December közepén hatályba lépett az a jogszabálymódosítás, amely az agrárdigitalizációt, illetve a környezet védelmét hivatott erősíteni. Ennek értelmében számos olyan változás történt, amely a növényvédelemre is hatással van.

Kötelezővé vált többek között az integrált növényvédelem elveinek alkalmazása, az elektronikus permetezési napló vezetése, valamint a termelővel szerződésben álló, a terület növényvédelmi szakirányításáért felelős növényorvosról/orvosokról is nyilatkozni kell – olvasható a Nébih közleményében.

Nincs változás a tekintetben, hogy minden növényvédőszeres-kezelést a munkavégzést megelőzően vagy azzal egyidejűleg kell rögzíteni a naplóban! (Fotó: Pixabay)

Nemcsak lehetőség, hanem előírás az integrált növényvédelem

A növényvédelmi tevékenységről szóló rendelet* szerint a földhasználóknak és a növényvédelemmel foglalkozóknak tevékenységüket a jövőben az integrált növényvédelem általános elveinek megfelelően kell végezniük.

Az EU még 2009-ben fogadta el a peszticidek fenntartható használatáról szóló irányelvet**, amelynek előírásait 2011-től fokozatosan kellett alkalmazni. A mostani jogszabálymódosítás révén pedig az integrált növényvédelem alkalmazása már nem csak lehetőség, hanem előírás.

A jövőben a hatóság már a növényvédelmi technológiai ellenőrzés során vizsgálni fogja, hogy a termelő az integrált növényvédelem 8 alapelvét betartva, a lehető leghatékonyabb és egyben leginkább környezetkímélő módon folytatja-e a növénytermesztést.

A Nébih elektronikus felületén kell vezetni a permetezési naplót

Lényeges változás az is, hogy az értékesítési célra szánt növényi termék előállítása, raktározása és feldolgozása során végzett növényvédő szeres kezelésekről vezetett nyilvántartást (permetezési naplót) 2022. július 1-jétől a Nébih elektronikus felületén kell vezetni.

A jogszabály hangsúlyozza, hogy a nyilvántartásban a csávázott vetőmag vetését is meg kell jelentetni, hiszen ez a tevékenység szintén növényvédő szer környezetbe juttatását jelenti. Emellett a csávázott vetőmag vásárlásáról kiállított – a csávázás tényét, az alkalmazott készítmény megnevezését tartalmazó – számlát 3 évig meg kell őrizni. 

Nincs azonban változás a tekintetben, hogy minden növényvédőszeres-kezelést a munkavégzést megelőzően vagy azzal egyidejűleg kell rögzíteni a naplóban! Ez az elvárás a papír alapú permetezési napló esetében is fennállt, és az elektronikus változatnál sincs másképp.

Az elektronikus permetezési napló vezetési kötelezettsége azokra is vonatkozik, akik gazdálkodási naplót (GN) vezetnek. Esetükben az adatokat az év első felében még papír alapon (a GN10-es betétlapon), 2022. július 1. után viszont már kizárólag az elektronikus permetezési naplóban kell rögzíteni.

Jövőre egyszerűsödik a jelentési folyamat

Szintén fontos változás, hogy a 2022-es gazdálkodási évre vonatkozó GN benyújtási időszakában csak a papír alapú nyilvántartást kell majd beküldeni. A 2022. második félévére vonatkozó, az elektronikus permetezési naplóba rögzített kezelések esetében erre nem lesz szükség. Így tehát – az idei, átmeneti év után – egyszerűsödik a jelentési folyamat. 

A növényvédelmi szakirányítási tevékenység továbbra is írásbeli szerződés alapján végezhető, azonban az ezzel kapcsolatos szerződéseket már nem kell a Nébih rendszerébe feltölteni. A termelők a jövőben az egységes kérelem benyújtására szolgáló elektronikus felületen nyilatkoznak a növényvédelmi munkavégzéssel érintett mezőgazdasági területeik tekintetében a velük szerződésben álló, a terület növényvédelmi szakirányításáért felelős növényorvosról/orvosokról.

Kapcsolódó jogszabályok:
*43/2010. FVM rendelet
**2009/128/EK irányelv
A rendeletek hatályos változata a https://njt.hu/ oldalon olvasható.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A Nyírségben épül Európa legnagyobb szervestrágya-gyára

2025.05.14.

Nyírjákón indul a nyár folyamán Magyarország eddigi legnagyobb szerves trágyafeldolgozó üzemének építése. A négynapos almos tartásból származó csirketrágyát feldolgozó létesítményt 9,9 milliárd forintért építik meg, és a tervek szerint 2026 második felében kezdődik meg a termelés.

Markáns változás jön az időjárásunkban: csütörtöktől erős szél, záporok és zivatarok érkeznek, jelentős lehűléssel

2025.05.14.

A következő napokban markáns frontváltásra számíthatunk: csütörtöktől erős szél, záporok és zivatarok érkeznek, a front mögött pedig jelentős lehűlés áll be.

Megjelent a magyar vizekben is a glifozát

2025.05.14.

Tavakban, folyókban és a talajvízben is kimutatható a glifozát jelenléte Magyarországon egy eddig nem publikált vízügyi jelentés szerint.

Rejtély Rózsahegyen: holttestet talált egy gépkezelő a termőföld szélén

2025.05.14.

Egy gépkezelő egy férfi holttestét találta meg a termőföldön, mezőgazdasági munka közben, Szlovákiában.

Több ezer sertést is levágtak, mert közel voltak a vírusfertőzött marhákhoz

2025.05.13.

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban a közel 10 000 sertést tartó sertéstelepet is kiürítették a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt.

Partnerhírek
Partner

DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért

2025.05.12.

A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.

Partner

Steyr Terrus és TERRASEM - egy tökéletes gépkapcsolat

2025.05.09.

Lukács Ádám a Vas vármegyei Fertőszentmiklós határában, megközelítőleg 200 hektáron gazdálkodik. A nemrég befejeződött tavaszi vetések kapcsán mondta el véleményét az általa használt Pöttinger TERRASEM vetőgépről és a Steyr Terrus traktorról.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás