A Viterra és a Bunge vállalatok a magyar olajosmag-feldolgozásban is jelen vannak. A két cég összeolvadását azonban az Európai Bizottság több feltételhez kötötte.

Az Európai Bizottság egy átfogó vizsgálat után jóváhagyta, hogy az amerikai Bunge Global felvásárolja a Viterra agráripari vállalatot, ám ezt egy sor feltételhez kötötték, amelyek várhatóan biztosítani fogják a szabad verseny fennmaradását az ágazatban. A Világgazdaság cikkét szemléztük.

Az Európai Bizottság egy átfogó vizsgálat után jóváhagyta, hogy az amerikai Bunge Global felvásárolja a Viterra agráripari vállalatot
Az Európai Bizottság egy átfogó vizsgálat után jóváhagyta, hogy az amerikai Bunge Global felvásárolja a Viterra agráripari vállalatot

A Bunge és a Viterra egyaránt globálisan működő agráripari vállalat, amelyek többek között a magyar mezőgazdaságban is fontos szereplők, főleg az olajos magvak feldolgozásában. A felvásárlást azonban az Európai Bizottságnak is jóvá kellett hagynia, amely vizsgálata során kiderítette, hogy a fúzió csökkentette volna a versenyt az agrárszektorban, különösen Közép-Európában, ezért a vállalatoknak előtte több feltételnek is meg kell felelniük.

Az üzlet negatív hatással lehetett volna a mezőgazdasági termelőkre és a termelési lánc következő szintjén lévő fogyasztókra, így a most elfogadott módosítási javaslatok alapján elidegenítik a Viterra magyarországi és lengyelországi olajosmag-üzletágának egészét; valamint az e műveletekhez kapcsolódó logisztikai hálózatot.

Kedvező piaci tesztek és feltételek

A piaci teszt során kapott kedvező visszajelzéseket követően a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a kötelezettségvállalásokkal módosított ügylet a továbbiakban nem vet fel versenyjogi aggályokat - írták.

A határozat feltétele a követelmények teljes körű betartása. A bizottság felügyelete mellett egy független megbízott fogja figyelemmel kísérni ezek végrehajtását.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kamerafelismeréssel és mesterséges intelligenciával működik a sorközművelő kultivátor

2025.05.17.

A török Sevsan saját fejlesztésű kameratechnológiát és szoftvert használ. A vállalat új gépe kamerafelismerés alapján működik, amelyhez saját fejlesztésű optikai rendszert és szoftvert alkalmaz.

Hatalmas cserebogarak áraszthatják kertjeinket! Hogyan lehet kifogni rajtuk?

2025.05.17.

Már április végétől, de leginkább májustól sokak számára ismerős a kertek és parkok felett zümmögő, eléggé esetlen repülésű rovar, a májusi cserebogár (Melolontha melolontha). A kerttulajdonosok számára komoly fejfájást okozhat ez az állat, hiszen mind a kifejlett bogarak, mind a lárváik jelentős károkat okozhatnak.

Hogyan törte meg a drága vetőgépek csapdáját egy montanai gazda?

2025.05.17.

Miért lehet egy szabványos autonóm traktor gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált földművelő robot?

Hogyan vallhatja be a Helyi iparűzési adót az egyéni vállalkozó, aki a családi gazdaság tagja is?

2025.05.17.

A Helyi iparűzési adó témájában több fontos tudnivalót érdemes megismerni.

Varázslatos, rejtett zöld oázis – parányi helyen is épülhet a titkos kert

2025.05.17.

Ahogyan Mary is megtalálta a kulcsot a titkos kerthez Burnett klasszikusában, és ezzel egy új világ nyílt meg előtte, amely teljesen megváltoztatta őt, úgy ön is átélhet hasonló élményt, ha megtalálja a módját annak, hogyan hozzon létre egy titkos kertet még kis helyen is.

Több veszélyes növénykárosítót lehet behurcolni a nyaralásból, figyelni kell a védekezésre

2025.05.17.

Május 12-én volt a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, mely a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozta

Partnerhírek
Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás