A fuvarozók képviselőivel folytatott párbeszéd eredményeként a Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslatára a kormány arról döntött, hogy újabb intézkedésekkel segíti a stratégiai jelentőségű ágazat szereplőinek megerősödését, ezáltal a magyar árufuvarozásban tevékenykedő vállalkozások versenyképességének további növelését.

A kormány döntése szerint egyfelől a jelenlegi 3,5 forintról majdnem háromszorosára, tehát 10 forintra nőhet a kereskedelmi gázolaj jövedéki adójából visszaigényelhető literenkénti összeg 2024-től. A Kormány az intézkedés kapcsán azt várja el a fuvarozóktól, hogy a hazai fuvarozók a magyar áruk szállításához szükséges üzemanyagot itthon tankolják gépjárműveikbe.

Fotó: Pixabay

A versenyképességet növelő intézkedések részeként a GFM javaslatára jövőben a feladó által megbízott fuvarozó a teljesítésbe további maximum egy alvállalkozót vonhat be. Emellett a magyar logisztikai és szállítási ágazatban javasoljuk bevezetni a minimális szolgáltatási díjakat, amelynek három típusa:

  1. a minimális szolgáltatási alapdíj, amely a megtett úttal járó útdíj háromszorosa;
  2. a rakodási és raklap válogatási díj, amelynek minimum összege bruttó 10.795 forint;
  3. valamint az állásidőre járó állásdíj, amely legalább bruttó 8.636 forint.

A bevezetett minimális díjak azon magyar vállalkozások számára jelentenek könnyebbséget, akik tisztességes feltételek mellett szolgáltatnak, de kénytelenek más, piacszerzési céllal nyomott áron szolgáltató vállalkozásokkal versenyezni.

A kormány célja, hogy átláthatóbb, nyomon követhetőbb helyzetet teremtsen a szektorban, azoknak kedvezve, akik munkájukat megbízhatóan és tisztességesen végzik, továbbá annak elérése, hogy a hazai áruszállításhoz a fuvarozók európai összehasonlításban is versenyképes áron jussanak üzemanyaghoz. Így biztosítható a gazdaság és ipari termelés maradéktalan és magas színvonalú kiszolgálása, valamint a kereskedelem zökkenőmentes fenntartása, amely a nemzetgazdaság sikeres működésének elemi feltétele.

Magyarország kiváló adottságokkal rendelkezik az áruszállítás területén, hiszen egyedülálló módon három fő közúti teherszállítási útvonalon is belépési pont az EU-ba, emellett pedig a gyorsforgalmi úthálózat szinte az egész ország területén könnyen elérhető. A logisztika szerepét növeli az is, hogy hazánk a nyugati és keleti high tech ipar és tőke találkozási pontja.

A logisztikai szektor a gazdasági növekedés egyik alapja, hiszen közel 2.500 vállalat tevékenykedik ezen a területen. A nemzetgazdaság meghatározó részeként több mint 280 ezer főt foglalkoztat, és a GDP 5 százalékát állítja elő. A kormány célja, hogy ez az arány 2030-ra 10 százalékra növekedjen. Az ágazat megerősítése hozzájárulhat a gazdasági növekedés helyreállításához, így a családok és munkahelyek megvédéséhez.

Megosztás

További híreink

Hormonális hulladék a sertéstakarmányban - mindenért a műanyag a hibás

2024.07.21.

A sertések takarmányában hatalmas mennyiségű mikroműanyag található. Ezek olyan vegyületeket szabadítanak fel, amelyek a sertések szervezetében hormonként viselkednek, komolyan befolyásolva ezzel egészségüket és termékenységüket. Ezek a vegyületek az emberekre is veszélyt jelentenek.

Országos lehűlés a láthatáron

2024.07.21.

Szerdán markáns hidegfront érkezik, várhatóan több fokos lehűléssel. Lehűlésből nem volt hiány egyébként már szombaton sem, ugyanis egy peremhullám, egy magassági teknő vonult nyugatról kelet felé, és ez kedvezett a felhő és csapadékképződésnek, emiatt a hőmérséklet többfelé 25 fok alatt maradt a Dunántúlon, illetve a dél-alföldi területeken is, azonban keleten, északkeleten még tartotta magát a kánikula 30 fok körüli csúcsértékkel.

Baktériumok több ezer sertést öltek meg - a forrás egy alkalmazott volt

2024.07.21.

Az emberek olyan baktériumokat hordoznak, amelyek halálosak a disznók számára. Az USA-ban és Kanadában titokzatos járványokat figyeltek meg, amelyek tizedelték a sertésállományokat és milliós károkat okoztak. Kiderült, hogy a járványokat egy farmon dolgozó ember által behurcolt baktériumok okozták. Nemrég ezt a kórokozót németországi farmokon is kimutatták.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, marhahízlalásba fogott - makadámdióval és sörrel eteti az állatokat

2024.07.21.

Zuckerberg érdeklődni kezdett a mezőgazdaság iránt, és bejelentette, hogy felvásárolt egy marhaharmincöt, amelyet makadamia dióval és sörrel táplálnak. Ezzel a legmagasabb minőségű marhahús előállítását tűzte ki célul. Sokan kritizálják ötletét irreálisnak és környezetszennyezőnek tartva.

Életképességi labor, átmeneti tároló, több magszárító kamra, és két hűtőtároló is megépült Tápiószelén

2024.07.20.

Az új NBGK épületben helyet kapott 1 darab átmeneti tároló, 3 darab magszárító kamra, és két hűtőtároló is, amelyek mínusz 20 Celsius fokon biztosítják a magok hosszú távú megőrzését.

A magyar szőlőkért és a gyümölcsösökért kellett a legtöbbet fizetni tavaly az MBH Termőföldindex szerint

2024.07.20.

Hektáronként 2,2 millió forint feletti átlagárat kellett fizetni a gyümölcsösökért és a szőlőkért, amelyektől nem sokkal maradt el a szántók 2,13 millió forintos átlagára. 

Partnerhírek
Partner

Új iroda és rugalmas munkakörnyezet: így teszi vonzóvá magát a TIMAC AGRO a munkavállalók számára

2024.07.18.

Varjú Szabolccsal, a TIMAC AGRO Hungária Kft. HR vezetőjével annak apropóján beszélgettünk, hogy a cég központja a közelmúltban új, minden igényt kielégítő, nyugat-európai színvonalú irodaépületbe költözött, amely immár teljességgel megfelel a TIMAC AGRO brandjének. Mindemellett, mint azt beszélgetőtársamtól megtudom, a cég a tárgyi feltételek maximális biztosítása mellett számos, más területen is tesz azért, hogy vonzó, majd később megtartó munkahely legyen a munkavállalók számára.

Partner

Kramer teleszkópos rakodók az állattenyésztésben

2024.07.16.

Az állattenyésztő telepek elengedhetetlen és meghatározó eszközei a rakodók. Legyen szó a bálák rakodásáról vagy akár almozásról, ezek gépek a munkafolyamatok elengedhetetlen eszközei. A KITE Zrt. a Kramer rakodók széles portfóliójával áll a felhasználók rendelkezésére. A széles méret- és teljesítménykínálatból bárki megtalálhatja az üzemméretének megfelelő rakodót.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
30 db Solis eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

30 db Solis eladó

Hitelesített telefonszám

3 650 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
10 db Talajmaró eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

10 db Talajmaró eladó

Hitelesített telefonszám

550 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 91 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás