A Vidékfejlesztési Program támogatásával jött létre a Lajta-Hanság Zrt. mintegy 2 milliárd forint értékű fejlesztése. Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa elmondta, hogy a vállalatba az elmúlt öt évben sok kis- és nagyvállalat tagozódott be, köztük a Lajta-Hanság Zrt. is. A következő öt évben is terveznek fejlesztéseket és összevonásokat annak érdekében, hogy még hatékonyabb legyen a termelés és az állattenyésztés. Jánossomorján gabonatároló silót, szárítót és tisztítót építettek.

Az átadón részt vevő Nagy István agrárminiszter szerint az állam 80 százalékos nemzeti kiegészítő finanszírozást biztosít az uniós fejlesztési források mellé a vidékfejlesztésben, 2027-ig a Közös Agrárpolitika második pillére részeként mintegy 4300 milliárd forintot fordít a hazai mezőgazdaság, élelmiszeripar és a vidéki települések fejlesztésére. A Győr-Moson-Sopron vármegyei Jánossomorján, a Talentis Agro csoporthoz tartozó Lajta-Hanság Zrt. fejlesztésének átadóján a tárcavezető elmondta, hogy az új támogatási programban fenntartják az agrárvállalkozások energetikai célú fejlesztéseinek támogatását annak érdekében, hogy bővüljön a mezőgazdasági üzemek energia-önellátása, csökkenjen az energiafüggőség és javuljon az energiahatékonyság. Támogatni fogják a kertészeti üzemeket, az állattartó telepeket és a terménytárolás és -szárítás általános korszerűsítését is - sorolta a politikus.

Nagy István agrárminiszter (k), Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa (j) és Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója (b) a Talentis Agro csoporthoz tartozó Lajta-Hanság Zrt. fejlesztésének átadóján Jánossomorján 2023. november 15-én. A cég a településen gabonatároló silót, szárítót, tisztítót és kiszolgáló technológiát hozott létre - Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Részletek a támogatásokról és a pályázatokról

Az agrárdigitalizáció előmozdítására is támogatás érkezik - mondta Nagy István, hozzátéve, hogy a terület központi szerepet kap. Általa erősödik a mezőgazdasági üzemek versenyképessége, hozzáadott érték-termelése, továbbá környezetkímélő termesztési, tenyésztési és termelési technológiák alkalmazása valósul meg. Kiemelte, hogy a mezőgazdasági termelők a korszerűsítést célzó kiírásokra legalább 40 százalékos mezőgazdasági árbevétel és legalább 10 ezer euró értékű üzemméret mellett pályázhatnak.

A támogatási intenzitás a tervek szerint alapesetben 50 százalékos lesz, amely bizonyos esetekben növelhető - monda. Példaként hozta fel, hogy az ökológiai gazdálkodást folytatók 10 százalékkal nagyobb támogatási intenzitással számolhatnak.

Szólt arról is, hogy a generációváltás elősegítése jegyében az új agrártámogatási ciklusban az eddigieknél is több lehetőséget kínálnak: folytatódni fog a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása és fennmarad a fiatal mezőgazdasági termelők kiemelt beruházási támogatási intenzitása, ahol a korábban alkalmazott 10 százalékos többletintenzitás 15 százalékra emelkedik.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy elkészült a pályázati menetrend, amely alapján a jövő év elejétől megkezdődik az új agrár- és vidékfejlesztési pályázati felhívások és támogatási jogcímek meghirdetése.

Nagy István agrárminiszter beszédet mond a Talentis Agro csoporthoz tartozó Lajta-Hanság Zrt. fejlesztésének átadóján Jánossomorján 2023. november 15-én - Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Nagy István kiemelte, hogy a Vidékfejlesztési Program részeként 2016 óta mintegy 1300 olyan mezőgazdasági beruházást támogattak 180 milliárd forint értékben, amelynek részeként gabonatároló kapacitások is létesültek vagy újultak meg. Mindez csaknem 2 millió tonna raktárkapacitás-fejlesztést jelentett a meglévő, mintegy 20 millió tonna kapacitás mellé - fűzte hozzá.

Jánossomorján is sokat jelentett a támogatás

Elmondta, hogy a Lajta-Hanság Zrt. mintegy 2 milliárd forint értékű fejlesztése is e pályázat segítségével valósult meg. Az agrárminiszter részletezte azt is, hogy a 2027-ig tartó programozási időszakban is lesznek egyebek mellett terménytároláshoz és a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó beruházási támogatások.

Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa elmondta, hogy a vállalatba az elmúlt öt évben sok kis- és nagyvállalat tagozódott be, köztük a Lajta-Hanság Zrt. is. A következő öt évben is terveznek fejlesztéseket és összevonásokat annak érdekében, hogy még hatékonyabb legyen a termelés és az állattenyésztés.

Példaként említette, hogy a Gallicoop Zrt.-nél egy csaknem 50 milliárd forint értékű fejlesztést hajtanak végre, új vágóhidat építenek és pulykatelepeket hoznak létre.

Kiemelte, hogy az öntözési beruházások megvalósulásával 7 ezer hektáron fognak öntözni, a következő 5 éves tervben pedig 10 ezer hektár szerepel.

Elmondta, hogy a Talentis Agro Zrt. 2019-ben 28,1 milliárd forint árbevételt ért el, 2023-ban pedig 59 milliárd forintot. Bár tavaly rekorderedményt értek el, ez idén elmaradt, de így is több mint 10 tonna/hektár kukoricát termeltek és 100 millió liter tejet állítottak elő.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kamerafelismeréssel és mesterséges intelligenciával működik a sorközművelő kultivátor

2025.05.17.

A török Sevsan saját fejlesztésű kameratechnológiát és szoftvert használ. A vállalat új gépe kamerafelismerés alapján működik, amelyhez saját fejlesztésű optikai rendszert és szoftvert alkalmaz.

Hatalmas cserebogarak áraszthatják kertjeinket! Hogyan lehet kifogni rajtuk?

2025.05.17.

Már április végétől, de leginkább májustól sokak számára ismerős a kertek és parkok felett zümmögő, eléggé esetlen repülésű rovar, a májusi cserebogár (Melolontha melolontha). A kerttulajdonosok számára komoly fejfájást okozhat ez az állat, hiszen mind a kifejlett bogarak, mind a lárváik jelentős károkat okozhatnak.

Hogyan törte meg a drága vetőgépek csapdáját egy montanai gazda?

2025.05.17.

Miért lehet egy szabványos autonóm traktor gyakran hatékonyabb, mint egy dedikált földművelő robot?

Hogyan vallhatja be a Helyi iparűzési adót az egyéni vállalkozó, aki a családi gazdaság tagja is?

2025.05.17.

A Helyi iparűzési adó témájában több fontos tudnivalót érdemes megismerni.

Varázslatos, rejtett zöld oázis – parányi helyen is épülhet a titkos kert

2025.05.17.

Ahogyan Mary is megtalálta a kulcsot a titkos kerthez Burnett klasszikusában, és ezzel egy új világ nyílt meg előtte, amely teljesen megváltoztatta őt, úgy ön is átélhet hasonló élményt, ha megtalálja a módját annak, hogyan hozzon létre egy titkos kertet még kis helyen is.

Több veszélyes növénykárosítót lehet behurcolni a nyaralásból, figyelni kell a védekezésre

2025.05.17.

Május 12-én volt a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, mely a növények védelmének fontosságát és a növényegészségügyi szakterület jelentőségét hangsúlyozta

Partnerhírek
Partner

Szintlépés a bálázásban

2025.05.16.

KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás