Az előző évi árakhoz képest júniusban 15,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetnünk a növényfélékért. Az állatok és feldolgozott állati eredetű termékek ára ellenben folytatta az emelkedést, a tavalyihoz képest 1,9 százalékos volt a drágulás.

Összegezve a mezőgazdasági termékeket, a felvásárlási árak 9,8 százalékkal csökkentek a tavalyihoz képest.

Júniusban a gabonafélék ára a tavalyihoz képest 15,9 százalékkal volt kevesebb, az ipari növények ára pedig 15,7 százalékot esett.

Az idei évben igen jó burgonyatermés várható, ennek köszönhetően az 1 évvel ezelőtti árakhoz képest hatalmasat, mintegy 45,4 százalékot esett a burgonya ára.

A zöldségfélék árában emelkedés látható, 2 százalékkal többet kellett fizetni értük a tavalyihoz képest. A borsó ára stagnált, a zöldpaprika 8,1, míg a paradicsom ára 17,9 százalékkal nőtt meg 2013-hoz képest.

A zöldségekkel ellentétben a gyümölcsfélék ára 29,8 százalékkal csökkent az elmúlt évhez képest. A meggy ára a nagy mennyiségű termésnek köszönhetően 40 százalékot esett.

Az élőállat ára 0,7 százalékkal csökkent júniusban, míg a vágósertés ára jelentősen emelkedett, 6,2 százalékos áremelkedés volt tapasztalható 2013 júniusához képest.

A baromfi ára is csökkent, mégpedig 6,2 százalékkal a tavaly júniusi árakhoz képest.

Az állati termékek ára összességében 7,8 százalékkal nőtt: a tojás 0,9, a tej termelői ára pedig 8,7 százalékkal emelkedett az előző év ugyanezen időszakához képest.

2014. első fél évében a mezőgazdasági termelői árak 11,8 százalékkal csökkentek 2013. azonos időszakában.

A takarmányok ára is olcsóbb lett az első félévben, 14,9 százalékos árcsökkenés volt megfigyelhető: az egyszerű takarmányok 17,5, míg a keveréktakarmányok ára 12,8 százalékot csökkent.

A műtrágyák ára is csökkent az első félévben, méghozzá 6,9 százalékkal az előző év első félévéhez képest.

A növényvédő szerek ára 0,5, míg az állatgyógyászati szerek ára 1,2 százalékkal volt magasabb az idei első félévben, mint a tavalyi azonos időszakban.

Forrás: KSH

Megosztás

További híreink

A növényi betegségek kimutatásában is segít a mesterséges intelligencia

2024.10.12.

A ChatGPT-től az időjárás-előrejelzésig a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásai folyamatosan bővülnek. A londoni székhelyű növénytermesztéssel foglalkozó HSAT cég a közelmúltban bejelentett egy „úttörő technológiát”, amely képes javítani a betegségek észlelését és a termés előrejelzését az AI segítségével.

Teljes robotizáció válthatja fel a munkásokat a baromfiágazatban

2024.10.12.

A robotizáció, illetve a mesterséges intelligencia sok kihívásra hoz megoldást a baromfi termékpályán is

Készül a „lazacfilé” a világ legnagyobb 3D élelmiszer-nyomtató üzemében

2024.10.12.

Az élelmiszeripar rohamosan halad a fejlett digitális gyártási technológiák bevezetésével. A Steakholder Foods éppen nemrégiben nyitotta meg bemutatóközpontját Rehovotban. A Revo Foods Bécsben található „ízgyárában” megismerhető, hogy a 3D-s élelmiszer-nyomtatás hogyan tervezi forradalmasíani az élelmiszerek előállítását és fogyasztását.

Közös magyar fejlesztéssel segítik a tehenészetek digitalizációját a szakemberek

2024.10.12.

A tejtermelő gazdaságok munkáját, a beteg egyedek gyors elkülönítését lehetővé tevő, a tartástechnológiai elemek optimalizálását segítő rendszert fejleszt a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).

Diákvetélkedőt indított a Nébih, a KonyhaKontroll a tudatos fogyasztást segíti

2024.10.12.

Nagyszabású online diákvetélkedőt indított a Nébih az Okos Doboz felületén, amelynek alapját a hivatal újonnan összeállított interaktív tananyaga és animációs videói adják.

Vissza nem térítendő támogatás a juh- és kecsketartóknak

2024.10.11.

Az Agrárminisztérium 65 millió forintos keretösszeggel nyújt egyszeri, vissza nem térítendő támogatást a juh- és kecsketartóknak a súrlókór megelőzésére.

Partnerhírek
Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Partner

Őszi gyomirtás hatékonyan? Válassza a Legato Trio-t!

2024.10.09.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az egyes gyomfajok csírázása lényegesen hamarabb megindul és fokozódó jelenlétükre ősztől tavaszig számítani kell. Olyan gyomnövények adhatnak már ősszel szőnyegszerű borítást, mint pl. a veronikafélék, viola, árvacsalán és a tyúkhúr, de megjelenhet tábláinkon a nagy széltippan is, mely az őszi búza egyik legjelentősebb egyszikű gyomnövénye.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus AATK zúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus AATK zúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 108 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás