Magyarországon a ribizlis termékek után szívesen nyúlunk, legyen szó pálinkáról, süteményről, fagyiról vagy éppen egy jó szörpről, viszont magában már sokkal kevesebbszer esszük. Sőt, a legtöbb boltban friss gyümölcsöt nem is árulnak, leginkább csak fagyasztott formában lapulnak a hűtőpultokban. Volt olyan év, amikor egyes termelőknél kamionnyi „bogyók” maradtak a bokrokon, sokan az eladással is küzdenek. Mindez azért is érdekes, mert a gépesített betakarítás teljesen kidolgozott.

Magyarországon a ribizlis termékek után szívesen nyúlunk, legyen szó pálinkáról, süteményről, fagyiról vagy éppen egy jó szörpről, viszont magában már sokkal kevesebbszer esszük. Sőt, a legtöbb boltban friss gyümölcsöt nem is árulnak, leginkább csak fagyasztott formában lapulnak a hűtőpultokban. Volt olyan év, amikor egyes termelőknél kamionnyi „bogyók” maradtak a bokrokon, sokan az eladással is küzdenek. Mindez azért is érdekes, mert a gépesített betakarítás teljesen kidolgozott.

Annak ellenére, hogy a fogyasztók és a feldolgozóipar részéről is lenne igény a bogyós gyümölcsökre, a hazai termesztés az elmúlt évtizedekben igencsak háttérbe szorult. Részben a klímaváltozás, részben a magas kézimunkaerő-igény miatt sajnos egyre kisebb területen foglalkoznak hazánkban bogyósokkal. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az éghajlatváltozás ellenére lenne lehetőség az ágazat fejlesztésére.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az éghajlatváltozás ellenére lenne lehetőség az ágazat fejlesztésére. (Fotó: Pixabay)

Az idei évben a meleg tél és az enyhe tavasz hatására előresietett a természet, a legtöbb gyümölcsfajnál körülbelül már 10-14 nappal a szokásos szezonkezdet előtt elindult az idény. Nincs ez másként a bogyósoknál sem, a málna, a szeder, a ribiszke és a köszméte is korábban indult érésnek. A körkép szerint idén közepesen jó évjárat várható bogyós gyümölcsökből. Bár a fogyasztók és a feldolgozóipar is igényelné, a bogyós gyümölcsök termesztése az elmúlt évtizedekben igencsak visszaszorult. Málnát már csak elszórtan termelnek hazánkban, összefüggő nagyobb ültetvények csak elvétve akadnak az országban:

  • Nógrád vármegyében 16 hektáron,
  • Heves vármegyében 10 hektáron,
  • Zala és Vas vármegyékben pedig 7-8 hektáron folyik málnatermesztés.

A régebben oly közkedvelt bogyósgyümölcs a kiskertekbe szorult vissza. Ennek hátterében az éghajlatváltozás mellett a kézi betakarítás miatti magas munkaerőigény, illetve a magas munkaerőköltségek állnak.

Nem rózsás a helyzet

Már 2 évvel ezelőtt is komoly nehézségekkel néztek szembe a termelők. Az Agrárszektor akkor például arról számolt be, hogy volt olyan gazdaság is, ahol a bokrokon maradt több kamionnyi termés. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 2020-ban 1222 hektáron termesztettek ribiszkét hazánkban, és 1170 hektáron takarítottak be összesen 4065 tonna termést.

A korábbi éveket tekintve a 2018-as esztendő volt kiemelkedőbb a betakarított ribiszke mennyiségét illetően: a gazdálkodók mintegy 1273 hektárnyi összterületből 1214 hektáron takarítottak be összesen 4749 tonna termést.

A KSH adataiból kiderült az is, hogy a ribiszke termőterülete 2014 és 2020 között csökkenést mutat, ez azonban nem egyenesen arányos a betakarított termés mennyiségével. Hiszen, míg 2018-ban mintegy 600 hektárral kevesebb volt a termőterület 2014-hez képest, a betakarított termés mennyisége mintegy 80 százalékkal több volt 2018-ban, mint 2014-ben. A többi bogyóssal pedig így állunk jelenleg:

  • Szedret országosan 30-40 hektáron termesztenek hazánkban, a hektáronkénti termésátlagok jóval magasabbak a ribiszkénél, jó terméskötödés esetén 10-20 t/ha között változik.
  • Köszmétetermesztésünk tíz évvel ezelőtt 100-150 ha felületet tett ki, ma alig éri el a 10 hektárt, viszont a 2022. évi rendkívüli aszályos időszakot leszámítva, az utóbbi öt évben a hektáronkénti termésmennyiségek a 25-30 tonnát is elérték. Mindez azt mutatja, hogy ebben a szegmensben jelentős technológiai színvonalemelkedés tapasztalható.
  • A bodza termőterülete 5000 és 6000 hektár között változik. Mivel döntően az élelmiszeripar használja fel a terméket, mint természetes színezőanyagot, így a felvásárlás egyszereplőssé vált, és ez az árakat is alacsonyan tartja. Az értékesítési lehetőségeket tovább nehezíti, hogy a lényegesen egyszerűbben termeszthető szántóföldi kultúrákkal helyettesíthető a bodza, így, ha jó termés van az ilyen kultúrák esetében, akkor a felvásárlók bodza helyett az olcsóbb terményt választják.
  • A ribizlitermelők talán valamivel jobb helyzetben vannak, hiszen a gépesített betakarítás teljesen kidolgozott. Nagyságrendileg 1000 hektárnyi felületen folyik a termesztése jelenleg, hektáronkénti 6 tonnás termésátlaggal.

Mennyi az annyi?

Bár látszik, hogy a ribizli nem csúcskorát éri, ha valaki mégis szívesen fogyasztaná, viszonylag elérhető áron juthat hozzá. A budapesti nagybani piacon a hazai I. osztályú gyümölcs kilóját 1200-1400 forint körüli áron adják. Boltokban pedig jóformán nem is lehet kapni frissen, csak fagyasztott formában, de az sem érhető el mindenhol. Pálinkaként viszont előszeretettel fogyasztják a magyarok, hiszen ribizlipálinkát rengeteg boltban és étteremben is árulnak. Fél liter átlagosan 10 ezer forint felett kapható.

A klímaváltozás ellenére is jól lehetne termeszteni a bogyósokat

Magyarországon hagyományosan Nógrád vármegye területe a bogyós gyümölcsök igazi otthona, de Győr-Moson-Sopron több része is kiváló adottságokkal rendelkezik a bogyósok termesztése terén. Bár az éghajlatváltozás hatásai nagyban megnehezítik a termelők dolgát, így is lenne lehetőség a málna, a ribiszke és egyéb bogyósok termesztésének fejlesztésére.

A megváltozott klimatikus viszonyok miatt új megközelítés szükséges a nemesítésben, a fajták megválasztásában, a növényvédelemben, illetve a teljes termesztéstechnológiában. Miközben a tapasztalatok sokat segítenek, megnövekszik az adatok, az új szemléletmód és a modern megoldások szerepe. a gyakorlatban. A legújabb technológiák, mint a küszöbön álló drónos permetezés vagy az adatalapú területválasztás, új perspektívákat nyithatnak az ágazat előtt.

(Forrás: agrarszektor.hu)

 

 

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kompakt és sokoldalú robottraktor lett a Dood

2025.02.07.

Az Earth Automations által kifejlesztett Dood nevű mezőgazdasági robottraktor jó példája a technológiai innováció és a praktikus mezőgazdasági megoldások ötvözésének

Az új antibiotikumokkal szembeni rezisztencia okait vizsgálták a HUN-REN kutatói

2025.02.07.

Az új antibiotikumokkal szembeni rezisztencia okait vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai.

Partner

Hogyan csökkentheti drasztikusan a mezőgazdasági költségeit? A megoldás a napelemekben rejlik!

2025.02.07.

A napelemek sokféleképpen hasznosíthatók a mezőgazdaságban, segítve a gazdálkodókat a költségek csökkentésében, a fenntarthatóság növelésében és a termelés optimalizálásában. Ebben tud segíteni önnek a Solargroup Energy Kft., akár a nemrég megjelent Öntözésfejlesztési pályázat keretében is.

Összesen 1,5 milliárd forintos "Munkából munkába" program indul a hazai vállalkozások számára

2025.02.07.

A „Munkából munkába” program elősegíti az elbocsátott dolgozók azonnali, újbóli munkába állását.

Fontos részleteket ismertetett az új precíziós pályázattal kapcsolatban Feldman Zsolt Kecskeméten

2025.02.06.

Az államtitkár a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző kiírás részleteiről is beszélt.

Levegőminőség-vizsgálatot kérhetnek a szennyezés miatt aggódó háromszékiek

2025.02.06.

Háromszéken a levegő minőségéért aggódó polgárok ugyanakkor kérhetik, hogy lakóhelyük közelében végezzenek méréseket.

Partnerhírek
Partner

Hogyan csökkentheti drasztikusan a mezőgazdasági költségeit? A megoldás a napelemekben rejlik!

2025.02.07.

A napelemek sokféleképpen hasznosíthatók a mezőgazdaságban, segítve a gazdálkodókat a költségek csökkentésében, a fenntarthatóság növelésében és a termelés optimalizálásában. Ebben tud segíteni önnek a Solargroup Energy Kft., akár a nemrég megjelent Öntözésfejlesztési pályázat keretében is.

Partner

Lenmag, toxinkezelés és fenntarthatóság – merre tart a magyar állattenyésztés?

2025.02.04.

A Noack új tulajdonoshoz, a holland Barentz csoporthoz került. Ez a lépés stabilabb pénzügyi hátteret biztosít, miközben a Noack továbbra is önállóan működik a bécsi központ irányítása alatt.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 170 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás