Hirdetés
Ingyenes lóazonosítási képzés indult a Nébih honlapján
A szakmai szervezetek kérésére ingyenes, online lóazonosítási képzést hirdet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A 2014-ben tartott lóazonosítási tanfolyamtól eltérően – tekintettel a járványhelyzetre – a képzés ezúttal nem tartalmaz gyakorlati részt.

Az e-learning tanfolyam résztvevői megismerkedhetnek az azonosítással kapcsolatos elméleti tudnivalókkal (szín- és jegyleírás, lódiagram-rajzolás, dokumentációk), végül pedig egy teszt kitöltésével mérhetik fel szerzett tudásukat – ismerteti a lovasok.hu.
Hirdetés
A tananyag már elérhető a Nébih honlapján. Az elektronikus felületen valamennyi, az azonosítás szakszerű elvégzéséhez szükséges ismeretanyagot megtalálhatják az érdeklődők.
Fontos, hogy a Nébih által szervezett lóazonosítási képzésen bárki térítés nélkül részt vehet, azonban a lóféle-azonosítás csak a kibocsátó szervek /felhatalmazással rendelkező szervezetek engedélyével és megbízásából végezhető. Ennek meglétét az azonosítást végző személynek hitelt érdemlően igazolnia kell a ló tartója, tulajdonosa felé.
A képzés elérhető a Nébih honlapján, a következő címen:
https://edu.nebih.gov.hu/course/view.php?id=819
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról
2025.05.19.2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.
Szintlépés a bálázásban
2025.05.16.KUHN VB 3100 hengeres bálázók: sokoldalúságra, optimális teljesítményre és jövedelmezőségre tervezve.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés