Fenntartható módon, a környezeti terhelést csökkentve fejlesztenek ki új készítményeket a Alzheimer-kór ellen a Csongrád-Csanád megyei, szegedi Pharmacoidea Kft. szakemberei. Számos külföldi partnerrel együttműködve a céljuk a bioaktív természetes hatóanyagok hasznosulása az új népegészségügyi kihívások megoldására irányuló termékfejlesztésben. A technológiát a kis- és középvállalkozások nemzetkö­­zi együttműködését elősegítő pályázati kiíráson elnyert 69 millió forint segítségével valósítják meg, együttműködve a román HOFIGAL, az INCDCP-ICECHIM és az USAMV szakembereivel. 

Természetes, nagy hozzáadott értékű bioaktív hatóanyagokat nyernek ki ipari mennyiségben a mezőgazdasági, elsősorban gyógynövény hulladékból és biomasszából a szegedi Pharmacoidea Kft. szakemberei. Mindezt új, Alzheimer-kór el­leni gyógyszerjelöltek és innova­tív étrend-kiegészítő, valamint speciális gyógyászati célra szánt tápszerek kifejlesztéséhez használják fel - számolt be róla a Délmagyar.

Hetvenmillió forintos támogatással nyernek ki hatóanyagokat a mezőgazdasági hulladékból Szegeden a Pharmacoidea Kft. szakemberei - Fotó: Google térkép

Így szervezik az együttműködést és a fejlesztéseket

A szegedi cég közleményéből kiderült, hogy 2021. január elseje óta dolgoznak együtt a külföldi szakemberekkel. A projekt nagyban támaszkodik a partnereik előzetes fejlesztéseire, hiszen a HOFIGAL SA vezető szerepet játszik a gyógynövényalapú gyógyszerek és étrend-kiegészítők kifejlesztéséhez szükséges innovációban, a Román Kémiai és Petrolkémiai Intézet (ICECHIM) és a Bukaresti Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem (USAMV) pedig élen jár a természetes hatóanyagok elválasztása, kinyerése és azok élelmiszer- és vegyipari felhasználása területén. Ugyanakkor a szegedi Pharmacoidea előzetes gyógyszerfejlesztési projektjei során komplex hatóanyag-tesztelési rendszert fejlesztett ki a neurodegeneráció legújabb célpontjain ható vegyületek tesztelésére, új gyógyszerjelöltek felfedezésére. 

Innováció és tudomány Szegeden

A szegedi cég közleményében azt írta, hogy a fogyasztók nagy tömegei számára a gyógyszerek mellett az innovatív, tudományosan igazolt hatású gyógynövény-összetevők hatékonyan szolgálhatják a mentális egészség javítását, ezáltal is csökkentve a krónikus, de­­generatív betegségekre, így az Alzheimer-kórra jutó egészségügyi kiadásokat. 

https://www.youtube.com/watch?v=PYKU8Ui3a0c

A Pharmacoidea Kft. célja a jelenleg gyógyíthatatlannak tartott kórképek ellenszereinek kifejlesztése és a rászorulókhoz történő mihamarabbi eljuttatása. A cég vegyészekből, biológusokból, biomérnökökből álló kutatócsoportja Dr. Letoha Tamás vezetésével a modern orvostudomány kritikus pontjaira keresnek megoldást, innovatív gyógyszerjelöltek, sejtterápiák és nagy hozzáadott értékű funkcionális élelmiszertermékek formájában. A Pharmacoidea Kft. 13 millió forint hitelt vett fel a Növekedési Hitelprogram keretében, amit laboratóriumi forgóeszköz kapacitás kibővítésére fordítottak - írta a cég weboldala.

A Szeged központú vállalat tevékenységéről és fejlesztéseiről több videó is készült:

https://www.youtube.com/watch?v=QhYJl4yXzDA
https://www.youtube.com/watch?v=S3mR60vtpq4
https://www.youtube.com/watch?v=b44oHG4NLuQ
https://www.youtube.com/watch?v=HaJekCEEWm4

Megosztás

További híreink

Az őzbakvadászat idején különösen érdemes megismerni az őzek szezonális viselkedését

2025.04.30.

Az őzbakokra jellemző a területfoglalás, március-áprilisban foglalják el territóriumukat és szigorúan védelmezik azt.

Több tízezer hízópulykát kellett idő előtt levágni a madárinfluenza miatt

2025.04.30.

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Békés vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

A korábban csapadékban bőséges vidékek is küszködnek az aszállyal Székelyföldön

2025.04.30.

Az elmúlt években komoly gondot jelentenek az évről évre visszatérő, egyre hosszabban tartó aszályos időszakok Romániában

Új digitális korszak küszöbén a magyar mezőgazdaság – AXIÁL-NEXT néven indul az agrárdigitalizáció zászlóshajója

2025.04.29.

A hazai agrárdigitalizáció felgyorsítására új márkát indított útjára az AXIÁL Kft. Az AXIÁL-NEXT egy újfajta szemléletet és rendszert is képvisel a digitális technológiák mezőgazdasági alkalmazásában.

Több ezer milliárd forintnyi támogatás, új finanszírozási lehetőségek és sürgető kihívások alakítják a magyar mezőgazdaság jövőjét

2025.04.29.

A 2024-es év számos nehézséget hozott a hazai mezőgazdaság számára, a 2025-ös év azonban fordulópont lehet a szektor modernizációjában és fejlődésében.

Partnerhírek
Partner

A növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban

2025.04.29.

Az AGRO.bio Hungary Kft., a Pro-Feed Kft., a Magyar Talajtani Társaság tisztelettel meghívják Önt a Növény- és talajélettanról, a terepi talajvizsgálatról a gyakorlatban Szántóföldi Szemlekörök Szakmai Továbbképzés a gyakorló növénytermesztők számára című szakmai továbbképzésére.

Partner

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025.04.29.

Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 200 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás