Szerdán száraz, napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. A keleties szél főként az északkeleti, keleti tájakon élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között várható. Késő estére 17 és 25 fok közé csökken a hőmérséklet.

Estétől aztán jobbára derült lesz az ég, nyugaton maradhat némi felhőzet, de csapadék ott sem lesz. Az északkeleti, keleti szél helyenként élénk maradhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 16 és 22 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hűvösebb is lehet az idő.

Csütörtökön napos idő várható általában kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkülhet a keleties szél. A maximum általában 30 és 35 fok között alakul, északkeleten azonban helyenként 30 fok alatt maradhat - írta 7 napos időjárás-előrejelzésében a HungaroMet.

Maximum hőmérsékletek szeptember 4-én Magyarországon
Maximum hőmérsékletek szeptember 4-én

Pénteken sok napsütés várható, de helyenként már erőteljesebbé válhat a gomolyfelhő-képződés. Hajnalban előbb délnyugaton, délután, este pedig már máshol is nő a zápor, zivatar kialakulási esélye. Több helyütt megélénkül a keleti, délkeleti szél, zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. Hajnalban a hőmérséklet általában 15 és 21 fok között alakul, de a hidegre hajlamos tájakon hűvösebb lesz. A csúcsérték 28, 33 fok között valószínű.

Szombaton a napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű. Zápor, zivatar akár nagyobb számban is előfordulhat. Megélénkül a keleties szél, zivatarok környékén erős, viharos lökések is lehetnek. Hajnalban a hőmérséklet nagyrészt 16 és 21 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb lesz. Délutánra általában 27, 32 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap sok napsütés valószínű gomolyfelhőkkel. Helyenként zápor, zivatar előfordulhat. Időnként megélénkül a déli, délkeleti szél. A minimum-hőmérséklet többnyire 15 és 20 fok között alakul, de a hidegre hajlamos vidékeken néhány fokkal hűvösebb lehet. A csúcsérték 27 és 33 fok között várható.

Hétfőn felhősödés kezdődhet, ezzel összhangban nyugat, délnyugat felől nő a csapadék előfordulási esélye. Megélénkül, sőt helyenként megerősödik a déli, délkeleti szél. Hajnalban a hőmérséklet 12 és 20 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 33 fok között valószínű.

Felhős idő ígérkezik, de lehetnek hosszabb-rövidebb napos időszakok is. Több helyen előfordulhat zápor, zivatar, sőt eső is. A déli, délkeleti szelet élénk, helyenként erős széllökések kísérik. A hajnali 14, 20 fokról délutánra 25 és 32 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

További híreink

Közösen fejleszt algoritmust a precíziós gazdálkodáshoz a MATE és a TERRA-COOP

2024.10.14.

Halad a „Szántóföldi növénytermesztés permetezési hatékonyságának növelése, a növényi növekedési periódusok konvolúciós neurális hálózat alkalmazásával történő felismerésével” – című projekt.

A hét második felében éjszaka már megjelenhetnek a mínuszok

2024.10.14.

A hét elején változékony idő várható, napos és felhős időszakok váltakoznak, kisebb eső csak szórványosan fordulhat elő. A hét második felében több napsütésre számíthatunk, de a hőmérséklet reggelente 0 fok köré is hűlhet, míg nappal 12 és 19 fok között alakul.

Az agrártámogatási rendszerben az első lépés a gazdákkal való egyeztetés lenne a MAGOSZ főtitkára szerint

2024.10.14.

A gazdákkal együttműködésben kialakított, a termelőket nem hibáztató, hanem partnerként kezelő agrártámogatási rendszert szeretne látni a közeljövőben Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) főtitkára.

Alapvető útmutató a savas talajba ültetéshez – a kerti talajok pH-értékének megértése

2024.10.13.

Ahogy a csípős őszi levegő beköszönt az ültetési szezonba, előfordulhat, hogy különféle növényekkel bővíthető a kert, beleértve azokat is, amelyek a savanyú talajban virágoznak. Alapvető fontosságú, hogy megértsük, hogyan teremtsünk megfelelő környezetet ezeknek a savkedvelő növényeknek, hogy virágozhassanak, és életet vigyenek a környezetünkbe.

GNSS antennák robotfűnyírókhoz

2024.10.13.

A helymeghatározás, a navigáció és az akadálykerülés a robotfűnyírók működésének kulcspontjai. A fúziós pozicionálási technológia pedig, mint például az RTK+ultrason/IMU/vision, az egyik főbb technológia.

Az űrben termesztik a paradicsomot, a római saláta után másodikként

2024.10.13.

„Jelenleg a NASA-val közös kísérleti tervünk véglegesítésén dolgozunk” – mondja Martha L. Orozco-Cardenas, Ph.D., a Riverside-i Kaliforniai Egyetem Növénytranszformációs Kutatóközpontjának igazgatója. „Célunk, hogy a paradicsomot az Advanced Plant Habitat Mission 08 (APH08) során dobjuk piacra” – mondta Orozco-Cardenas, aki Robert Jinkerson docenssel együttműködve fejlesztette ki a paradicsomot.

Partnerhírek
Partner

Szárbontás az AÖP tükrében

2024.10.10.

A BIOFIL Szárbontó négy különböző baktériumtörzset is tartalmaz, ami biztosítja, hogy a termék szélsőséges körülmények között is kifejtse hatását.

Partner

Őszi gyomirtás hatékonyan? Válassza a Legato Trio-t!

2024.10.09.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az egyes gyomfajok csírázása lényegesen hamarabb megindul és fokozódó jelenlétükre ősztől tavaszig számítani kell. Olyan gyomnövények adhatnak már ősszel szőnyegszerű borítást, mint pl. a veronikafélék, viola, árvacsalán és a tyúkhúr, de megjelenhet tábláinkon a nagy széltippan is, mely az őszi búza egyik legjelentősebb egyszikű gyomnövénye.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 600 hirdetés 100 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás