Hirdetés
Jól képzett szaktanácsadói csapata révén kiemelkedő növekedést produkált idén az AlphaPlant - Évértékelő
A termelők körében bizonyított termékeiknek, a bővülő szaktanácsadói hálózatuknak és a világpiaci folyamatoknak köszönhetően kiemelkedő évet zárt az Alpha-Vet Kft. AlphaPlant üzletága. Az üzletág vezetője, Tánczos István összefoglalta nekünk a 2021-es év eredményeit, és beszélt a következő években várható újdonságaikról is.
Hogyan sikerült a 2021-es év?
A tavalyi évhez képest forgalomban óriási, 150%-os növekedést produkáltunk. Ez egy olyan dinamika, amire nagyon büszkék vagyunk. Szintén kiemelendő, ha már az összegzésnél tartunk, hogy a visszatérő vevőinknek aránya stabilan, évről évre 90%-ra tehető, tehát tíz vevőből kilenc a következő évben is újra vásárol nálunk. Amikor egy adott év végén mindenkihez elmegyünk egy ajándékkal és megköszönjük az együttműködést, akkor szinte kivétel nélkül pozitív visszajelzéseket kapunk, mindenki nagyon elégedett a termékeinkkel. Most egy nagyon jó spirálban vagyunk. Mindezt megerősítik összehasonlító tesztek is, amikor a tábla egyik felében a saját, a másikon pedig a versenytársaink termékeit alkalmazza a gazdaság.

Nincs tudomásom arról, hogy bármikor alulmaradtunk volna. Nagyon jó termékpaletta áll a rendelkezésünkre, ami azért nagy szó, mert a magyar és részben saját gyártású termékeinkkel felvesszük a versenyt a nálunk sokkal nagyobb cégekkel. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy egy elavult gyárban dolgozunk, hiszen mindenben tökéletesen megfelelünk a szabványoknak. Éppen ezért jövőre gyárlátogatást tervezünk, sőt már az idén is volt ilyen, pontosan azért, mert büszkék vagyunk a gyártott termékeinkre.
Hirdetés

Minek köszönhető ez a 150 százalékos növekedés?
A magas termény- és alacsony input anyag árak jó „hátszelet” biztosítottak a kereskedelemnek 2021 elején. Mostanra viszont ezek elszálltak, tehát nem biztos, hogy a 2022-es év is ilyen simán indul. Bár nálunk még most az év végén sem volt jelentős áremelés, sőt, a saját gyártású termékeink esetében egyáltalán nem is emeltünk árat.
A siker második összetevője az volt, hogy HR-szempontból épült és fejlődött a csapatunk, és még most is épülőben van, hiszen 2022 elején is három új kolléga kezdi meg a munkát a cégünknél. Idén is három olyan új szaktanácsadót sikerült beépíteni, akik már ebben az évben látványos számokat tudtak hozzátenni az összteljesítményhez. Kifizetődött az a sok munka, amit az emberek kiválasztásával és betanításával töltöttünk. Ez nemcsak a szakmai beoktatást jelentette és jelenti, hanem gondot fordítottunk az emberekkel való bánásmód, a tárgyalástechnika, az empatikus képesség és az EQ fejlesztésére is.
Termékszinten három terméket tudok kiemelni, amik nagyon jól teljesítettek idén. Az egyik a HumicQuattro nevű növénykondicionálónk, amiből hatalmas mennyiséget adtunk el, minden eddigi rekordunkat megdöntve. Ezen kívül a rezes készítményeink is több százezer literes nagyságrendben kerültek ki a piacra. A Huminforce nevű készítményünk pedig szintén nagyon jó számokat produkált ősszel, ezertonnás nagyságrendben adtunk el belőle, amivel odakerült a top 3 termékünk közé. A gyártó visszajelzése szerint mi adtuk el belőle a legtöbbet Magyarországon.
Nem hallgatható el, hogy az őszi nagyon magas műtrágyaárak elgondolkodtatták a gazdákat a foszfor és a kálium lehetséges kiváltásáról. Nyilván a nitrogén esetében ez nem megoldható, de a foszfor és a kálium pótlására van megoldás. Utóbbi tápelemeket átlagos adottságú talajokon egy két évig el lehet hagyni, ha olyan anyagot, például, a Huminforce-ot juttatunk ki, ami képes arra, hogy a talajban lévő, de felvehetetlen foszfort és káliumot mobilizálja és a növény számára felvehetővé tegye. Ebben a termékben nagy fantáziát látnak a termelők, és ezért is növekedett az eladása ilyen mértékben. Ráadásul a folyamatosan romló talajadottságok is arra késztetik őket, hogy a talaj javításával foglalkozzanak. Ezen kívül az Organit lombtrágyacsaládunk tagjai is jól teljesítettek.

Sok helyről hallottuk, hogy a gazdálkodók a nagyon megdráguló nitrogént lombtrágya formájában próbálták pótolni. Nem tart attól, hogy túlzott elvárásokat táplálnak a termékkategória hatékonysága iránt és ez a jövőben visszaüt?
Nem magunkat féltem ettől, hanem a konkurenciát, mert mi soha senkinek nem kommunikáltuk azt, hogy a nitrogént lombtrágyával ki lehet váltani. Például, az őszi káposztarepcének 150-200 kg hatóanyag kell, amit nitrogéntartalmú lombtrágyákkal egyszerűen nem lehet megoldani. Én mindenkit óvnék attól, hogy a jó üzletek reményében olyanokat ígérjenek, amit utána jogosan kérnek tőlük számon a termelők, de a gazdákban is tudatosítani kell mindezt. A foszfor- és a káliumtartalmú lombtrágyákra is csak azt mondhatom, hogy időszakosan alkalmasak a talaj javítására. A nitrogén abból a szempontból más, hogy az csak egy évre szól, kimosódik. Enyhíteni lehet a lombtrágyákkal a nitrogénéhséget, de kiváltani nem. Még a 20 százalékos nitrogéntartalmú lombtrágyákkal sem.
Mire lehet számítani a termékek árát illetően?
Mi most ősszel nem emeltünk árat, de a következő évre, az alapanyagárak és a bérek növekedése miatt rákényszerülünk erre, de nem a mások által beharangozott 20-30 százalékos mértékben. Én azt gondolom, hogy mi nem fogjuk ezt elérni. Gyártó cégként jóval nagyobb a mozgásterünk, nem a piac gerjesztette áremelés az, ami a problémát jelenti, hanem sokkal inkább az alapanyagáraknak a növekedése. Ha a költségeink növekednek, akkor azt, sajnos, nekünk is továbbítani kell a piac felé, de csak azért nem szeretnénk emelni, mert a műtrágya ára emelkedik. Én azt látom sokfelé, hogy több cég, - még akkor is, ha a költségei nem emelkednek, a nagyobb profit reményében a piaccal, - együtt drágítják a termékeiket.

Milyen terveik vannak 2022-re?
Mi nem a mennyiség, hanem az árbevétel alapján tervezünk. A jövő évre 37 százalékos növekedést írtunk elő magunknak. Ennek eléréséhez továbbra is nagy hangsúlyt szeretnék fektetni a HR-re. Olyan új embereket kívánunk beépíteni a csapatba, akik már az első évben is komoly erősítést jelentenek, még ezen a nagyon telített lombtrágyapiacon is, ahol nehéz csodát tenni. Türelmesek vagyunk, ha látjuk az elkötelezettséget és az akaratot az új munkatárstól. Ha van akarat, akkor az erőfeszítés előbb utóbb be fog érni. Minden szaktanácsadónk diplomás agrármérnök, ami a szakmaiságot garantálja. Lesznek új termékeink is. Kilépünk például a szilárd műtrágyák piacára, illetve a színfalak mögött folyamatosan folyik a termékfejlesztés, aminek eredményeként már a 2023-as évre is vannak olyan termékeink, amelyeknek most folyik az engedélyeztetése.
(x)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni
2025.03.20.Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.
UREUS 46 a hatékonyabb nitrogénhasznosulás érdekében
2025.03.15.Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke. Ez az innovatív készítmény jelentősen hozzájárul a nitrogénveszteség csökkentéséhez és a tápanyag hasznosulásának növeléséhez. Különösen fontos azokban az esetekben, amikor a nitrogén kijuttatását követő csapadék bizonytalan, hiszen az ureáz inhibitor alkalmazásával a nitrogénveszteség minimalizálható.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatValtra T152 twintrac
21 500 000 HUF
+ áfaKögel ZDKV 18 tandem
4 500 000 HUF
+ áfaMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 191 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés