örökzöld növény a kertekben. Sűrű, kompakt növekedése miatt tökéletes választás sövényekhez, ágyások szegélyezéséhez vagy alakra metszett dísznövényként. Bár ellenálló növényről van szó, megfelelő gondozást igényel, különösen, ha az éghajlat változásaira érzékeny fajtáról van szó.

Partnerhírek
Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Partner

A csapadék csak fél siker, legyen ott a tápanyag is - gyökértömeg-növelés és növénykondicionálás repcében

2024.10.01.

Az őszi kezeléssel a gyökértömeg növelésére nyújthatunk támogatást növényeinknek, biostimulátor tartalmú lombtrágyaoldatokkal, melyek a talajról is hasznosulni képesek. A TIMAC AGRO gyökérstimulátor oldat termékcsaládjába tartozó FERTIACTYL RADICAL magas bórtartalmával és mangánnal az olajos növények kezdeti bórpótlására, gyökeresedésének támogatására és ellenálló képességének fokozására lett kifejlesztve.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás