A jáki majorban sajtot, valódi húsból készített, adalékanyagmentes debrecenit, virslit is töltenek, emellett mindenféle hagyományos paraszti disznótoros finomságot – hurkát, kolbászt, sonkát, szalonnát, disznósajtot – is kínálnak.

A hurkának még javában tart a szezonja. Viszont nem lehet nem beszélni közben arról, mekkora bajban van a hazai sertéságazat. Mire ugyanis vágásérett lesz egy állat, addigra a gazdáknak tízezer forint veszteséget termel.

Több mint egy éve mélyponton van a sertéságazat, nem is nagyon látni a kiutat, még annak ellenére sem, hogy állami támogatást kapnak a kocák és hízók után (Fotó: Pixabay)

Az osztrák-magyar határ közelében, Ják külterületén, az erdő szélén találjuk az egykori határőrlaktanyát, ahol a Rácz család 1993 óta építi családi gazdaságát. A házaspár mindkét tagja agrármérnök, 1986 óta foglalkoznak sertéssel.

Jelenleg 100 koca és szaporulata van náluk, önellátó gazdálkodást folytatnak. Itt a disznók „mélyalmos” tartásban vannak, a takarmánytól kezdve, amit csak lehet, igyekeznek maguk megtermelni. Pár éve saját vágóhidat működtetnek, Szombathelyen a piacnál boltot nyitottak, itt árulják a friss házi jellegű hús- és tejkészítményeiket.

Nem látszik a kiút

Több mint egy éve mélyponton van a sertéságazat, nem is nagyon látni a kiutat, még annak ellenére sem, hogy állami támogatást kapnak a kocák és hízók után.

A gabona ára most két és félszerese annak, mint ami szokott lenni, a disznó kilónkénti ára viszont 150 forinttal alacsonyabb. Mire vágásérett lesz egy állat, addigra tízezer forint veszteséget termel a családnak.

Ráadásul a sertésnek hatalmas az élőmunkaigénye. Az állattenyésztésben nincs pihenőnap, sem ünnepnap, a váltásokat sem egyszerű megoldani. Az országos munkaerőhiány, itt a nyugati határszélen pedig még súlyosabb – panaszkodik a hellovidek.hu munkatársát vendégül látó pár hölgytagja.

Európában szinte mindenütt túltermelés van

Még úgy is veszteségesen tudnak csak termelni, hogy saját vágóhidat üzemeltetnek, gyakorlatilag csak az ásványi anyagokat és a vitaminokat veszik meg, GMO-mentes szóját termelnek, az abrakot is maguk állítják elő, csak a saját állataikat dolgozzák fel és értékesítik…

Európában szinte mindenütt túltermelés van a sertéságazatban. Tonnaszámra érkezik a spanyol, dán disznóhús, miközben a magyar tenyésztők sem tudják eladni saját disznóikat.

Spanyolországban 3 hónapig árulhatnak fagyasztott húst, nálunk 6 hónapig. Az EU-n belül még nem sikerült ez ügyben egységes álláspontot kialakítani. Hazai sertéstartókkal beszélve látszik, mindenki hasonló veszteségeket szenved el, küszködik, próbál életben maradni. Ez a helyzet állami támogatás mellett is tarthatatlan.

Ahogy Ráczné Stefi meséli, a Covid első hullámainak idején, 2020-ban, aztán 2021-es év első felében még remekül alakult a forgalmuk, nagyon keresettek voltak a termékeik. 2021 novemberétől viszont változott a helyzet.

Kevesebb árut vesznek a vásárlók

Nem tudják igazán az okát, a vásárlók ugyanis nem tűntek el, csak azt vették észre, hogy kevesebb árut vesznek. Annak ellenére is, hogy a sertéshús és a húskészítmények árát nem emelték.

Ráczék két hentessel plusz egy segéderővel, valamint két eladóval dolgoznak. Jellemzően hétfőn van a gyártás, kedden nyitják a boltot, akkor mindig friss áruval jelentkeznek. A szerdai nap a vágásé, hogy aztán péntekre újra friss hús kerülhessen a polcokra. Csütörtökön csontoznak, és ha szükséges – jól fogy a kolbász és a hurka –, akkor újra gyártás van. Így zajlik egy átlagos hét a húsüzemben.

1280Hazai sertéstartókkal beszélve látszik, mindenki hasonló veszteségeket szenved el, küszködik, próbál életben maradni. Ez a helyzet állami támogatás mellett is tarthatatlan. (Fotó: Pixabay)

A nyugati határszélen a véres hurka az igazi favorit, 2/3 részben azt viszik.

Rizzsel készítik, a közeli Őrségben ugyan (ahogy Zalában is) ismert a hajdinás változat, de náluk azt nem keresik. A hurka ára is évek óta ugyanannyi: 1000-1200 forint kilója.

Így süssük a hurkát, hogy ne repedjen ki!

Stefi még elárulta, hogy a hurkát ő sütés előtt sohasem böki meg. 180 fokon, légkeveréssel szokta megsütni. Ha hirtelen magas hőt kap, ha túl sok a zsiradék benne, akkor kilyukadhat, de normál esetben forgatni is lehet, nem reped ki. Fontos még, hogy csak minimálisan kell zsiradék alá, mert az kisül belőle.

További híreink

Hormonális hulladék a sertéstakarmányban - mindenért a műanyag a hibás

2024.07.21.

A sertések takarmányában hatalmas mennyiségű mikroműanyag található. Ezek olyan vegyületeket szabadítanak fel, amelyek a sertések szervezetében hormonként viselkednek, komolyan befolyásolva ezzel egészségüket és termékenységüket. Ezek a vegyületek az emberekre is veszélyt jelentenek.

Országos lehűlés a láthatáron

2024.07.21.

Szerdán markáns hidegfront érkezik, várhatóan több fokos lehűléssel. Lehűlésből nem volt hiány egyébként már szombaton sem, ugyanis egy peremhullám, egy magassági teknő vonult nyugatról kelet felé, és ez kedvezett a felhő és csapadékképződésnek, emiatt a hőmérséklet többfelé 25 fok alatt maradt a Dunántúlon, illetve a dél-alföldi területeken is, azonban keleten, északkeleten még tartotta magát a kánikula 30 fok körüli csúcsértékkel.

Baktériumok több ezer sertést öltek meg - a forrás egy alkalmazott volt

2024.07.21.

Az emberek olyan baktériumokat hordoznak, amelyek halálosak a disznók számára. Az USA-ban és Kanadában titokzatos járványokat figyeltek meg, amelyek tizedelték a sertésállományokat és milliós károkat okoztak. Kiderült, hogy a járványokat egy farmon dolgozó ember által behurcolt baktériumok okozták. Nemrég ezt a kórokozót németországi farmokon is kimutatták.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, marhahízlalásba fogott - makadámdióval és sörrel eteti az állatokat

2024.07.21.

Zuckerberg érdeklődni kezdett a mezőgazdaság iránt, és bejelentette, hogy felvásárolt egy marhaharmincöt, amelyet makadamia dióval és sörrel táplálnak. Ezzel a legmagasabb minőségű marhahús előállítását tűzte ki célul. Sokan kritizálják ötletét irreálisnak és környezetszennyezőnek tartva.

Életképességi labor, átmeneti tároló, több magszárító kamra, és két hűtőtároló is megépült Tápiószelén

2024.07.20.

Az új NBGK épületben helyet kapott 1 darab átmeneti tároló, 3 darab magszárító kamra, és két hűtőtároló is, amelyek mínusz 20 Celsius fokon biztosítják a magok hosszú távú megőrzését.

A magyar szőlőkért és a gyümölcsösökért kellett a legtöbbet fizetni tavaly az MBH Termőföldindex szerint

2024.07.20.

Hektáronként 2,2 millió forint feletti átlagárat kellett fizetni a gyümölcsösökért és a szőlőkért, amelyektől nem sokkal maradt el a szántók 2,13 millió forintos átlagára. 

Partnerhírek
Partner

Új iroda és rugalmas munkakörnyezet: így teszi vonzóvá magát a TIMAC AGRO a munkavállalók számára

2024.07.18.

Varjú Szabolccsal, a TIMAC AGRO Hungária Kft. HR vezetőjével annak apropóján beszélgettünk, hogy a cég központja a közelmúltban új, minden igényt kielégítő, nyugat-európai színvonalú irodaépületbe költözött, amely immár teljességgel megfelel a TIMAC AGRO brandjének. Mindemellett, mint azt beszélgetőtársamtól megtudom, a cég a tárgyi feltételek maximális biztosítása mellett számos, más területen is tesz azért, hogy vonzó, majd később megtartó munkahely legyen a munkavállalók számára.

Partner

Kramer teleszkópos rakodók az állattenyésztésben

2024.07.16.

Az állattenyésztő telepek elengedhetetlen és meghatározó eszközei a rakodók. Legyen szó a bálák rakodásáról vagy akár almozásról, ezek gépek a munkafolyamatok elengedhetetlen eszközei. A KITE Zrt. a Kramer rakodók széles portfóliójával áll a felhasználók rendelkezésére. A széles méret- és teljesítménykínálatból bárki megtalálhatja az üzemméretének megfelelő rakodót.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
30 db Solis eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

30 db Solis eladó

Hitelesített telefonszám

3 650 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
10 db Talajmaró eladó
Bács-Kiskun, Kecskemét

10 db Talajmaró eladó

Hitelesített telefonszám

550 000 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 92 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás