A hét elején jelentős csapadék érkezett az ország nagy részére, ami enyhítette a talaj kiszáradását, különösen az őszi vetések számára létfontosságú felső rétegekben. Az előttünk álló napokban északon havazás, délen változékonyabb idő várható, majd hétvégétől szárazabb, naposabb idő jön, amely éjszakai fagyokkal és nappali enyheséggel jár.

A hét elején időjárásunk változékonyabbra fordult. Eleinte csak az ország északi és keleti részén fordult elő kisebb eső, majd szerdán szinte országszerte jelentős csapadék hullott, a Kisalföldet kivéve. Ez a csapadék rendkívül fontos volt a későn kelt őszi búzának, azonban a vele járó hűvös idő továbbra is gátolja a növények fejlődését és megerősödését.

Talajnedvesség a talaj felső 20 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2024. november 20-án (%)

Az esős idő még nem ér véget: csütörtök éjszaka nyugat felől újabb csapadékzóna érkezik. Északon havazás, délen havas eső és eső valószínű. A múlt hét második felét a hónapok óta jellemző száraz idő határozta meg, noha a hétvégén nagy területeken tartós köd és alacsonyszintű felhőzet csökkentette a napsütést.

Csapadékhelyzet és talajállapot

A hétfőn és kedden hullott kisebb esők után szerdán egy hidegfront hozott országos csapadékot: 5–25 mm esett a legtöbb helyen, kivéve az északi és északnyugati részeket, ahol kevesebb csapadék hullott. Ez a mennyiség sokkal több, mint az elmúlt egy hónapban összesen mért csapadék (ami több helyen az 1 mm-t sem érte el). Az elmúlt 30 nap csapadékösszege továbbra is jelentősen, 25–50 mm-rel elmarad a sokéves átlagtól - írta agrometeorológia elemzésében a HungaroMet.

A november közepére kiszáradt talaj felső rétege most alaposan átnedvesedett, különösen délen és délnyugaton, ahol a középső talajrétegbe is jutott nedvesség. A Kisalföld azonban továbbra is kimaradt a jelentősebb csapadékból.

Hőmérsékleti viszonyok

A hét során a hőmérséklet széles skálán mozgott, de összességében 2–5 °C-kal hidegebb volt a sokéves átlagnál. A borongós, ködös területeken napközben csak 2–4 °C-ig emelkedett a hőmérséklet, míg a naposabb vidékeken 10 °C körüli maximumokat mértek. Az éjszakai minimumok a derült tájakon -2 és -5 °C között alakultak, azonban a szerdai hidegfront előtt sok helyen igen enyhe, 5–10 °C közötti éjszakai hőmérsékletek voltak.

Mezőgazdasági helyzet

Az október közepétől uralkodó száraz, napos idő kedvezett az őszi talajmunkáknak. A repce állománya jó állapotban van, köszönhetően az ősz eleji esős és viszonylag enyhe időjárásnak. Az október közepe óta tartó száraz időszak viszont kiszárította a talajt, ami különösen a később vetett gabonáknál okozott problémát: ezek nehezen és egyenetlenül keltek, fejlődésük elmarad az optimálistól. Az átlagosnál hűvösebb november tovább lassítja a növények megerősödését.

Kilátások a következő napokra

Csütörtök éjszaka nyugat felől újabb csapadékzóna éri el hazánkat. Északon havazás, tapadó hó várható, míg délen eső, havas eső lesz jellemző. A csapadék péntek estére megszűnik, addigra 5–20 mm esőre lehet számítani, a legkevesebb északnyugaton. Az Északi-középhegység térségében kialakuló hóréteg akár több napig is megmaradhat.

A hőmérséklet éjszaka -2 és +3 °C között alakul, napközben 1–6 °C-ig emelkedik. Szombattól szárazabb és enyhébb idő következik: hétfőig napos idő várható, éjszakai fagyokkal és nappali, akár 10 °C-ot is elérő hőmérsékletekkel. Északkeleten azonban vasárnaptól borult, párás idő valószínű, és a hóval borított tájakon éjszaka -5 °C alá csökkenhet a hőmérséklet, nappal pedig fagypont körüli értékek lesznek.

Keddtől ismét több felhő és elszórt csapadék várható, kezdetben eső, majd havas eső formájában.

Megosztás

További híreink

Fontos részleteket ismertetett az új precíziós pályázattal kapcsolatban Feldman Zsolt Kecskeméten

2025.02.06.

Az államtitkár a mezőgazdasági üzemek digitális átállásának támogatását közvetlenül ösztönző kiírás részleteiről is beszélt.

Levegőminőség-vizsgálatot kérhetnek a szennyezés miatt aggódó háromszékiek

2025.02.06.

Háromszéken a levegő minőségéért aggódó polgárok ugyanakkor kérhetik, hogy lakóhelyük közelében végezzenek méréseket.

Abszolút hozamokra alapozott hatékonyságnövelést hoz az IKR rendszere

2025.02.06.

A hatékonyság eléréséhez a kulcsszó az alkalmazkodás. A körülményekkel, a kihívásokkal együtt a gazdáknak is változniuk, változtatniuk kell az eredményes termelés érdekében.

Új digitális fejlesztési program indul a hazai vállalkozások versenyképességének növelése érdekében

2025.02.06.

Összesen 2 milliárd forintból új munkaerő-piaci programot indít a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében a kormány.

Infrastruktúrát és energiahatékonyságot is fejlesztenek Keszthelyen, a MATE helyi Campusán

2025.02.05.

Jelentős infrastrukturális és energiahatékonysági fejlesztés veszi kezdetét a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán

Komoly a fogyasztói igény és a gyártói kihívás is a mentes termékekkel kapcsolatban

2025.02.05.

A mentes termékek iránti vásárlói igény világszerte nő, azonban az ilyen árukat gyártóknak számos szigorú előírásnak kell megfelelniük.

Partnerhírek
Partner

Lenmag, toxinkezelés és fenntarthatóság – merre tart a magyar állattenyésztés?

2025.02.04.

A Noack új tulajdonoshoz, a holland Barentz csoporthoz került. Ez a lépés stabilabb pénzügyi hátteret biztosít, miközben a Noack továbbra is önállóan működik a bécsi központ irányítása alatt.

Partner

A jövő mezőgazdasági technológiái és növényei egy helyen, a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállításon

2025.02.03.

2025. február 13-án a Debreceni Egyetemen kerül megrendezésre a HATÉKONYSÁG 2025 Konferencia & Kiállítás, ahol - többek között - a növénytermesztés jövője és hatékonysága kerül a középpontba. Mindkét téma kitárgyalása igen aktuális, hiszen az elmúlt évek bebizonyították, hogy a változó magyarországi klíma már nem teszi lehetővé, hogy az eddig megszokott növényeket bárhol az országban a korábbi technológiával termeszteni lehessen.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 169 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás