Hétfőn túlnyomóan derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, majd gomolyfelhők is képződnek. Utóbbiakból késő délután, kora este az északi megyékben záporok, zivatarok is előfordulhatnak. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül, de zivatarok idején átmenetileg erős, viharos széllökések előfordulhatnak. A hőmérséklet délután 30, 36, késő este 19, 27 fok között alakul.

Az éjszaka első felében lehetnek erősebben felhős tájak, és főként északon és keleten zápor, zivatar is előfordulhat. Később csapadék már nem valószínű. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül, zivatarok idején meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 23 fok között alakul.

Kedden napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel. Nagyrészt száraz idő lesz, de főleg az északkeleti országrészben elvétve kialakulhat záporeső, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 35 fok között várható. Északkeleten mérhetik az alacsonyabb értékeket - írta meg a met.hu.

Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, emellett sok napsütésre számíthatunk. Főleg a nap második felétől elszórtan - nagyobb eséllyel hazánk északi felén - előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati szelet élénk, sokfelé erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 13, 23, délután 29, 38 fok között alakul, északkeleten maradhatnak 30 fok alatt az értékek.

Csütörtökön az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés valószínű. Összességében akár több helyen előfordulhat zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, zivatarban megerősödhet. A minimum-hőmérséklet 15, 23, a csúcsérték általában 26, 32 fok között várható, de délen 33, 37 fokot is mérhetnek.

Pénteken továbbra is erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható, majd napközben északnyugat felől szárazabb levegő érkezik, délután már napos idő valószínű a laposabb gomoly- és fátyolfelhők mellett. A nap első felében szórványosan számíthatunk záporesőre, zivatarra, a nap második felében inkább csak keleten fordulhat elő egy-egy zápor. Az északi, északnyugati szél néhol időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 14, 20, délután 28, 33 fok között várható.

Hétvégén napos idő várható.

Megosztás

További híreink

Súlyos traktorbaleset a vasúti átjárónál: 70 méteren át tolta maga előtt a gépet a vonat Tiszalöknél

2025.05.22.

Egy motorvonat csaknem 70 méteren át tolta maga előtt a traktort Tiszalöknél, a TSZ-telep közelében található vasúti átjáróban

Haladékot adtak, de szigorítottak is. Marad a kötelező nyugtaadás - készüljön rá!

2025.05.22.

Bemutatjuk a kötelező áfa- és nyugta-adatszolgáltatáshoz kapcsolódó új határidőket, a bővülő riportolási követelményeket és a felkészülés legfontosabb lépéseit.

Ma mindenkinél legyen gumicsizma és váltóruha - komolyan elázhat az egész ország

2025.05.22.

Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a viharos időjárás miatt, mivel helyenként viharos (60–80 km/h) széllökések, intenzív záporok (15–25 mm) lehetnek, amit jégeső is kísérhet.

Sokaknak fájni fog az új magyar adócsomag - már idén fizethetjük a cechet

2025.05.22.

A 2025-ös tavaszi adócsomag jelentős változásokat hoz a magyar adórendszerben, amelyek számos területet érintenek. Összefoglaljuk a legfontosabb módosításokat.

A szikiponty minősége hozta meg az Akasztói Halgazdaság sikerét

2025.05.22.

Az Akasztói Halgazdaság a hagyományos haltermelést ötvözi a modern technológiákkal és a fenntarthatósági szempontokkal.

Gyorsabban darálta be a talajt a mezőgazdaság, mint a gleccserek

2025.05.21.

Az utóbbi 150 év modern amerikai mezőgazdasági tevékenysége során 12-szer gyorsabb volt a talaj eróziója, mint ahogyan a legutóbbi jégkorszak során a gleccserek koptatták a tájat.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás