Európa 2030-ra 45 százalékos csökkenést szeretne elérné a káros gázkibocsátás tekintetében, így aztán időről időre előkerülnek az élelmiszeriparban rejlő lehetőségek a mérséklésre. Egyes elemzések szerint az állattenyésztés 14,5 százalékban felelős az ember okozta káros anyag kibocsátásért, így kézenfekvőnek tűnik, hogy ezen a fronton sürgős változásokra van szükség. A húsra kivetett környezetvédelmi különadó kivetése csökkenheti az üvegházhatású gázok kibocsátását. 

A Trade magazin számolt be róla a Fooddive anyagára hivatkozva, hogy a húsra kivetett környezetvédelmi termékadó évek óta téma több nyugat-európai országban is. Ezt a cukorra vagy a dohánytermékekre kivetett extra adó mintájára valósítanák meg. Az elmúlt egy évben folyamatosan erősödő infláció hatására azonban érthető, hogy egyik kormány sem akart veszíteni a népszerűségéből azzal, hogy beállt volna az ügy mögé. Az Oxfordi Egyetem kutatói szerint egy ilyen adónak azonban csak akkor van értelme, ha az 35-56 százalékos a a marhahús esetében, legalább 25 százalékos, ha szárnyasokról van szó, és 19 százalékos a bárányhús esetében - írták.

Jöhet a különadó kivetése a hústermékekre, hogy enyhítsék a káros gázkibocsátást - Fotó: Magro.hu, CSZS, Gödöllő

Évek óta téma a húsokra kivetendő különadó

A téma nem csak az elmúlt hónapokban volt terítéken. Még 2015-ben olvashattunk arról, hogy értetlenül fogadta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség besorolását a húskészítményekről. A testület közölte: tudományos bizonyítékok vannak arról, hogy a hús és a hústermékek nélkülözhetetlen tápanyagforrásokat tartalmaznak. A WHO hozta nyilvánosságra a rákkutató intézetének tanulmányát, amelyben megállapították, hogy a feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő és valószínűleg a vörös húsé is. Ez utóbbi kategóriába sorolták a sertést, a marhát, a borjút, a bárányt, a birkát, a lovat és a kecskét.

Azt a Piac&Profit írta meg, hogy a húsfogyasztás korlátozás sürgetői azzal is érvelnek, hogy a vörös húsok túlzott fogyasztása bizonyítottan növeli a cukorbetegség, a rák kockázatát és az antibiotikumokkal szembeni ellenállást fejleszt ki a szervezetben. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy olyan térségekben, ahol a lakosság  éhezik vagy alultáplált, természetesen kívánatos a marha -, a disznó - vagy a baromfihús fogyasztása. A témához kapcsolódó "Az üvegházhatású gázok csökkentése az EU-ban: nemzeti célkitűzések 2030-ra" című írást ezen a hivatkozáson lehet elolvasni.

Megosztás

További híreink

Új erősítést és szakembereket kapott a magyar erdőgazdálkodás - videóval

2024.07.22.

Nagy István agárminiszter a Soproni Egyetem Központi Tanévzáróján és az Erdőmérnöki Kar diplomaosztó ünnepségén méltatta az erdészeket.

Hormonális hulladék a sertéstakarmányban - mindenért a műanyag a hibás

2024.07.21.

A sertések takarmányában hatalmas mennyiségű mikroműanyag található. Ezek olyan vegyületeket szabadítanak fel, amelyek a sertések szervezetében hormonként viselkednek, komolyan befolyásolva ezzel egészségüket és termékenységüket. Ezek a vegyületek az emberekre is veszélyt jelentenek.

Országos lehűlés a láthatáron

2024.07.21.

Szerdán markáns hidegfront érkezik, várhatóan több fokos lehűléssel. Lehűlésből nem volt hiány egyébként már szombaton sem, ugyanis egy peremhullám, egy magassági teknő vonult nyugatról kelet felé, és ez kedvezett a felhő és csapadékképződésnek, emiatt a hőmérséklet többfelé 25 fok alatt maradt a Dunántúlon, illetve a dél-alföldi területeken is, azonban keleten, északkeleten még tartotta magát a kánikula 30 fok körüli csúcsértékkel.

Baktériumok több ezer sertést öltek meg - a forrás egy alkalmazott volt

2024.07.21.

Az emberek olyan baktériumokat hordoznak, amelyek halálosak a disznók számára. Az USA-ban és Kanadában titokzatos járványokat figyeltek meg, amelyek tizedelték a sertésállományokat és milliós károkat okoztak. Kiderült, hogy a járványokat egy farmon dolgozó ember által behurcolt baktériumok okozták. Nemrég ezt a kórokozót németországi farmokon is kimutatták.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, marhahízlalásba fogott - makadámdióval és sörrel eteti az állatokat

2024.07.21.

Zuckerberg érdeklődni kezdett a mezőgazdaság iránt, és bejelentette, hogy felvásárolt egy marhaharmincöt, amelyet makadamia dióval és sörrel táplálnak. Ezzel a legmagasabb minőségű marhahús előállítását tűzte ki célul. Sokan kritizálják ötletét irreálisnak és környezetszennyezőnek tartva.

Életképességi labor, átmeneti tároló, több magszárító kamra, és két hűtőtároló is megépült Tápiószelén

2024.07.20.

Az új NBGK épületben helyet kapott 1 darab átmeneti tároló, 3 darab magszárító kamra, és két hűtőtároló is, amelyek mínusz 20 Celsius fokon biztosítják a magok hosszú távú megőrzését.

Partnerhírek
Partner

Új iroda és rugalmas munkakörnyezet: így teszi vonzóvá magát a TIMAC AGRO a munkavállalók számára

2024.07.18.

Varjú Szabolccsal, a TIMAC AGRO Hungária Kft. HR vezetőjével annak apropóján beszélgettünk, hogy a cég központja a közelmúltban új, minden igényt kielégítő, nyugat-európai színvonalú irodaépületbe költözött, amely immár teljességgel megfelel a TIMAC AGRO brandjének. Mindemellett, mint azt beszélgetőtársamtól megtudom, a cég a tárgyi feltételek maximális biztosítása mellett számos, más területen is tesz azért, hogy vonzó, majd később megtartó munkahely legyen a munkavállalók számára.

Partner

Kramer teleszkópos rakodók az állattenyésztésben

2024.07.16.

Az állattenyésztő telepek elengedhetetlen és meghatározó eszközei a rakodók. Legyen szó a bálák rakodásáról vagy akár almozásról, ezek gépek a munkafolyamatok elengedhetetlen eszközei. A KITE Zrt. a Kramer rakodók széles portfóliójával áll a felhasználók rendelkezésére. A széles méret- és teljesítménykínálatból bárki megtalálhatja az üzemméretének megfelelő rakodót.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
30 db Solis eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

30 db Solis eladó

Hitelesített telefonszám

3 650 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
10 db Talajmaró eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

10 db Talajmaró eladó

Hitelesített telefonszám

550 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 90 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás