A magyar kormány létrehozza a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot (BGH), melynek köszönhetően hazánkban a valaha volt egyik legnagyobb, 700 milliárd forintos kormányzati hitelprogram indul meg 2023. februártól. Ezzel 2023-ban már mintegy 3000 milliárd forintnyi, azaz a GDP 4 százalékának megfelelő finanszírozási forrást biztosítanak a vállalatok számára a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank hitel- és tőkeprogramjain, valamint a Széchenyi Kártya (SZKP) programokon keresztül.

A Programot lebonyolító Eximbank a vállalatok számára nem csupán export-, hanem valamennyi célra felhasználható forint és euro alapú hitelt nyújt, így beruházási- és forgóeszközhitel is elérhető. A vállalatok méretmegkötés nélkül vehetik fel a hiteleket, így a kis- és középvállalatok mellett a nagyvállalatok is hozzáférnek a kedvezményes hitelekhez. A források a hitel méretétől függően kereskedelmi bankokon, vagy közvetlenül az Eximbank keresztül érhetők el, de minden hitelfelvétel mögött az Eximbank által biztosított forrás áll majd - írta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Fotó: Pixabay

A Program rendkívüli segítséget jelent a vállalkozásoknak abban, hogy a jelenlegi magas kamatkörnyezetben is olcsó forrásokhoz jussanak, valamint lehetőséget biztosít, hogy a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjában korábban felvett, 2023 során nagy összegben lejáró hiteleiket refinanszírozhassák. Ezek lejáratával a vállalati hitelek refinanszírozási kockázata jelentősen megnő, mivel a korábbi alacsony, 2,5 százalékos kamatszintekkel szemben a magyar vállalatok 20 százalék feletti hitelkamatokkal szembesülnek, ezzel pedig a hitelfelvételeik ellehetetlenülnek. A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram hiteltermékei 2 azonban rendkívül kedvező, a futamidő végéig fix kamat mellett lesznek elérhetők, forint hitel esetén jellemzően legfeljebb 6 százalékos, euró hitel esetében jellemzően legfeljebb 3,5 százalékos szinten. A Program ráadásul az energiahatékonyságot javító beruházásokhoz még ennél is kedvezőbb kamatokat kínál.

A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram az Európai Unió által megszabott versenyjogi szempontok alapján került kialakításra, teljes körűen megfelelve annak Átmeneti Krízis Keretszabályának 2.1 és 2.3 pontjainak, valamint az Általános Csoportmentességi Rendeletben foglaltaknak. Az egyes alprogramok részletei hamarosan elérhetők lesznek az Eximbank honlapján. A Kormány minden érintettet, vállalkozást arra biztat, hogy mihamarabb tájékozódjon és éljen a Program nyújtotta rendkívüli lehetőséggel.

A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram a következő alprogramokból áll:

1. Baross Gábor Újraiparosítási Forgóeszközhitel
2. Baross Gábor Újraiparosítási Beruházási Hitel
3. Baross Gábor Újraiparosítási Zöld Hitel
4. Baross Gábor Újraiparosítási Lízing
5. EXIM Export Előfinanszírozó Beruházási Hitel
6. EXIM Export Előfinanszírozó Forgóeszközhitel
7. Jövő Exportőrei Beruházási Hitel
8. Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel

A hitelprogram összességében nagyban hozzájárul, hogy 2023-ban elkerüljük a recessziót, a gazdasági növekedés elérje a 1,5 százalékot, hogy innen elrugaszkodva a magyar gazdaság újra dinamikusan, 4 százalék felett növekedjen 2024-ben.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Mire jó és mire nem az ásásmentes kertművelés?

2025.05.20.

Az ásásmentes kertművelés a talaj természetes szerkezetének megőrzésére és a talajélet támogatására helyezi a hangsúlyt

Fertőzés nélkül túl a 21 napos időkorláton – mi következik most?

2025.05.19.

A ragadós száj‑ és körömfájás (RSZKF) vírus legutóbbi kitörése óta egyetlen új megbetegedést sem regisztráltak, így a leghosszabb, 21 napos lappangási időszakon is „túljutottunk”.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás