Hirdetés
Katasztrofális állapotban vannak a hazai halastavak - sürgős segítséget kérnek
A nyári tartós, nagy meleg és a csapadékhiány miatt sekély és gyorsan melegszik a víz a hazai halastavakban, könnyen alakul ki oxigénhiány, ami a halak pusztulását okozza. Az ágazat állami segítséget sürget.
Az aszály nemcsak a szántóföldeken, hanem a halastavaknál is óriási pusztítást okozott. A halállományra az első csapást az jelentette, hogy a leszűkülő vizes élőhelyeken hirtelen nagyon sok lett a vízimadár, amelyek pusztítják a halakat – mondta az InfoRádiónak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője.

Ezek a madarak többnyire védett állatok és az ő élőhelyeik is összeszűkültek a szárazság miatt. A baj azzal folytatódott, hogy elfogyott a tavakból a halak élelme. A fölmelegedett vízben nem terem meg a plankton vagy az alga. Már oxigén se nagyon maradt a vízben, ezért próbálnak a halak »pipálva« életben maradni.
Hirdetés
A halászati szóvivő szerint óriási katasztrófa zajlik a magyar halastavakban, ahol a természet tizedeli a halállományt, hatalmas kárt okozva ezzel a halászoknak. "Lehetne kényszerlehalászással menteni a menthetőt, de nincs hova áttelepíteni a halakat, mivel a szárazság egyik tavat sem kíméli. A méreten aluli, vagyis nem piacérett halakkal pedig szinte nem lehet semmit sem kezdeni, mivel nincs az országban egyetlen olyan halgazdaság amelynél meglenne a két évvel ezelőtti vízmennyiség" – folytatta Lévai Ferenc.
A gond éppúgy általános, mint a szántóföldi gazdaságok esetében, csakhogy az utóbbiak veszteségeit a kormányzat minden lehetséges módon kompenzálja. A halászatok azonban nem jutnak semmiféle kárenyhítéshez. "Igazán nagy bajban vagyunk. Ha a kormányzat nem lép és nem ad, csak annyit, amennyit a többi ágazatnak, akkor a magyar halászat nehezen tudja túlélni az aszályt" - hanzott el a műsorban
Azt is hozzátette, hogy a probléma hosszú távú, nemcsak az a gond, hogy ma nincs víz a halastavakban, hanem a trend is az, hogy a következő időszakban ugyancsak nehezen juthatnak vízhez a halgazdaságok. Lévai Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy elhanyagoltak a csatorna- és a belvízlevezető rendszerek. Szerinte az elmúlt 20-30 évben elmaradtak a fejlesztések. Pedig ma Magyarországon a legtöbb vizet a halastavak tudnák megtartani.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Acélcsarnokot támogatással mezőgazdasági kisüzemek számára
2025.04.17.Egy könnyűszerkezetes acélcsarnok és a Frisomat által alkalmazott technológia kifejezetten a gazdálkodók igényeire szabott, korszerű és költséghatékony megoldásokat kínál.
Hatékony, megbízható, mégis kíméletes – ez a Klartan 24 EW
2025.04.17.Magyarországon egyre nagyobb problémát okoz a piretroidalapú rovarölő szerekkel szembeni rezisztencia, aminek a leküzdésére kiváló megoldást nyújt a Klartan 24 EW rovarölő szer.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 196 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés