Nagyobb mértékben nőttek az idei első félévében a felvásárlóktól kapott mezőgazdasági termelői árak, mint a ráfordítás költségei. Előbbiek 6,5, utóbbiak 0,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához hasonlítva. Az agrárolló értéke 106,3 százalékos volt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal kiadványából. A búza ára 9,3, a kukoricáé 0,9 százalékkal mérséklődött, a gabonafélék ára így összességében 5,5 százalékkal lett alacsonyabb. A gyümölcsök ára viszont kimagaslóan, 43 százalékkal emelkedett az előző év első félévéhez képest.

Az OTP Agrár oldala számolt be arról, hogy a legnagyobb mértékben (közel háromszorosára) az őszibarack ára nőtt, ennek a gyümölcsnek azonban ebben az időszakban az értékesítésben csupán csekély jelentősége van. A szezonális gyümölcsök közül a meggynek és a cseresznyének összességében 0,9 százalékkal nőtt az ára, miközben az eper 50 százalékkal lett drágább. Az utóbbi gyümölcs importmennyisége ebben a szezonban elmaradt az előző évek átlagától, ezért az árcsökkentő hatása nem tudott érvényesülni a hazai termék árában. A zöldségfélék ára 0,9 százalékkal nőtt, ezen belül az uborkáé és a paradicsomé emelkedett (15, illetve 13 százalékkal), a vöröshagymáé pedig 26 százalékkal csökkent.

A mezőgazdasági termelői árak növekedése nagyobb volt, mint a költségek növekedése - Fotó: Magro.hu - CSZS

Az élő állatok ára 11 százalékkal nőtt 2020 első félévében. A vágósertés ára 2019 márciusa és 2020 márciusa között dinamikusan növekedett, aminek elsősorban az élénk külpiaci kereslet volt az oka. Ezt a második negyedévben – a járvány következtében kialakult értékesítési problémák miatt – 20 százalékos csökkenés váltotta fel. Mindezek ellenére az első fél évben a vágósertés ára összességében 24 százalékkal magasabb volt az egy évvel azelőttinél. Az állati termékek ára 4,9, ezen belül a tejé 4,3 százalékkal emelkedett - írták a KSH adataira hivatkozva.

A legjobban a műtrágya ára csökkent

2020 első félévében a mezőgazdasági ráfordítási árak 0,2 százalékos emelkedése a folyó termelőfelhasználás 0,8 százalékos mérséklődéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 5,9 százalékos növekedéséből tevődött össze. A takarmányok ára 1,7, ezen belül az egyszerű takarmányoké 3,3, a keveréktakarmányoké 0,7 százalékkal lett alacsonyabb. A műtrágyaárak 7,7 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest. Az egyszerű műtrágyák ára 8,9, az összetett műtrágyáké 5,2 százalékkal lett kevesebb. A portál szerint ebben szerepet játszhatott az is, hogy a műtrágyák alapanyagául szolgáló földgáz és kőolaj jegyzési átlagára 2020. első félévében jelentősen visszaesett a 2019 végén mérthez képest. 2020. második negyedévben a műtrágyaárak kismértékű emelkedését lehetett megfigyelni. Azonban az árszínvonal még mindig elmaradt a 2019. második negyedévi adatoktól. A növényvédő szerek 2,0, az állatgyógyászati készítmények 7,4 százalékkal drágultak az egy évvel korábbihoz képest. Az energia és kenőanyagok ára 4,5, ezen belül az üzemanyagoké 6,6 százalékkal lett alacsonyabb. A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások árszínvonala 8,0, a gépberuházásoké 4,8 százalékkal lett nagyobb.

További híreink

16 vármegyében zivatar, 6-ban köd miatt van ma riasztás érvényben

2025.03.25.

Elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország teljes területén 2025.03.25. kedd éjfélig.

Veszélyes vízi kombinációt kutattak két magyar egyetem szakértői

2025.03.25.

A kutatók a kombinált szennyezés által okozott letális elváltozások értékelése mellett nagyfelbontású képalkotó berendezésekkel vizsgálták a hallárvákat és a szennyezőanyagok által okozott szervi elváltozásokat is nyomon követték.

Három helyen is kitört a veszélyes állatvírus: durvul a helyzet és szigorodnak a szabályok Szlovákiában

2025.03.24.

Ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) vírust azonosított a szlovák hatóság, a járvány kitörésében három, a magyar határ közelében lévő telep is érintett

A hazai tejfogyasztás és a tejipar támogatásáért is kapott miniszteri kitüntetést a kaposvári FINO ügyvezetője

2025.03.24.

Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője Pro Alimentis Hungariae Díjat vehetett át Budapesten

Több mint 440 milliárd forint értékben igényelhetnek pályázati támogatást a hazai vállalatok az Energetikai Programban

2025.03.24.

A Jedlik Ányos energetikai program legfontosabb hatása az lesz, hogy csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket

Partnerhírek
Partner

Műtrágya helyett baktériumok? Egy gazda tapasztalatai, amelyeket érdemes megismerni

2025.03.20.

Szavai József neve jól ismert a Drávaszabolcs környéki gazdák között. A Baranya vármegyei termelő 90 hektáron gazdálkodik, és az elmúlt években folyamatosan fejlesztette a technológiáját, hogy javítsa a terméseredményeit és csökkentse a költségeit. Bár már régóta foglalkozik növénytermesztéssel, az innovatív megoldásokra mindig nyitott volt: néhány éve kezdett el biológiai készítményeket használni, és jelentős előnyöket tapasztalt a talajegészség és a terméshozam tekintetében.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 193 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás