Hirdetés
Jön a 5 ezer eurós átalánytámogatás 5 évre a mezőgazdasági kisüzemeknek
Újabb 8 milliárd forint mezőgazdasági kisüzemet segítő támogatásról döntött a napokban az Agrárminisztérium. A mostani döntéssel már több mint 80 milliárd forint támogatást ítéltünk meg több mint 14 ezer kisüzemi gazdálkodónak – közölte Nagy István agrárminiszter. A felhívás keretében 15 000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott egyösszegű, átalány jellegű támogatásra nyújthattak be támogatási kérelmet a kisméretű üzemmel rendelkező őstermelők, és vállalkozások.
A tárcavezető hangsúlyozta, a Vidékfejlesztési Program egyik legsikeresebb intézkedése a tavaly novemberben lezárult, a mezőgazdasági kisüzemek támogatására irányuló, az ambícióik és adottságaik alapján fejlődőképes, vidéki térségekben elhelyezkedő, kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását elősegítő pályázati felhívás. Egyre fontosabbá és értékesebbé válnak a helyben megtermelt, előállított termények, termékek, árucikkek, fontos a termelők és a vásárlók mikro szintű összekapcsolása, ehhez azonban a legkisebb üzemmérettel rendelkező – legtöbb esetben önerővel sem bíró – termelőknek segítségre van szükségük. A felhívás keretében 15 000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott egyösszegű, átalány jellegű támogatásra nyújthattak be támogatási kérelmet a kisméretű üzemmel rendelkező őstermelők, és vállalkozások – emlékeztetett a miniszter. Az Agrárminisztérium anyagát szemléztük.

Bővült a támogatásokat megkapó gazdák száma
Hozzátette, a támogatási konstrukció keretében közel 20 ezer támogatási kérelmet nyújtottak be. Ezekből az eddig meghozott támogatói döntések eredményeként több mint 13 ezer termelő részesült 73 milliárd forintot meghaladó összegű támogatásban, a már kifizetett támogatás mértéke pedig 48,78 milliárd forint. Április végén újabb 1.263 kérelem esetében született pozitív támogatói döntés, amely 7,6 milliárd forint támogatás odaítélését jelentette az érintett gazdálkodók számára - közölték.
Hirdetés
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban
2025.04.29.Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.
Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért
2025.04.29.Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatKukorica, cirok réz-cink nitrogén kén ca mg C-komplex lombtrágya
1 050 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 200 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés