A nyugdíjasokhoz, a vidékiekhez és a gazdálkodókhoz is külön szólt a Tisza Párt elnöke Budapesten, a Vissza Európába című kongresszusán. A Hungexpo rendezvényközpontban Magyar Péter pártelnök mellett Varga Lőrinc bonyhádi fiatal gazda, Bóna Szabolcs rábapordányi gazdálkodó, valamint Kökény Attila talajmegújító gazdálkodási szakértő is részt vett egy mezőgazdasági témájú kerekasztal beszélgetésben.

A magyar vidék jövője nagyban függ a mezőgazdaság állapotától - írta a 24.hu beszámolója a programról. Magyar Péter moderátorként vett részt az agrárpolitikai beszélgetésen. A politikus elmondta, nem véletlenül vállalta el, hogy tagja legyen az Európai Parlamentben a mezőgazdasági szakbizottságnak. Ezt egyrészt a Tisza országjárása miatt tette, másrészt azért, mert korábban rövid ideig dolgozott is ilyen területen.

A gazdálkodókhoz is külön szólt a Tisza Párt elnöke Budapesten, a Vissza Európába című kongresszusán
A gazdálkodókhoz is külön szólt a Tisza Párt elnöke Budapesten, a Vissza Európába című kongresszusán

Egyértelművé vált számomra, hogy a magyar vidék túlélése, megtartó ereje, jövője elképesztő módon függ a magyar mezőgazdaság állapotától, a családi- és nagygazdálkodók helyzetétől, és úgy általában az egészséges élelmiszer előállítás helyzetétől – tette hozzá.

Kökény Attila talajmegújító gazdálkodási szakértő elmondta, hogy 15 hektáros gazdaként kezdett termelni, egyből talajmegújító módszerekkel. Azt látta az országban, hogy az árutermelés nem kíméli se a talajt, se a környezetet, s egészséges táplálékot nem tud előállítani. Ezért külföldön kereste a jó példákat, és fel kellett fedeznie, hogy „sajnos hiába vagyunk büszkék az agráriumunkra, az oktatásunkra, akár a környező országokban is, de az USA-ban, Ausztráliában mindenképp fényévekkel előttünk járnak a talaj, a környezet kezelésében, a mezőgazdasági hatékonyságban, a költségkezelésben”. 

Ezeken a területeken a mai napig nem látja, hogy történt volna előrelépés. Történt mindez úgy, hogy megszámlálhatatlan milliárdokat kap a mezőgazdaság.

Mindenkinek ajánlotta, hogy hazafelé nézzenek ki az autóból, és jegyezzék meg, ahol takarónövényes területek vannak, ahol zöldek a táblák, azok az egyedüli területek, amik képesek valamilyen környezeti értéket felmutatni az országban.

Kökény szerint neki az a hobbija, hogyan tud egy élhető tájat létrehozni, miközben zajlik az élelmiszer termelése, és eközben életben tartja a vidéket, a termelőt, megfizethető élelemmel látja el a régiókat, és mellette a teljes ország klímájára is pozitív hatással lehet.

Magyar Péter pártelnök mellett Bóna Szabolcs rábapordányi gazdálkodó, valamint Kökény Attila talajmegújító gazdálkodási szakértő is részt vett egy mezőgazdasági témájú kerekasztal beszélgetésben - Fotó: FB
Magyar Péter pártelnök mellett Bóna Szabolcs rábapordányi gazdálkodó, valamint Kökény Attila talajmegújító gazdálkodási szakértő is részt vett egy mezőgazdasági témájú kerekasztal beszélgetésben - Fotó: FB, Dávid Dóra - Európai parlamenti képviselő 

Varga Lőrinc bonyhádi fiatal gazda, őstermelő, az ELTE jogász képzésének hallgatója is kifejtette a véleményét. Varga elmondta, hogy az Európai Unió közös agrárprogramján belül a fenntartható gazdálkodást támogató ökoprogramnak az a célja, hogy minél kevésbé invazív termelési módszerekkel minél inkább minőségi terményt állítsanak elő. Ebből a szempontból a lucerna nagyon jól hasznosuló terményfajta, mert hosszú távon lehet termelni egy területen, a talajra gyakorolt hatásai nagyon pozitívak, és nagyon fontos takarmánynövényünk.

Elmondta, hogy a mai napra eljutottunk oda, hogy a magyar belpiacon, az állatállomány leépülésével egyben nincsen valódi, igazi felvevőpiaca. Ő ezért személyesen a grazi medencébe exportálja a saját lucernatakarmányát.

Bóna Szabolcs elmondta, miért tartotta fontosnak a felkonferálásához, hogy ő paraszt. Szerinte van egy gyönyörű szavunk, amit nagyon rosszul használunk, ez a paraszt. A szó mindig is kifejezett mindent, amiben az agráriumban dolgozók tevékenykednek. Mint mondta, a paraszt az, aki a biológiával, a mondern tudományok tudásával, a saját tapasztalataival végez olyan tevékenységet, ami a környezetet tartja fenn, megélhetést biztosít, és élelmiszert termel a többieknek.

Arról már a Magyar Hang számolt be, hogy Bóna Szabolcs szerint a rendszerváltás óta hiányzik a magyar agrárstratégia. Mindenki abban hitt, hogy az európai közös piac megoldja az anomáliákat, de fontos lenne a piaci biztonságot garantálni, megoldani az önellátást az élelmiszer területén. Magyarország legfontosabb adottsága a termőföldje és a klímája, ezt kell kiaknázni élményturisztikával együtt. 

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A magyar szarvasmarhatartókat kérte helyzetelemzésre a Magyar Állattenyésztők Szövetsége

2025.05.15.

A magyar szarvasmarha-tenyésztési mutatóink büszkeségre adnak okot, a tenyészállatok határon innen és túl is keresettek.

Frissítés a mezőgazdasági krízisbiztosításban: mit kell tudni az idei adatszolgáltatásról és kérelembenyújtásról?

2025.05.15.

Az idei évben is rendelkezésre áll a lehetőség, hogy a gazdálkodók a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez csatlakozva pótolják a termelési nehézségekből fakadó jövedelem-kiesést.

Rendkívüli segítség a sertéstartóknak: kompenzáció a járvány miatti piaci kiesésért

2025.05.15.

Azok a termelők, akik az RSZKF‑korlátozásokkal érintett térségekben vágósertést tartanak, és a hagyományos piaci ár alatti összeget kaptak a levágott állatokért, részben vissza kapják a különbözetet: a kárkifizetés mértéke elérheti a 40 %-ot is.

Folytatódik a fejcsere az agrárpolitika élén

2025.05.15.

Csütörtöktől azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Orbán Viktor miniszterelnök Juhász Anikót, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárát.

Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Még működik a magyar légi növényvédelem

2025.05.15.

A MERÉSZ (Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetsége) március végén megtartott szakmai rendezvénye megmutatta, hogy a mezőgazdasági repülés jól működik

Partnerhírek
Partner

Több, mint időjárás-előrejelzés – valódi segítség a napi gazdálkodásban

2025.05.15.

A meteorológiai adatok – beleértve a hőmérséklettel, a csapadékkal és a széllel kapcsolatos információk – folyamatos követése így nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a gazdálkodók megalapozott döntéseket hozzanak a vetés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem és a betakarítás terén.

Partner

DR GREEN lombtrágyák az eredményes napraforgó-termesztésért

2025.05.12.

A napraforgó gazdaságos termesztés csak intenzív technológiával, de mégis költséghatékonyan valósítható meg. A tavaszi vetést követően az olajos növények (napraforgó, szója) megfelelő gyökértömeg-kialakításához és az energiaháztartásához fontos a foszfor hatékony és gyorsan hasznosítható.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 206 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás